Pontosan ugyanattól őrül meg otthon mindenki
Világszerte ugyanazokat a csatákat vívjuk otthon, derült ki az IKEA kutatásából. Íme, öt tanács, hogy végre jól érezze magát, ha hazaér.
Világszerte ugyanazokat a csatákat vívjuk otthon, derült ki az IKEA kutatásából. Íme, öt tanács, hogy végre jól érezze magát, ha hazaér.
A tudomány civilizációnk legnagyobb vívmánya, mert olyan eszközt adott az emberiség kezébe, melynek révén megismerhetjük a világot, benne önmagunkat. A tudományt gyakran támadja a tudatlanság és a téveszmés gondolkodás, szakmai berkekben azonban ritkán tárgyalják nyilvánosan a hivatás árnyoldalait, ha mégis, akkor nem kerül terítékre a problémák teljes spektruma. Boldogkői Zsolt professzor egy többrészes írásban megpróbálkozik ezzel a feladattal, vállalva annak kockázatát, hogy sokak haragját magára vonja. Bemutatja, hogy a kutatók ugyanolyan „gyarlók”, mint más emberek, bármilyen ranggal és elismertséggel is rendelkezzenek, illetve hogy a tudomány maga számos buktatón keresztül találja meg a helyes utat. Vélemény.
Ugyanakkor az átlagnál nagyobb az önbizalmuk – állapította meg egy kutatás.
Legalábbis ezt állítja egy amerikai felmérésben megkérdezettek elsöprő többsége.
Messze nem csak a jobb lábunk mozgásának kontrollálásával lehet takarékosabban közlekedni.
Álmodoznánk mi, de a kormány úgyis közbelép. Pedig nem nagy álmok ezek, csak egészség legyen – ezért még imádkozni sem vagyunk restek. Meg kéne a biztos megélhetés és a boldog élet. A Friedrich-Ebert-Stiftung Budapest és a Policy Solutions közös kutatásából kiderült, mire vágyakoznak a magyarok. Önmegvalósításra nem.
Egy friss kutatás, úgy tűnik, felülírja a farkasokkal és a kutyákkal kapcsolatos bizonyos ismereteinket.
Péntek délutántól egészen szombat hajnalig több mint 30 magyar városban közel 2000 program várja azokat, akik megsimerkednének a tudományos kutatói munka szépségével.
Mexikóvárosban hétfőn még mindig zajlott a túlélők keresése a múlt heti földrengés miatt romba dőlt épületek alatt. A mexikói főváros 9 ezer iskolája közül csupán 103-ban indult újra a tanítás.
Egy tanulmány kimutatta, azok, akik a szakítás után is felajánlják a barátságukat, könnyen lehet, hogy sötét személyiségjegyekkel rendelkeznek – pszichopaták vagy önimádók.
Egy új felmérés szerint, 2014-ben az amerikai lakosok évente kilencszer kevesebbet bújnak ágyba, mint az 1990-es évek elején. Ennek hátterében a helicopter parenting jelenség állhat.
Amerikai kutatók arra jutottak, hogy egyetlen farkaspopulációra vezethetőek vissza a mai kutyák.
A Republikon Intézet friss kutatásának eredményei szerint a budapestiek jobban örülnének már egy baloldali kormánynak, mint a Fidesznek.
Van egy furcsa tulajdonsága a víznek, amire csak az adhat magyarázatot, ha kétféle vízfolyadék létezik.
Egy kutatás annak is a nyomába eredt, miért hajlamosabbak rá egyesek.
A 13-15 éves gyerekek 11 százaléka dohányzik egy globális felmérés szerint.
Rendületlenül nő a saját márkák piacrésze a magyar üzletekben, de van számos olyan termék, amelynél ragaszkodunk az „igazi” márkákhoz.
Az idősebb orvosok által kezelt betegek körében nagyobb a halandósági ráta, mert orvosi képességeik elavultak lehetnek – mondja egy kutatás.
Lovász László elmondta, miért emelte fel kivételesen a hangját közéleti témában, amikor a CEU-t ellehetetlenítő törvényt elfogadták. Szerinte a magyar tudomány érdeke, hogy a CEU zaklatás nélkül folytathassa a kutatást és az oktatást, ami ráadásul egy fillérjébe sem kerül a magyar adófizetőknek.
A kormánypárt szavazótáborában kilenc hónap alatt közel felére csökkent a budapestiek aránya, de a diplomás és az érettségivel rendelkező Fidesz-szimpatizánsok helyét is egyre inkább átveszik a kevésbé iskolázottak.