Az MSZP kérelmet adott be a Kúriához a kopaszok miatt
Az MSZP azt kéri a Kúriától, hogy semmisítse meg az NVB azon döntését, amellyel Erdősi Lászlóné beadványát hitelesítették.
Az MSZP azt kéri a Kúriától, hogy semmisítse meg az NVB azon döntését, amellyel Erdősi Lászlóné beadványát hitelesítették.
MTI
A főpolgármester utasította a budapesti közterület-felügyelőket, hogy a parkolójegyek utólagos bemutatásának megnyugtató rendezéséig ne bírságolják azokat az autósokat, akiknek azért nincs a szélvédőjük mögött jegy, mert éppen megvásárolják azt – írja a hétfői Magyar Nemzet.
MTI
A Kúria kimondta, hogy a kigyúrt férfiak tényleg akadályozták Nyakót.
hvg.hu
A kormány szerint kvótás kérdése nem érint nemzetközi szerződést, így lehet róla népszavazni. Ám ha ez az érvelés megáll, akkor Paks II.-ről is lehetne referendumot tartani – mondja a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselője. Jávor Benedek egyszer már kezdeményezett népszavazást az atomerőmű-bővítésről, azt akkor épp arra hivatkozva dobta vissza a Kúria, hogy nemzetközi szerződésbe ütközik. A képviselő most újra beadja kérdését, hogy tesztelje, két hasonló ügyet azonosan bírálnak-e el a Nemzeti Választási Bizottságban, illetve a Kúrián.
hvg.hu
Jávor Benedek benyújtotta a Kúriához kedden a kormány kvótanépszavazásának kérdésével kapcsolatos felülvizsgálati kérelmét, amelyben a Nemzeti Választási Bizottság hétfői határozatának megváltoztatását, illetve a kérdés hitelesítésének megtagadását kérte.
hvg.hu
Megkezdődhet az aláírásgyűjtés az állami földek értékesítésének tilalmáról, miután a Kúria - szemben az Nemzeti Választási Bizottság korábbi elutasító határozatával - úgy döntött, hogy hitelesíti az erről szóló népszavazási kérdést, amelyet Gőgös Zoltán MSZP-s parlamenti képviselő nyújtott be.
hvg.hu
Harangozó Tamás MSZP-s politikus javaslata 30 másodpercet késett, így csak második volt 2015-ben a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezés beadásakor, ezért megtagadták az aláírásgyűjtést. A Kúria azonban elutasította az MSZP-t megelőző beadványról szóló NVB döntést is, azaz értelmetlen volt Simonné Gercsényi Gabriella népszavazási kezdeményezése.
hvg.hu
A Kúria sem állapította meg, hogy az Elment az öszöd című abszurd dráma sértette volna Gyurcsány Ferenc személyiségi jogait. Ezért a legfelsőbb fórum is elutasította a DK-elnök panaszát.
hvg.hu
Több százmilliós kártérítési per indult az oktatási csúcsszerv ellen precedensteremtő szándékkal. A gyöngyöspataki roma gyerekek elkülönített oktatását a Kúria mondta ki jogellenesnek. Erre hivatkozva a 63 felperes minden szegregált tanévért 500 ezer forint kártérítést kér.
hvg.hu
A békemenetesek értik, hogy a bíróság független, és ezt ők is tiszteletben tartják. De a Kúria mégis megtehetné, hogy megvizsgálja, a bíróságok megtesznek-e mindent annak érdekében, hogy a joghoz nem értő átlagpolgár is megértse a döntések hátterét, és ne alakuljon ki az a benyomás, hogy súlyos következménnyel járó bűnesetek felelősei megúszhatják a jogos büntetést. A CÖF ez ügyben nyílt levelet írt a Kúria elnökének.
hvg.hu
A Kúria szerint a Fővárosi Ítélőtábla törvénytelenül rendelt el új elsőfokú eljárást a Biszku-perben. Biszkut első fokon öt és fél évre ítélték, a megismételt eljárásban már felfüggesztett szabadságvesztés lett a verdikt.
MTI
Az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt kéri a többi hatalmi ág képviselőitől, hogy tartsák tiszteletben a bírói függetlenséget. Hétfőn a Kúria elnöke és a Magyar Bírói Egyesület reagált arra, hogy Németh Szilárd fideszes politikus kritizálta a múlt heti ítéleteket, amelyeket a vörösiszap-perben és a Hagyó-ügyben hoztak.
MTI
MTI
hvg.hu
Alaptalanul kifogásolta a Közgép, hogy más nyerte a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás hulladékgazdálkodási rendszerének tervezésére és kivitelezésére kiírt közbeszerzést. A Kúria jogerős ítéletben mondta ki, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság helyesen döntött, amikor elutasította a Közgép kifogásait.
hvg.hu
Több százmillió forint járna az egri kórház dolgozóinak az évek óta elmaradt cafetéria miatt. Öt alkalmazott perelt, a Kúria nekik adott igazat, és ez alapján a kórház összes, 1500 dolgozójának járna pénz az őket képviselő jogász szerint. Az intézmény főigazgatója elismeri, hogy jár a pénz, de azt mondta: állami segítség nélkül nem tudnak fizetni – hangzott el a csütörtöki RTL Híradóban.
hvg.hu
Ha a magyar igazságszolgáltatás legfelsőbb szerve, a Kúria politikailag érzékeny ügyekben nyilvánvalóan a jogszabállyal ellentétesen dönt, akkor azt a látszatot erősíti, hogy politikai megrendelésre dolgozik, márpedig a közbizalom aláásása a rendszer civilizáltságának utolsó pillérét üti ki.
Nehéz-Posony Márton
Bár a Fővárosi Választási Bizottság korábbi határozata teret engedett az olimipáról, valamint a Városliget átalakításáról szóló népszavazási kezdeményezésnek, a Kúria szerdai döntése azonban ezt megváltoztatva megtagadta a népszavazási kérdések hitelesítését.
MTI
Az LMP bízik abban, hogy a Kúria január végén nem meszeli el a budapesti olimpia megrendezéséről és a Városliget megújításáról szóló népszavazási kezdeményezéseket.
MTI
Megszületett a Kúria ítélete az egymilliárdos sárga csekk ügyében. A Kúria fenntartotta a szegedi közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét, így valószínűleg élete végégi törlesztenie kell annak a férfinak, aki egy építőipari cég strómanjaként másfélmilliárd forintot vett fel fél éven át több bankfiókból – írja az Index.
hvg.hu
Az áldozatok és az elkövetők ügyvédei is biztosak abban, hogy nem mindenkit sikerült bíróság elé állítani a romagyilkosságok ügyében. Akiket viszont végleg elítéltek, életük végéig börtönben maradnak. Videó a keddi, harmadfokú tárgyalásról.
hvg.hu
Nem indulhat el az aláírásgyűjtés egy, az NVB által már jóváhagyott népszavazási kérdés ügyében. Egy vasárnap is nyitva tartó üzlet egyik tulajdonosa nyújtotta be a kérdést, amely a következőképp hangzik: "Egyetért-e Ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?"
MTI
MTI
hvg.hu