Amikor megkérdezték a humoristától, hogy egy Netflix-dokumentumfilm segítene-e az anyagi helyzetén, azt felelte, hogy a dokumentumfilmek a streamingszolgáltatóval együtt menjenek a p*csába.
Lezajlott a casting, több mint negyedmillióan szavaztak, ki lenne érdemes arra, hogy beüljön az ország legnépszerűbb reggeli rádiós műsorának gazdátlanul maradt székébe.
Lakatos Márk önéletrajzi ihletésű első regényében, a Mimiben egyszerre mutatja be a drag queenek világát testközelből, a 90-es évek őrült madridi éjszakáit és azt a mai Magyarországot, ahol a keresztényi elveket hangosan valló politikus is élhet nem éppen keresztényi életet. Portréinterjúnkban a könyv valóságalapjáról, a Kulka Jánoshoz fűződő barátságáról és a NER státuszszimbólumairól is beszélgettünk Lakatos Márkkal.
Több Star Wars-kiadvány nem fog megjelenni a Szukits Könyvkiadónál, és ezzel együtt a meglévő kötetek értékesítése is véget ér. A jelenlegi gazdasági körülmények között ugyanis nem tudják folytatni a franchise kiadását.
Demeter Szilárd megálmodta, a Miskolci Egyetem mögé állt, szeptembertől pedig már indul is a Póka Egon Művészeti Akadémián (PEMA) az egyetemi szintű kortárs könnyűzenei képzés. Horváth Zitát, az egyetem rektorát kérdeztük az új alapszakról.
A nagy füzet és az Ópium című filmek alkotója, az SZFE egykori tanára 2021-ben emigrált családjával az Egyesült Államokba, és nem terveznek hazajönni. Washingtonban társulatot alapított, első kinti darabját egy fontos amerikai szakmai díjra is jelölték.
Miután a Teremtő létrehozta teremtményét, már csak figyelnie kell, merre veti a sorsa Jórgosz Lánthimosz 11 Oscar-díjra jelölt, a múlt héten bemutatott Szegény párák című filmjében.
Barátnőül egy 15 éves gyereklányt választ a világ leghíresebb férfija: így indul Sofia Coppola az 1960-as évek elején játszódó új filmje, a Priscilla, amely Elvis Presley feleségének szemszögéből mutatja be viharos házasságuk történetét.
Zsinórban több mint negyven Diótörő-előadáson táncolt, majd túlhajszoltságra és gyakori sérülésekre hivatkozva hét év után felmondott az Operaház balettkarának egyik táncosa, Kovács Noel Ágoston. A felmondásához egy levelet is mellékelt, amelyben arra panaszkodott, hogy a táncosok egyik előadásból ugranak a másikba, nincs elég idő a pihenésre, hiányzik a megbecsültség, a tánckarban nagy a fluktuáció. De vajon kötelező velejárója-e a fájdalom és a szenvedés a balettnek? Szabadúszó és társulatban dolgozó művészt, egészségvédelmi és jogi szakértőt, valamint az Operaházat és a Balettintézetet kérdeztük, hogy kiderítsük a választ. A témával hamarosan újabb cikkben foglalkozunk.
Bűntény, amit Magyarországon többgenerációnyi filmes ellen elkövetnek – mondja Prikler Mátyás pozsonyi rendező, akinek Hatalom című filmjét a napokban mutatják be a magyar mozik, és aki producerként jó néhány magyar film megszületését segítette.
Folyamatos egyensúlykeresés egy egyensúlyvesztett állapotban – talán így lehet a legérzékletesebben megfogalmazni az írás lényegét G. István László szerint, aki Villanó por címmel új, immár a 15. kötetével jelentkezett.
Korábban minden nagy tüntetésen ott volt Pogány Judit színművész, az SZFE-botrány idején őrt is állt. A HVG-nek adott interjúban azt mondta, azóta megöregedett, elfáradt, ezért tud csak jelképesen az ügyek mellé állni. Beszélt arról is, miért merte "egyáltalán nem alkalmas alkattal" megcélozni a színészi pályát, hogyan került Kaposvárra, majd "szúrta ki" Zsámbéki Gábor egy kisebb szerepben. Fia ügyéről és a Koltai Róberthez fűződő viszonyáról is kérdeztük. HVG-portré.