Ötéves technikumok lesznek a szakgimnáziumokból
Bejelentették a Szakképzés 4.0-t.
A diákoknak rengeteg feladatot kellett megoldaniuk kevés idő alatt.
A plafon még hónapokkal ezelőtt szakadt be, most azért feldíszítették.
„Olyan iskolákra van szükség, ahová a gyerekek úgy jönnek be reggel és úgy mennek el délután, hogy úgy érzik, ezt a napot is megélték és nem túlélték” – így képzeli az ideális iskolát Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke, aki egyben a győri Révai Gimnázium igazgatója.
Az ország legjobb középiskoláit rangsorba állító, most megjelent listát a Lovassy László Gimnázium vezeti. De rákereshetünk bármely gimnázium, szakközépiskola helyére a listában.
Országszerte számos iskolából küldtek órarendeket a Független Diákparlamentnek középiskolás diákok, amelyekből kiderül: van, akinek akár 40 tanórája is van egy héten.
Miután korábban egy komplett feladatsor kiszivárgott, Algéria úgy döntött, radikális eszközzel próbál elébe menni az iskolai csalásoknak: egyszerűen kikapcsolják az internetet, mialatt a diákok vizsgáznak.
Most az amerikai Noblesville-ben dördültek el lövések egy középiskolában. Az első hírek szerint két sérültről tudni.
Úgy tűnik szóváltás miatt történt a gyilkosság egy amerikai középiskolánál.
Közzétette a központi középiskolai felvételi előzetes eredményeit az Oktatási Hivatal. Az adatokból kiderül: a diákoknak idén is a matematikateszt ment nehezebben, az átlagpontszám pedig mind a három évfolyamon alacsonyabb, mint a tavalyi – írja az Eduline.
Egy amerikai kutatás szerint ha egy órával később kezdődik a tanítás, a középiskolás diákok mintegy fél órával többet alszanak. A plusz idő pedig az iskolai teljesítményre is pozitív hatással van.
A kiskunfélegyházi térség 38 általános és középiskolájába érkezett Alpha 1 Pro oktatási célokra is kiváló az eszközök csütörtöki átadóján elhangzottak szerint.
„Az itt tanuló gyerekek igen nagy része legalább olyan okos, vagy még okosabb, mint az őket tanító tanár” – ezzel a nem könnyű helyzettel szembesülnek a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium tanárai Pásztor Attila igazgató elmondása szerint.
Nyolc új börtönt tervezett a kormány, egyiket sem Kiskunhalasra. Mivel az intézmények nem épültek meg, az 50 millió forintból kiképzett fegyőrök felmondtak. Most Kiskunhalason nyit egy fegyintézmény 1,7 milliárd forintból, keresik is újra az őröket. Állítólag középiskolákba is ellátogatnak majd emiatt.
A 28 éves Csao Cevejt júliusban ítélték halálra emberölés miatt. Vallomása szerint hajdanán az iskola tanulója volt, osztálytársai bántalmazták, ezért meggyűlölte a diákokat.
Mindössze 18 168 diák kezdi meg középfokú tanulmányait szakközépiskolákban – vagyis volt szakiskolákban – szeptemberben. Soha ilyen kevesen nem voltak a hároméves szakmai képzés 9. évfolyamosai.
A fegyveres Santa Fe egyik középiskolájának rajzórájára sétált be helyi idő szerint péntek reggel, és tüzet nyitott. Az ügyben két diákot letartóztattak, egyikük a gyanúsított. Egyelőre nem közölték, hogy a halottak többsége diák-e .
Egyetemeken, középiskolákban, sőt általános iskolákban is keresik a hiányzó húszezer tartalékos katonát.
Az az álma, hogy százéves koráig érettségit szerezzen, ezért középiskolásnak áll.