Már megint a kínaiak: 5 éven át lopták a titkokat az amerikai repülőgépgyártóktól
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium 10 embert vádolt meg, akik ipari kémkedést végeztek Kínának.
Az amerikai Igazságügyi Minisztérium 10 embert vádolt meg, akik ipari kémkedést végeztek Kínának.
Milos Zelnicek, Donald Trump amerikai elnök első, cseh származású feleségének apja rendszeresen jelentett az amerikai üzletemberről a szovjet KGB-vel szoros kapcsolatban álló csehszlovák titkosszolgálatoknak – írja saját forrásaira hivatkozva a The Guardian című brit napilap.
Elege lett Tim Cooknak: személyesen kéri, hogy vonják vissza a Bloomberg Businessweek cikkét, amelyben kínai kémchipekkel hozták összefüggésbe, többek között, az Apple-t.
Az Apple egyik biztonsági főnöke levelet küldött az amerikai kongresszusnak, melyben tagadta, hogy a kínaiak beépített mikrochipekkel szerezték volna meg az Apple vállalati titkait. A Bloomberg viszont állítja, minden szó igaz a történetből.
A történelem valószínűleg legnagyobb ipari kémkedési botránya lehet a Bloomberg felfedezése, amely hatósági forrásokra írt arról, hogy a kínai kormány több mint 30 amerikai óriáscég, köztük az Apple szervereihez szerzett hozzáférést, hogy vállalati titkokat szimatoljon ki. Az érintettek egytől egyig cáfolják a lap állítását.
Mintegy harminc amerikai cég üzleti titkait és államtitkokat is megszerezhetett Kína, ha igazak a vádak.
A volt orosz-brit kettős ügynök egy német hírmagazin szerint az orosz katonai hírszerzés aktív ügynökeit leplezte le, lehet, hogy ezért próbálták megölni.
Hadiipari mérnököket és tudósokat próbált beszervezni.
A férfi a gyanú szerint az európai parlamenti együttműködés erősítését célzó egyik konferencián kémkedett.
Az észt hadsereg őrnagyát és 65 éves apukáját azért vették őrizetbe, mert a gyanú szerint az orosz titkosszolgálatoknak adtak át észt államtitkokat.
A Nightwatch Cybersecurity kiberbiztonsági cég még év elején talált egy igen komoly biztonsági rést az Androidban, amin keresztül a hackerek megtámadhatják a hálózatot, de akár követhetik is az eszköz útját.
Egy drónt reptetett az egyik ellenzéki szervezet gyűlése felett, azonnal a nemzetbiztonság veszélyeztetésével vádolták meg.
A letartóztatás körülményei egyelőre nem ismertek, de elképzelhető, hogy kémkedéssel vádolják.
London két orosz gyanúsított kiadatásának kezdeményezését tervezi.
Több mint egy évtizedig férhetett hozzá bizalmas anyagokhoz.
A vád szerint diákvízummal érkezett Washingtonba, miközben bábként mozgatta az orosz kormány egyik magas rangú tisztviselője.
Megkezdődött az Európai Unió intézményei elleni kémkedéssel, valamint költségvetési csalással, hamis magánokirat felhasználásával vádolt Kovács Béla európai parlamenti képviselő, volt jobbikos politikus elleni büntetőper kedden a Budapest Környéki Törvényszéken.
A svéd szövetségi kapitány egyik segítője bement megnézni a koreaiak zárt edzését. Szerintük ez kémkedés, válaszoltak is rá.
A Kaspersky Lab kiberbiztonsági szakértői szerint az okosórák valódi kémeszközként működhetnek.
Orosz behatolás miatt három ember ellen indult per a Gyurcsány-kormány idején.