#kultúra
Vége a sztrájknak az Operában, sikerült megállapodni a béremelésről
Két részletben kapnak összesen 30 százalékos béremelést a dolgozók, a vasárnapi Don Giovanni és Máté-passió már teljes felállásban lesz látható és hallható.
hvg.hu
Pedro Almodóvar, az író: Szinte mindennap írok, ha unatkozom, akkor is nekiülök írni, ez jó játék és terápia is
Megrázó gyermekkori és excentrikus ifjúkori élményei adták az alapját Pedro Almodóvar sikerfilmjei többségének, mint a magyarul is megjelent önéletrajzi ihletésű kötetének. Az Oscar-díjas spanyol rendező nemrég videóinterjút adott madridi otthonából öt európai újságírónak – köztük a HVG tudósítójának, Vass Péternek.
unknown
Távozik az Operettszínháztól Mészáros Árpád Zsolt
A jelenlegi vezetéssel való szakmai egyet nem értése miatt 23 év után hagyja ott a Operettszínházat az előadó.
hvg.hu
Kifizeti a temetési és kórházi költségeket a zenekar, akinek a koncertje előtt kezdtek lövöldözni az Iszlám Állam terroristái Moszkvában
Szerinte az ilyen esetek csak erősítik az oroszok egységét.
hvg.hu
Több mint 100 éve mintha versenyt futnának a legpocsékabb Petőfi-film címért
A filmszakma „régi adósságát” próbálta törleszteni a múlt héten bemutatott Most vagy soha! című történelmi kalandfilm, egy évvel lekésve Petőfi születésének bicentenáriumát. A magyar film évszázados históriáját végigkísérték az effajta, a nemzetegyesítés költőjével példálózó, a mindenkori hatalom szája íze szerinti felbuzdulások.
Közelednek az álláspontok: Ókovács és a sztrájkoló operaházi zenészek részmegállapodásra juthattak
Csütörtökre eszkalálódott a helyzet az Operában, miután az intézmény zenészei az aznap esti teljes Don Giovanni-előadás idejére megtagadták a munkát. Állítólag Ókovács Szilveszter főigazgató végül az öltözőjükben kereste fel a zenészeket, ahol sikerült valamiféle szóbeli megállapodásra jutni.
hvg.hu
Ukrán katonaszobrok – fotókiállítás nyílik a Három Hét Galériában
Különleges kiállítás nyílik március 26-án a Három Hét Galériában: Marta Szirko ukrán fotóművész az Ukrajnát megtámadó orosz hadsereggel vívott ütközetekben megsebesült ukrán katonákról készített fotóit mutatják be. A kiállítás a Budapest FotóFesztivál 2024 hivatalos programjának része.
hvg.hu
Ókovács Szilveszter megkeresett egy másik zenekart, hogy ugorjanak be az Operában sztrájkolók helyett, de nem járt sikerrel
Szerdán az Operaházban a Hunyadi Lászlót már zenekar nélkül játszották, és a csütörtök esti Don Giovanni is zene nélkül ment le.
hvg.hu
Ókovács Szilveszter nyitotta az Operaház szerdai előadását, és rögtön felajánlotta, hogy haza lehet menni
A nagy botrányt kavart büfét is a nézők figyelmébe ajánlotta.
hvg.hu
Egy magyar vágót is jelöltek a „brit Oscarra”
Tálas Zsófia, aki korábban már nyert BAFTA-díjat egy animációs kisfilmmel, most az Apple+ egyik sorozatával érdemelte ki a jelölést.
hvg.hu
A helyzet nem jó, de a vártnál jobb – így áll most a nemzetközi műkereskedelem
A globális műpiac a kedvezőtlen előjelek ellenére átlagosnak mondható évet produkált. Persze, mint mindig, most is voltak nyertesek és vesztesek.
Pedro Almodóvar: Meggyőződésem, hogy a szexuális visszaélések 90 százaléka megszűnne, ha eltörölnék a cölibátust
Az Oscar-díjas spanyol rendező európai újságíróknak – köztük a HVG tudósítójának – adott interjúban beszélt arról, hogy miért nem akar visszatérni a szülőfalujába, és hogy a spanyol férfiak miért szégyellnek még mindig beszélni az őket ért abúzusokról.
hvg.hu
Index: Vidnyánszky Attila, Demeter Szilárd és Vashegyi György alá nyomná be a kultúrát a kormány
Durva központosítás jön.
hvg.hu
Már a héten kiderülhet, ki az új James Bond
Egy londoni bulvárlap szerint hivatalos ajánlatot tettek egy brit színésznek.
hvg.hu
Banksy elismerte, hogy az új, londoni fát ábrázoló falfestmény a saját munkája
Banksy megerősítette, hogy ő áll egy új műalkotás mögött, amely vasárnap jelent meg Észak-Londonban.
hvg.hu
Élete végén világsztár lett a komputerművészet úttörője, Vera Molnar
Algoritmusokra alapozta vizualitását, számítógéppel alkotott, úgy, hogy a művei nem váltak személytelenekké. A tavaly, 99 évesen elhunyt Vera Molnar művészetét kiállítások sora eleveníti fel. Torma Tamás írása.
unknown
Rákay Philip brit filmes szakembereknek büszkélkedett a Petőfi-filmmel Londonban
A londoni díszbemutatón Rákayék ismét megerősítették, hogy a csapat Mohács történetén is dolgozik.
MTI