Vita Nádasdy Ádám emléktáblája körül: a család beletette, az önkormányzat kivette a melegekre vonatkozó szöveget
A XIII. kerületi önkormányzat nem támogatja azt a mondatot, amit a család szeretne viszontlátni az emléktáblán.
A XIII. kerületi önkormányzat nem támogatja azt a mondatot, amit a család szeretne viszontlátni az emléktáblán.
HVG
Bayer szerint Mándoki „ócska és pitiáner” áruló.
HVG
A kérdés most már nem pusztán az, hogy az új politikai vezetésnek van-e elég bátorsága tégláról téglára felépíteni a rendszert, hanem az is, hogy a hazai kulturális szféra felismeri-e a saját erejét, és képes lesz-e elég határozottan és egységesen fellépni saját autonómiája érdekében. Egy lehetséges kultúrafinanszírozás vázlata Halmai Róbert közművelődési szakértőtől.
A kultúráért felelős államtitkár közlése szerint színház-, tánc- és zeneművészeti szakbizottság is alakult - igaz, egyelőre ideiglenesen -, és az SZFE helyzetére is reagált.
HVG
Fásyné Gurzó Máriát vezetőszáron vitték a kecskeméti bíróságra az NKA-botránnyal összefüggésben, amire a színész-aktivista is reagált.
HVG
A velencei filmfesztiválon másodízben debütált Horvát Lili-film. A Jegyzeteim a Marsról című romantikus dráma a rendező első angol nyelvű, nemzetközi koprodukcióban készült darabja. „Kész kötéltánc volt ez a film” mondja az alkotó, aki arról is mesélt, hogy a Nemzeti Filmintézet miatt a főszereplőket is cserélni kellett.
Fennállása óta először játszott úgy a Budapest Parkban a Carson Coma, hogy Magyarország miniszterelnökét nem Orbán Viktornak hívják, és az aktuális rendszer döntéshozói és megmondóemberei sem nyomasztják semmivel az együttest. Cabrera Martinnak, a HVG fotósának képei.
HVG
Korábban a színházszakma élénken tiltakozott a program ellen.
HVG
„Egy régmúlt kultúrbirodalom kései hercege” – nagy elismeréssel búcsúztak Németországban a nemrég elhunyt magyar íróról, akinek majdnem 20 évig készült monumentális regénye a Der Spiegel „világranglistáján” együtt szerepel olyan művekkel, mint A Mester és Margarita, Az eltűnt idő nyomában, a Száz év magány és a Nobel-díjas Kertész Imre Sorstalansága.
A napokban elhunyt író nem tartotta be 2017-ben tett fogadalmát, miszerint Világló részletek című regénye után nem ír több nagylélegzetű művet. Mégis írt, mint mondta, különben munkanélkülinek, nyugdíjasnak érezte volna magát.
Erkölcsileg abszolút vállalhatatlan, ezt leszámítva viszont nagyszerű, teljesen öntörvényű, kiszámíthatatlan és őrült Matthew McConaughey új filmje. A mézkirály egy olyan témáról szól, amelyről sosem gondoltuk volna, hogy akciódús thrillert lehet készíteni: a méhészek nehéz életéről. De persze, hogy valójában nem erről szól. Kritika.
A Szentszék idei velencei programja – egy rejtett karmelita kert hanginstallációival és a Santa Maria Ausiliatrice Bingeni Szent Hildegard munkásságához kapcsolódó „archívumával” – a figyelmet állítja középpontba, és egészen más tempót diktál, mint a Biennálé harsányabb helyszínei. A The Ear is the Eye of the Soul többek közt Brian Eno, Patti Smith, FKA twigs és Alexander Kluge műveivel keres kortárs nyelvet a XII. századi misztikus örökségéhez.
Decentralizációt és egy 21. századi közgyűjteményi és örökségvédelmi törvényt is ígér kulturális tárca.
HVG
HVG
MTI
Ebben állt írói és állampolgári rebelliója: egy diktatúrában az ellenállás egyetlen módja a radikális személyesség
A magyar kulturális élet különböző területeinek ismert képviselői nyílt levélben kérnek sürgős egyeztetést a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztertől.
MTI
A Pannon Filharmonikusok a sikeres fővárosi koncertsorozatára várja az utolsó bérletvásárlókat.
Hirdetés
A magyar kultúrdiplomácia eddig arról szólt, hogy vásárolt helyszíneken, alibi programokon hogyan mutathatjuk meg magunknak magunkat. Pedig a siker kulcsa az, hogy vonzóvá tudjuk-e tenni Magyarországot a miénktől távoli kultúrák számára is.
Csete Borbála
Művészettörténész, színész-rendező és irodalomterapeuta került be a kilenctagú testületbe, amelynek egyik mandátuma továbbra is betöltetlen. Más tagok cseréje is várható.
HVG
A színésznő-humorista-író alkotását bemutatta volna az Operaház, de ő visszautasította a „nagy nyereséggel kecsegtető közpénzes ajánlatot”.
HVG
Mifelénk a nagy életművek tartják össze azt a recsegő-ropogó, düledező valamit, amit magyar kultúrának szokás nevezni. Éppen emiatt rettenünk meg, ha egy-egy efféle életmű lezárul.
Krusovszky Dénes