szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

“Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen” – mondta a DK EP-képviselője.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Lázas, fáj a feje és végtagfájdalmai is vannak a koronavírusos Dobrev Klárának – ezt maga az érintett mondta a Blikknek. A Demokratikus Koalíció EP-képviselője a múlt héten jelentette be, hogy megfertőződött.

“Sajnos, a tipikus tünetek nálam is jelentkeztek. Lázas vagyok, fáj a fejem, fájnak a végtagjaim. Mindenben követem az orvos utasításait, így remélem, ennél rosszabb már nem lesz és hamar túl leszek a betegségen” – mondta Dobrev a Blikknek.

Arra, hogy lehet-e tudni, hogyan és kitől kapta el a fertőzést, a politikus azt mondta, ezt “napi többezres új megbetegedés mellett szinte lehetetlen kideríteni.

Olyan gyorsan terjed a járvány, hogy gyakorlatilag már nincs olyan ember, akinek a szűkebb-tágabb környezetében ne lenne fertőzött”.

“Azt hiszem, a harmadik hullám mindenki számítását keresztülhúzta, de bízom benne, hogy lassan mégiscsak vége ennek a szörnyű időszaknak. Én a következő egy-két hetet biztosan itthon töltöm, egészen addig, ameddig fertőzőképes vagyok. Próbálom azért tartani a frontot, amennyire lehetséges” – tette hozzá az EP-képviselő.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni

Auschwitzban minden túlélő átélt valamit, amiről képtelen beszélni

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok felső tagozatai is nyitnak egy hét múlva

A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok felső tagozatai is nyitnak egy hét múlva

Műszaki hiba miatt elhalasztja a marsi drón reptetését a NASA

Műszaki hiba miatt elhalasztja a marsi drón reptetését a NASA