Tilosban, jobbról előzött a Toyota sofőrje, a lámpaoszlopon landolt a kocsi – videó
Súlyos balestet okozott az autós, aki alatt nem úgy viselkedett a Toyota, ahogy ő számított rá.
Súlyos balestet okozott az autós, aki alatt nem úgy viselkedett a Toyota, ahogy ő számított rá.
Július 1-jétől változik a franciák közlekedési szabályzata, lassabban kell majd hajtani az utakon.
Pótlóbuszok, ideiglenes buszsáv, és minden, ami ezzel jár – egészen szeptemberig.
Fékezéssel büntette az autóst, holott ő maga gyorsabban hajtott a megengedettnél.
Esztergomban már csak két hétig élvezhetik az autósok a minden fizetési kötelezettségtől mentes parkolást.
A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a fiatalkorú ellen, aki friss jogosítvánnyal okozott balesetet, melyben három barátja is megsérült.
Az oroszok első embere szerint a villanyautók nem igazán tekinthetők környezetbarát járműveknek.
A korábbi óránkénti 60-80 kilométer helyett többnyire óránkénti 100, a be nem épített területeken 120 kilométeres sebességgel közlekedhetnek a vonatok a dél-balatoni vasútvonalon.
Burkolatjavítási munkák miatt van szükség a lezárásra.
Gödöllő térségében zajvédő fal építése miatt terelés van érvényben.
A Balatoni út érintett szakaszát lezárták a beavatkozás idejére.
Adott esetben élet-halál kérdése lehet, hogy a mentőautót meg lehet-e közelíteni a beteg vagy sérült személlyel.
Nem tudni, hogy az öreg keletnémet járgány sofőrje milyen megfontolásból nem lépett a fékre.
Mezőkövesdnél történt a baleset, az autópályátt lezárták Miskolc felé.
Néhány méterrel a sofőr autója előtt ütközött össze két autó, a karambolt egy gyors manőverrel sikerült kikerülnie.
A tragédia a 84-es főúton történt Sárvár és Gérce között.
Ha el akarja kerülni a bosszankodást, érdemes megnézni, hol mi változik a budapesti közösségi közlekedésben vasárnap.
Régiónkban a bolgárok a legrátermettebb sofőrök, a lengyelek és csehek barátságosan viselkednek az utakon, a magyarok pedig a legegyenletesebb sebességgel haladnak.