Csak megjelent este a parlament oldalán a 2017-es büdzsé terve
Felkerült a parlament honlapjára a 2017-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslat kedd este.
Felkerült a parlament honlapjára a 2017-es központi költségvetésről szóló törvényjavaslat kedd este.
A kormány technikai pontosítások miatt csak a keddi esti órákban bocsátja az Országgyűlés rendelkezésére a jövő évi költségvetésről szóló javaslatát, amely ezt követően válik elérhetővé a parlament honlapján – közölte az Országgyűlés sajtóosztálya.
Varga Mihály mondta ezt, amikor benyújtotta a 2017-es költségvetést.
Varga Mihály szerint 2018-ban lehet legelőször egy számjegyű az szja. Az intézkedés ugyanis 600 milliárdos bevételkiesést jelentene, ezt nyilván máshol kell megspórolni, ennek lehetne az egyik forrása az államapparátus méretének csökkentése.
Az idén 1,3 százalékos, jövőre ennél kevesebb lesz a nyugdíjemelés, mert a miniszter szerint az a cél, hogy "az ellátások megőrizzék reálértéküket".
Közel 250 milliárd forintot mozgatott meg az idei költségvetésben a kormány eddig, a rendkívüli tartalék harmada már elfogyott – írta a Világgazdaság.
Egy nap, öt hír, amiről mindenki beszél: áfacsökkentésekkel és plusztámogatásokkal harangozta be a kormány a jövő évi büdzsét az EU 4. legszegényebb országában; a külügyminiszter kirohant a Freedom House Magyarországról kiállított bizonyítványa miatt, de közben az amerikai külügytől is kiosztott egy sallert Budapestnek; Makón is geci-gate robbant ki; elkészült a kormány által áhított magyar olimpia logója és imázsfilmje; felfedezték az Orbán-család eddig ismeretlen nyaralóját - a HVG pedig megújul.
A kormány hétfői ülésén foglalkozik majd a vasárnapi boltzár első évéről szóló jelentéssel – mondta el Orbán Viktor a péntek reggeli rádióinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy mindent tudni szeretne az offshore-botrány magyar vonatkozásairól.
Tagadja a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az InfoRádió értesülését, miszerint kétéves költségvetésre készülhet a kormány.
Beütött, ami várható volt: brutális veszteségekkel működnek az állami vizes vállalatok az erőszakos rezsicsökkentés és a közműadó nyomán. A cégek eredményét adófizetői pénzekkel kozmetikázzák ki, így első látásra nem feltűnő az ordas bukta.
A nemzetgazdasági miniszter szerint májusban már a parlament elé kerülhet a 2017-es költségvetés.
Mivé lett a költségvetés mára? Üres formalitás. De ez nem marad következmények nélkül.
Ha helytálló a szakértői okfejtés, akkor óriási bajba kerülhetünk. Érvelésük szerint ugyanis ugyanolyan adóátcsábító megoldáshoz folyamodhatott a kormány, amely miatt Luxemburg nagyon megütötte a bokáját – az EU jogi eljárást indíthat ellenünk.
Sikerpropaganda, felminősítési várakozás, működő reformok képzete egyfelől, összeomlási várakozás, szociális katasztrófa, kivéreztetés másfelől – nagyjából ezzel a két véglettel jellemzik a magyar gazdaság állapotát. Az Európai Bizottság jelentése tartózkodik a szélsőséges megfogalmazásoktól. Dicséri, ami jó, és ott kritikus, ahol az indokolt.
Úgy költhetne szinte bármire szinte bármennyi pénzt a kormány, hogy arról igazából a kormányfő döntene, a parlament jóváhagyása sem kell, a vétójoggal rendelkező testületet is kizárnák, és elég lenne először csak eldönteni, mit akar a kormány, a pénzt elég lenne később valahogyan előteremteni.
Ha az eddig elért 3 százalék körüli gazdasági növekedést tartani tudja az ország, akkor Magyarország már nem terhel több adósságot a jövő nemzedékekre – mondta a Költségvetési Tanács elnöke.
A Költségvetési Felelősségi Intézet vezetőjének írása arról, hogy már megint a nyers akarat helyettesíti a hozzáértést.
Elérhető közelségbe került az uniós módszertan (ESA) szerinti nullás költségvetés – mondta Banai Péter Benő, az NGM államtitkára hétfőn elemzői háttérbeszélgetésen.
A fővárosi önkormányzat ez évi összevont költségvetéséről is dönthet szerdán a Fővárosi Közgyűlés. Napirenden lesz még egyebek mellett a szmogriadóról szóló rendelet módosítása.
A NAV szerint kevesebbet csaltak tavaly a költségvetési tételekkel, de nagyobb értékben.