Új kőolajvezeték épül Szerbia és Magyarország között, csak a magyar szakasz 320 millió euróba kerül
Szijjártó Péter Belgrádban azt is elárulta, már kész a megvalósíthatósági tanulmány.
Szijjártó Péter Belgrádban azt is elárulta, már kész a megvalósíthatósági tanulmány.
Vádat emelt két férfi és egy nő ellen, akik kábelt akartak lopni, és annak során megzavarták az ország kőolajszállítását.
A felek a találkozón több szerződést aláírnak: szándéknyilatkozatot az új kőolajvezeték építéséről a két ország között, egyezményt a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről, együttműködési megállapodást az idegenrendészet területén, illetve megegyezést egy közös képviselet megnyitásáról a kongói Kinshasában. Emellett módosítják a közúti, vasúti és vízi határforgalom ellenőrzéséről szóló megállapodást.
Új kőolajvezeték épülhet Szerbia felé, nyáron kötnék meg róla a megállapodást. A kormány gázszállításban is számít a déli szomszédra, megújították a bértárolási megállapodást, és közös szerb-magyar vállalat segítségével terjesztenék a földgázt a kelet-európai piacon.
Bármilyen kőolajat átszállíthat Horvátországon Szerbia, csak épp oroszt nem. Erről Prágában beszélt a horvát miniszterelnök.
Médiaértesülések szerint a szóban forgó európai bank a holland ING. Az ING nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
A Szamaratransznyefty-Terminal magánvállalat volt vezérigazgatójáról van szó.
Több mint egy hónap után szerda este elvileg már tiszta nyersolaj fog érkezni a kőolajvezetéken.
Lassan lemerül a stratégiai kőolajkészlet, miközben még mindig nem érkezik jó minőségű nyersanyag a Barátság vezetékből.
Ezt maga az orosz Energiaügyi Minisztérium közölte.
Dave Heineman nebraskai kormányzó is jóváhagyta kedden a kanadai Alberta tartomány és a Mexikói-öböl között megépítendő Keystone XL kőolajvezeték új nyomvonalát.