#kultúra

L. Simon több pénz ígér a kultúrára idén
 

L. Simon több pénz ígér a kultúrára idén

Bizonyos területek tavaly kikerültek a kulturális államtitkárság felügyelete alól, de a kormányzaton belül nőtt az ágazat súlya, és 2013-ban a kultúrára szánt állami ráfordítás is magasabb lesz - mondta el az MTI-nek a kultúráért felelős államtitkár.

MTI MTI



Káel Csaba: Kultúra nélkül nincs diplomácia
 

Káel Csaba: Kultúra nélkül nincs diplomácia

Jó lenne végre felfedezni, hogy nemzetközi szinten milyen erő van a kultúrában, a hozzá kapcsolódó turizmusban, és az is tény, hogy kultúra nélkül nehézkes a diplomácia - vélekedett a Művészetek Palotáját (Müpa) másfél éve vezető Káel Csaba, aki az MTI-nek adott év végi beszámolóban azt is hangsúlyozta, hogy különböző produkciókkal, kezdeményezésekkel nyitnak jövőre a fiatalok felé.

MTI MTI


Búcsú Hemző Károlytól - Nagyítás-fotógaléria
 

Búcsú Hemző Károlytól - Nagyítás-fotógaléria

Nyolcvanöt éves korában november 5-én elhunyt Hemző Károly fotográfus, Érdemes és Kiváló művész, Táncsics Mihály- és Balázs Béla-díjas, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének kitüntetettje. A magyar fotográfia mestereként az elmúlt hat évtized alatt a fotó számos műfajában alkotott maradandó műveket.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)




 

"Lelki, szellemi szétesésnek vagyunk tanúi"

Balog Zoltán a Harkányi Szabadegyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen azt mondta: a kormánynak a gazdasági és ideológiai küzdelmekben elért esetleges győzelmei akkor tekinthetők majd igazi sikernek, ha az emberek képesek lesznek azokat a közös teljesítményüknek tekinteni. Koltay Gábor filmrendező szerint lazulnak a nemzetet összetartó kapcsok, "lelki, szellemi szétesésnek vagyunk tanúi".

MTI MTI


L.Simon:
 

L.Simon: "általában szakmai szempontok alapján dönt a miniszter úr"

"Egy sor olyan dolgot is támogatnunk kell, ami nekem esetleg nem tetszik" – mondja a kultúrafinanszírozásról a HVG-ben e héten megjelenő interjúban L. Simon László kulturális államtitkár, hiszen, mint mondja "nem létezik olyan döntés, mely ne tartalmazna szubjektív érzelmeket, de általában szakmai szempontok alapján dönt a miniszter úr".

HVG HVG



Pecsa: Innen szép nyerni
 

Pecsa: Innen szép nyerni

Az első év után annak ellenére pozitív jövőt lát a Petőfi Csarnok új üzemeltetője, hogy nem a nulláról, hanem annál mélyebbről kellett kezdeni a szórakoztató központ újbóli "felépítését". A legoptimistább forgatókönyv szerint is 6-7 év kell ahhoz, hogy nyereséggel működjön a kultikus művelődési ház.

hvg.hu hvg.hu


A zene világnapja - Nagyítás-fotógaléria
 

A zene világnapja - Nagyítás-fotógaléria

1975-től kezdve ünnepeljük a napot, mikor megemlékezünk a zeneművészet legnagyobb alakjairól: október elsejét Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére az UNESCO Nemzetközi Tanácsa nyilvánította a Zene Világnapjává, melyet azóta minden évben megtartanak. ''Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez...'' (Yehudi Menuhin). Képes összeállításunk a zenéről.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)

Megjelent a Műértő szeptemberi lapszáma
 

Megjelent a Műértő szeptemberi lapszáma

Mozgásművészet a Kassák Múzeumban, Luminokinetikus tárlat Veszprémben, Varga Nándor Lajos a MissionArtban, Fülöp Gábor és Orr Máté a Commerzbank Galériában, Iparművészeti múzeumok a Baltikumban, az 1000% Berlinben, a dohányzás és művészet Kremsben, az Ostlicht fotógaléria Bécsben

Műértő Műértő