Bajnainak adott igazat a Kúria Hoppállal szemben
A Kúria kimondta, a szóvivő nem bújhat a pártja mögé, felelős azért, amit mond, ezért perelhető, így újraindul Bajnai Gordon Hoppál Péter ellen indított pere.
A Kúria kimondta, a szóvivő nem bújhat a pártja mögé, felelős azért, amit mond, ezért perelhető, így újraindul Bajnai Gordon Hoppál Péter ellen indított pere.
hvg.hu
A Kúria törvénysértőnek találta és megsemmisítette a miskolci önkormányzat azon határozatának egy passzusát, amelynek értelmében a miskolci nyomortelepekről önként elköltözők pénzt kapnak, ha a város közigazgatási határán túl vásárolnak ingatlant. A miskolci közgyűlés ellenzékben lévő pártjai a Kúria döntését helyesnek tartják.
MTI
Júniusban a kaszinókoncesszióról és a befektető vagyoni felelősségéről dönthet a Kúria.
MTI
A szülésért a vád szerint tízezreket előre elkérő orvosokat próbára bocsátotta, az egyik szülésznőt vagyonelkobzásra és pénzbüntetésre ítélte a Kúria kedden. Az Állami Egészségügyi Központban történt vesztegetési ügynek 13 vádlottja volt.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője azzal követett el vesztegetést a vád szerint, hogy pénzt kért kismamáktól 2007 áprilisa és 2008 júliusa között, legalább húsz esetben. Az ügy több forduló után a Kúria elé került, május 5-én hirdetnek ítéletet.
MTI
Írásba foglalták a Fővárosi Ítéltőtáblán a jogerős ítéletet arról, hogy Lázár Jánosnak nyilatkoznia kell svájci és olaszországi útjairól. Tételesen el kell számolnia arról, hol szállt meg, mennyit költött – írja a szerdai Népszabadság. A lap szerint szerdán a politikus londoni útja ügyében is döntés születhet.
hvg.hu
Az Alkotmánybíróság egyhangú döntéssel megsemmisítette a Kúria elmarasztaló határozatát azzal, hogy a közügyek szabad vitatása a véleményszabadság fokozott védelme alatt áll.
MTI
Egy magyar ügyfél és a UPC közti vitában kérte ki a Kúria az Európai Bíróság véleményét, a testület pedig úgy döntött, a cég megtévesztette a vásárlót.
MTI
MTI
hvg.hu
A tapolcai időközi választásra készült IKSZ-es szórólappal nem volt problémája a Kúriának, a Fidesz Pad Ferenc-ellenes, fejfás videóját azonban valótlan tényállítás miatt jogsértőnek találta a bíróság.
MTI
Építési vállalkozó és a barátja megkérte, építsen neki egy házat, nyaralót, bármit. A legfontosabb, hogy bármekkora barátok is, írják le a szerződést, mert ha nem tartják be a kötelező formai előírásokat, úgy a "barát" nem köteles fizetni, ha nem akar, a szóbeli megállapodás ugyanis semmis és csak hosszas pereskedés után juthat a pénzéhez.
hvg.hu
Jogorvoslati kérelmek érkeztek a "rendszerbontó" népszavazásnak a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által két hete hitelesített két kérdésével kapcsolatban, így a Kúria dönt arról, indulhat-e aláírásgyűjtés a kamarai tagdíj és a tankötelezettség ügyében.
MTI
Három pénzintézet és egy adós támadta meg a Kúria jogegységi döntését a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseiről. Az Alkotmánybíróság így indokolta a panaszt elutasító határozatát: "a visszaható hatályú jogalkotás tilalmára való hivatkozás nem adhat alapot arra, hogy a múltban tömegesen keletkezett tisztességtelen – ezért semmis – szerződéses kikötések érinthetetlenek maradjanak".
MTI
A Kúria hatályában fenntartotta a másodfokú bíróság azon ítéletét, amelyben az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank keresetét teljes egészében elutasította.
MTI
A 2011-es budapesti Pride-on az ellentüntetők az Oktogonnál több fiatal dobálta, lökdöste a páncélos rendőröket. Emiatt három vádlottat közérdekű munkára ítéltek, amit annak idején az ügyész is elfogadott. A Fővárosi Főügyészség azonban a Kúria felülvizsgálatát kérte, és a testület ki is mondta, hogy törvénysértően enyhe az ellentüntetők büntetése. Új eljárásra kötelezték az első fokon eljáró bíróságot.
MTI
A Kúria jogegységi határozata szerint bizonyos esetekben, nagy közérdeklődésre számot tartó rendezvényeken nem kell kitakarni a rendőrök arcát, de ez mérlegelés kérdése.
hvg.hu
A főváros tiszteletben tartja, hogy a Kúria szerint törvénysértő a hajléktalanokat kitiltó rendeletük több pontja, de megoldást a kerületeknek kell keresniük – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
MTI
A Kúria május 31-ével megsemmisíti a hajléktalanokat Budapestről kitiltó fővárosi rendelet több pontját, mert a kerületi tulajdonú köztereknél nem volt egyértelmű, hogy miért tiltották ki onnan a hajléktalanokat és nem határolták körbe pontosan a köztereket.
MTI
Új eljárást kell lefolytatnia a Fővárosi Törvényszéknek (FT) a Kúria csütörtöki jogerős határozata értelmében a Prisztás-gyilkosság ügyében.
MTI
A Kúria szerint a hajléktalanok nem tilthatók ki mindenhonnan.
hvg.hu
A Kúria megvizsgálja azt a jogegységi döntését, amely előírja, hogy ki kell takarni a nyilvánosság előtt a szolgálatban lévő rendőrök arcát. A vizsgálat idejére nem alkalmazható a 2012-es határozat. Az alkotmánybíróság egy egyedi ügyben már feloldotta a tilalmat.
MTI
MTI
hvg.hu