#középiskola

Kezdődik az angolérettségi
 

Kezdődik az angolérettségi

Középszinten háromórás az írásbeli vizsga. Az első részben olvasott szöveget kell értelmezni, majd nyelvhelyességi feladatok következnek. Némi szünet következik, majd hallás után kell szöveget értelmezni, végül újabb, egyórás feladatsorban vizsgálják az íráskészséget.

MTI MTI


Holtan találtak két 15 éves lányt egy amerikai középiskolában
 

Holtan találtak két 15 éves lányt egy amerikai középiskolában

Még nem tudni, pontosan milyen körülmények között halt meg az a két 15 éves diáklány, akiket az ebédlőnél találtak holtan az arizonai Glendale egyik középiskolájában. Mindkettőjüknek lőtt sérülései voltak. Az iskolát lezárták, a diákokat nem engedték ki az épületből, de a rendőrség szerint mindenki biztonságban van.

hvg.hu hvg.hu

Az igazgató fia lehet a budapesti középiskola zaklatója
 

Az igazgató fia lehet a budapesti középiskola zaklatója

Már a rendőrség is nyomoz a soroksári iskolában történt állítólagos szexuális zaklatás ügyében – adta hírül az RTL Klub. Újabb szülő és diák jelentkezett, hogy a tanár üzelmeiről beszéljen. A tanár, aki nyilvánosság elé vitte az ügyet, és másnap kirúgták, azt mondta, nem bánta meg, hogy kiállt a diákokért.

hvg.hu hvg.hu



Tinibosszúpornó borzolja a kedélyeket Salgótarjánban
 

Tinibosszúpornó borzolja a kedélyeket Salgótarjánban

Úgy állt bosszút vele egykorú barátnőjén egy 15 éves fiú, hogy közzétette a közösen készített szexvideójukat. A felvétel napokig elérhető volt, az iskolából is rengetegen látták. A lányt egy másik iskolában tanító férfi csábította el tőle.

hvg.hu hvg.hu



A mondat, ami mindenkiből erős érzelmeket vált ki
 

A mondat, ami mindenkiből erős érzelmeket vált ki

Mindenkiből más reakciót vált ki, amikor azt mondják neki: szép vagy, de a reakciókban közös, hogy mind nagyon erősek. – Legalábbis ez derül ki egy friss kísérletből, amelynek részeként Shea Glover videóra vette, mit szóltak egy chicagói középiskola diákjai, amikor közölte velük, hogy gyönyörűek.

hvg.hu hvg.hu

Óvszerhasználati szokásaikról is kikérdezik az egri gimiseket
 

Óvszerhasználati szokásaikról is kikérdezik az egri gimiseket

A leginkább védett egészségügyi adatokra, függőségekre és szexuális szokásokra is rákérdeznek abban az iskola-egészségügyi felmérésben, melyet közel 10 egri középiskola elsőéves tanulóinak készítettek. Olyanokról is vallatnák őket, hogy van-e konfliktus a családban, szoktak-e lopni, vagy másokat bántalmazni. Az iskolaorvos arra hivatkozik, így tudják kiszűrni, ki szorul segítségre, az adatvédelmi szakember szerint viszont ez akkor is jogsértő.


Nemcsak a Krúdy került veszélybe: Itt a halálra ítélt gimik névsora
 

Nemcsak a Krúdy került veszélybe: Itt a halálra ítélt gimik névsora

Habár Borkai Zsolt győri polgármester bejelentette, hogy mégsem zárja be a győri Krúdy Gyula Gimnáziumot, ez nem nyugtatta meg a helyieket, akik további megmozdulásokat terveznek. Aggodalmuk érthető: a megmentésük enyhén szólva is jogilag ellentmondásos. És ez nem csak a Krúdyra vonatkozik, országszerte harminckét gimnáziumot ítélt korábban halálra a kormány azzal, hogy felmenő rendszerben már nem indíthatnak több osztályt. A hvg.hu megmutatja, mely iskolákról van szó.

Ónody-Molnár Dóra Ónody-Molnár Dóra

Itt a friss középiskolai toplista
 

Itt a friss középiskolai toplista

A budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, a Lovassy László Gimnázium és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnázium vezeti a HVG 2016-os középiskolai rangsorát.

hvg.hu hvg.hu

Nagy biznisz az árnyékoktatás
 

Nagy biznisz az árnyékoktatás

Tavaly több mint 60 ezer diák bukott meg a magyar közoktatásban és kényszerült pótvizsgára. Van, aki szerint a szülők nemtörődömsége miatt kaszálják el a gyereket, de általános, hogy rengeteg diák alapvető tudás- és képességbeli hiányosságokkal próbálja túlélni a tanéveket. A szülők pedig, ha tehetik, magántanárt fogadnak, ami nem olcsó mulatság, mert a gyerekek felkészítése több tízezer forinttal megterhelheti a családi büdzsét.

Mizsur András Mizsur András

Miért nem barátkoznak a
 

Miért nem barátkoznak a "menők" a "lúzerekkel"?

A legtöbb középiskolai barátság halálra van ítélve – állapították meg egy frissen publikált tanulmány szerzői. A kutatásból kiderült, hogy az amerikai tini vígjátékok közhelye való igaz: a legritkább esetben alakul ki barátság a „menők” és a „lúzerek” közt.

hvg.hu hvg.hu


MN: Borsodban lóg a legtöbb gyerek az általános iskolából
 

MN: Borsodban lóg a legtöbb gyerek az általános iskolából

A legtöbb általános iskolás diák Borsodban, a legtöbb szakközépiskolás és gimnazista pedig Budapesten hiányzik igazolatlanul a tanórákról. Az iskolakerülők száma öt év alatt a felére apadt – írja a keddi Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériuma adataira hivatkozva.

MTI/Magyar Nemzet MTI/Magyar Nemzet

Magyar gimis is indult az Intel tehetségkutatóján
 

Magyar gimis is indult az Intel tehetségkutatóján

Véget ért az Intel ISEF (International Science and Engineering Fair), a világ legnagyobb, középiskolásoknak szóló tudományos tehetségkutató versenye, amelyen évről évre magyar fiatalok is megmérettetik magukat, az idén Magyarországot Rozsnyik Szabolcs képviselte.

MTI MTI