# légiforgalmi irányítás

hvg.hu Tech

Itt a válasz: halálos csapásokat tervez az Iszlám Állam

Az Anonymous által indított online háború után internetes alapú, de a szó szoros értelmében halálos következményekkel járó kibertámadások végrehajtását tervezi az Iszlám Állam, mondta a BBC-nek a brit pénzügyminiszter.

hvg.hu Tech

Eltörölték a légi útvonalakat Magyarország felett

Európában elsőként a magyar légtérben közlekedő járművek irányítását végző HungaroControl törli el a teljes légi útvonalhálózatot, ezzel lehetővé téve a repülőgépek korlátozások nélküli, szabad légtérhasználatát.

hvg.hu Tech

Így halad át 7000 repülő az égen egyetlen nap alatt - videó

A brit légtér kifejezetten zsúfolt, a légiforgalmi irányítók naponta 7-8000 repülőt irányítanak el, ebből csak London reptereit 2500 érinti. Most egy vizualizációt is készítettek munkájuk egy napjáról. A videón jól látható a repülők jellegzetes mozgása, ahogy előbb egyenesen haladnak, majd közvetlenül a landolás előtt körözésbe kezdenek.

Balogh Csaba Tech

3000 repülő naponta. Maradhat?

Évente 600 ezer repülés megy át a magyar légiforgalmi irányítók keze alatt, az augusztusi csúcsidőszakban napi 3000 géppel tartják a kapcsolatot. A hollywoodi mozikból ismert, körbe szkennelő zöld radarkép már évtizedek óta a múlté, és a jelenben még kikerülhetetlen hangos kommunikáció egy részét is hamarosan néma adatátvitel váltja fel. Ezzel együtt az emberi irányító továbbra is nélkülözhetetlen része a folyamatnak.

Balogh Csaba Tech

Kényszerleszállás Budapesten: vészhelyzet a levegőben, kulcs a földön

Letört gépfarok, lángoló szárnyak, pilótaként egy izzadó Denzel Washington, utasként pedig egy vérző fejű Bruce Willis a fedélzeten. A témát feldolgozó filmek alapján nagyjából így képzeljük el a mostanában a Dreamliner repülők kapcsán emlegetett kényszerleszállásokat, amik a való életben ennél szerencsére jóval vér- és akciómentesebben zajlanak. A rendkívüli leszállás kulcsa pedig nem csak a pilóta kezében van – az legalább ugyanilyen fontos, hogy mi történik a földön. Ezt, a filmekben ritkán mutatott, higgadtságot és profizmust igénylő folyamatot néztük meg a magyar légiforgalmi irányítóknál.

hvg.hu Tech

Több perccel rövidülhetnek a repülős utak

A magyar légiforgalmi irányítók által is tesztelt 'free route' koncepció bevezetésével éves szinten 4-5 százalékkal csökkenhetne a vizsgált repülési útvonalakon a ténylegesen lerepült távolság, amivel a légitársaságok üzemanyagköltséget spórolnának, és a repülési idő is rövidebb lenne. A Budapesten tesztelt innovatív forgalomszervezési módszer az egész európai légtér működtetésére hatással lehet.

Balogh Csaba Tech

Trabantból Mercedesbe ült át a magyar légiforgalmi irányítás

Felavatták Magyarország új légiforgalmi irányítóközpontját, amivel célegyenesébe érkezett a HungaroControl összesen 13 milliárd forintos beruházása. Az új légi navigációs központ mostantól teljesen önállóan üzemel, míg a régi helyén légiforgalmi kutatás-fejlesztési és szimulációs tudáscentrumot hoznak létre.

1 2
A rovarok 1-2 százaléka tűnhet el a Földről – évente

A rovarok 1-2 százaléka tűnhet el a Földről – évente

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Újabb minisztere hagyja ott Trumpot

Kombi Mercedes S-osztály? Igen, 39 éve készült ilyen

Kombi Mercedes S-osztály? Igen, 39 éve készült ilyen

Elnöki kegyelmet kér QAnon Sámán, mondván, ő csak Trump utasításait követte

Elnöki kegyelmet kér QAnon Sámán, mondván, ő csak Trump utasításait követte

Egyre többen kapnak átlag feletti nyugdíjat

Egyre többen kapnak átlag feletti nyugdíjat

Most kell a kormánynak kínai vakcináról meggyőzni az embereket

Most kell a kormánynak kínai vakcináról meggyőzni az embereket

Norvégiában vizsgálják, biztonságos-e a Pfizer vakcinája az idős, súlyos beteg emberek esetében

Norvégiában vizsgálják, biztonságos-e a Pfizer vakcinája az idős, súlyos beteg emberek esetében

Ausztrál open: már 72 teniszező van karanténban

Ausztrál open: már 72 teniszező van karanténban

A címlapról ajánljuk