Hercsel Adél Kult

Megváltozott az orvosi ajánlás: a láz veszélytelen, nem kell csillapítani

A láz veszélyeiről alaptalan tévhitek élnek sok emberben, aminek főként a gyermekek látják kárát. A láz ugyanis jóindulatú, ártalmatlan folyamat, amely segíti a gyógyulást. Még a 40 fok felett sem okoz semmilyen kárt: nem okoz görcsöt, nem károsítja a szerveket. Nincs olyan testhőmérséklet, ami felett kötelezően lázcsillapítót kellene adni, de ha a gyermek szenved a láztól, és rosszul érzi magát, jöhet a gyógyszer.

Papós Tamás Tech

Remek magyar találmány segíthet, ha belázasodik a gyerek

A kisgyerekek betegségekor a szülők szinte alig tudnak éjszakánként aludni, hiszen folyamatosan mérni kell, hogy lázas-e a gyermek ,vagy sem, de a gondozásra szoruló idős emberek esetén is hasonló tortúrától kímélhet meg bárkit ez a magyar fejlesztésű hőmérő.

hvg.hu Plázs

Ezért hasznos a láz, még ha kellemetlen is

Most, hogy küszöbön áll a nátha- és influenzaszezon, ha legközelebb megbetegszik, kétszer is gondolja meg, hogy bevesz-e valamit láz ellen. A Journal of Leukocyte Biology novemberi számában megjelent tanulmány szerint ugyanis újabb bizonyíték támasztja alá azt az elméletet, hogy a megnövekedett testhőmérséklet segít bizonyos immunsejtek fokozottabb működésében.

MTI Plázs

Borzalmas vírus terjed a vietnami óvodákban

Legalább tucatnyi óvoda zárt be Vietnamban a vírusos kéz-, láb- és szájbetegség miatt, amelyben eddig 111 gyermek meghalt és 57 ezer megbetegedett az év eleje óta - közölte a kormány.

life-style.hu Plázs

40 fok alatt nem kell lázat csillapítani?

Még a sokat látott szülőket is megviseli, ha a gyerek teste forró, a lázmérő pedig magas értéket mutat. Pedig a láz hasznos, ráadásul sokszor nincs is arányban a betegség nagyságával. De mikor kell csillapítni a magasba szökő testhőmérsékletet? Egyáltalán le kell-e nyomni a lázat mindig és mindenáron?

hvg.hu Plázs

Megfázás vagy influenza: ezek a különbségek

Elkezdődött az influenzajárvány. A köhögés, a láz, a torokfájás, az izomfájdalom figyelmeztető jelei lehetnek a betegségnek. Ám a megfázás is hasonló panaszokkal jár, ráadásul a köztudatban még mindig gyakorta keveredik a meghűlés és az influenza fogalma.

Veszélyben a kupagyőztes Kecskeméti Röplabda Club jövője

Veszélyben a kupagyőztes Kecskeméti Röplabda Club jövője

Hétmillióba került a józsefvárosi "konzultáció"

Hétmillióba került a józsefvárosi "konzultáció"

Sörhabos töprengés fesztiválokról

Sörhabos töprengés fesztiválokról

Zivatarokkal jön a lehűlés, de a hétvégén még kánikula várható

Zivatarokkal jön a lehűlés, de a hétvégén még kánikula várható

Szándékosan süllyesztettek el egy repülőt Törökországban

Szándékosan süllyesztettek el egy repülőt Törökországban

Kiderült, milyen termékekre repülnek rá a magyarok a kánikulában

Kiderült, milyen termékekre repülnek rá a magyarok a kánikulában

Fesztivált szervezne? Sok minden kell ahhoz, hogy önnek is nagy buli legyen

Fesztivált szervezne? Sok minden kell ahhoz, hogy önnek is nagy buli legyen

Hétmillióba került a józsefvárosi "konzultáció"

Hétmillióba került a józsefvárosi "konzultáció"

Európai Bizottság: oroszok kutyultak bele az EP-választásba

Európai Bizottság: oroszok kutyultak bele az EP-választásba

Magyarországgal példálózva emlékeztetnek a független sajtó fontosságára osztrák főszerkesztők

Magyarországgal példálózva emlékeztetnek a független sajtó fontosságára osztrák főszerkesztők

Tíz tonna hal pusztult ki a Holt-Tiszában

Tíz tonna hal pusztult ki a Holt-Tiszában

A címlapról ajánljuk