Nonstop traffipaxok és a sebességhatárok csökkentése: megjelent a fővárosi stratégia tervezete
A cél, hogy 2050-ben ne legyenek halálos közúti balesetek Budapesten.
A cél, hogy 2050-ben ne legyenek halálos közúti balesetek Budapesten.
Egy negyedik, fehér színű fénnyel egészítenék ki az autósoknak szóló, hagyományosan piros-sárga-zöld közlekedési lámpákat az Észak-karolinai Egyetem közlekedésmérnökei.
Négyféle lehetőség közül lehet választani, a Budapest Airport a Facebookon várja a szavazatokat.
Mások a műszaki paraméterei, 155 millió lesz a csere.
Már 2019-ben megállapodott a bevásárlásról a kormány és a főváros, de eddig mégsem biztosította a forrást a kormány.
Nem árt néha tudni, mennyire van veszélyben esetleg a jogosítványunk.
A vádlott autósra felfüggesztett szabadságvesztést kért az ügyészség, mondván az utóbbi időben túlzottan elszaporodtak a hasonló esetek.
Változásokat jelentett be a Fővárosi Közgyűlés a BKK-jegyeket illetően arra hivatkozva, hogy a jelen gazdasági környezetben egyre nagyobb kihívás Budapest közösségi közlekedésének a működtetése. Hétszáz forinttal kell többet fizetni majd a reptéri buszjegyért.
Egy „vascső" is volt a kezében a járművezetőnek.
A sebességhatárt átlépők közigazgatási bírságra számíthatnak.
A tilos jelzésen való áthaladást, záróvonal átlépést is tudják rögzíteni.
Nagyjából ingyenessé tette a helyközi közlekedést a kormány az ingázók számára – így értékelte a VEKE, hogy a kormány bevezeti a kedvezményes vármegyebérletet és országbérletet. Miközben a városlakók több szempontból is hátrányba kerültek.
A kis benzinmotor által hajtott robogón állva lehet közlekedni, és képzleletben visszautazni egészen 1920-ba.
Egy teherkocsi, egy autó és két busz ütközött a Budai vár alatt, a rendőrök lezárták az alagutat.
A valóság szülte ötlettel lehet a legjobb kampányokat csinálni.
Tilosban jobbra kanyarodni Magyarországon a 60-as évekig szabad volt, a zöld nyíl keletnémet mintára ma össznémet valóság, és a piros néhány más országban sem abszolút tilos. Akadnak más jobbrakanyarodási érdekességek is.
A megálló műszaki átadás-átvételi folyamata már januárban megkezdődött.
Leszakadt a felsővezeték a budapesti Rákos állomásnál, ezért a vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek. Akár órákkal is megnőhet a menetidő.