Obama nem kér bocsánatot
Barack Obama amerikai csütörtökön kijelentette, hogy nem kér bocsánatot az AP hírügynökség újságíróinak kormányzati lehallgatása miatt, és egyúttal ígéretet tett az amerikai nagykövetségek fokozottabb védelmére.
Barack Obama amerikai csütörtökön kijelentette, hogy nem kér bocsánatot az AP hírügynökség újságíróinak kormányzati lehallgatása miatt, és egyúttal ígéretet tett az amerikai nagykövetségek fokozottabb védelmére.
Lapértesülés alapján az orosz belügyminisztérium és biztonsági szolgálat több éve képesek lehallgatni a Skype-on keresztül folytatott beszélgetéseket és megállapítani a telefonálók pontos tartózkodási helyét - írja az SG.hu. Márpedig ha az oroszországi szervek képesek rá, alighanem más országokban is hasonló a helyzet.
Már nemcsak ellenzéki politikusok, de újságírók és üzletemberek is panaszkodnak Ukrajnában arra, hogy a hatalom törvénytelenül lehallgatja telefonbeszélgetéseiket, és ellenőrzi az elektronikus levelezésüket - írta a Korreszpondent című tekintélyes hetilap a hétvégén megjelent számában.
Első fokon felmentették a lehallgatási anyagok kiszivárogtatása ügyében megvádolt politikusokat, de az ügyész fellebbezett. A másodfokú ítéletet szerdán hirdethetik ki.
A szlovák rendőrség és a titkosszolgálatok nem tudják lecserélni elavult lehallgatókészülékeiket, mert a milliókért megvett új rendszer használhatatlan. Így a multimédiás eszközöket sem tudják lehallgatni.
A szlovák alkotmánybíróság szerint jogsértő volt a Gorilla-aktából ismert konspirációs lakás lehallgatása, mely a szlovák közélet egyik legnagyobb botrányához vezetett.
A brit sajtó készülő törvényi szabályozása ellen emelt szót szerdán közölt nyílt levelében több tucatnyi brit politikus és közéleti személyiség.
Ivica Dacic szerb kormányfő és belügyminiszter fogadkozik, hogy a teljes rendőri vezetést leváltja, őrizetbe véteti és bíróság elé állíttatja, ha kiderül, hogy a rendőrség felelős Tomislav Nikolic államfő és Aleksandar Vucic miniszterelnök-helyettes telefonjának a lehallgatásáért.
A Jobbik Molnár Zsoltot, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnökét bírálja, amiért elutasította a testület rendkívüli ülésének összehívására vonatkozó indítványt. A párt szerint "nagykoalíciós összeborulás" történt, ami tovább erősíti a gyanút, hogy a Jobbik tagjait, szimpatizánsait és országgyűlési képviselőit törvénytelenül lehallgatják, megfigyelik.
Lehallgatókészüléket és egy kamerát fedezett fel irodájában egy orosz ellenzéki blogger, aki ellen a hatóságok a múlt hónap végén emeltek vádat.
Egy lehallgatási ügyekre szakosodott újságíró szerint a Skype kiadja a felhasználók titkait. A cég fejlesztési vezetője tagad.
Rejtett mikrofonokat helyezett el a kanadai határőrség az ottawai nemzetközi repülőtéren, hogy lehallgathassák az utasok beszélgetéseit.
Nem vállalt újabb nyilvános vitát a titkosszolgálatok átalakításáról a nemzetbiztonságot is felügyelő Pintér Sándor. A belügyminiszter kedden a parlamentben elismerte, hogy a kabineten belüli egyeztetéseken fennakadt az új törvény tervezete, így legfeljebb ősszel kerülhet a képviselők elé. Pintérnek nem ez az első veresége; a hvg.hu úgy tudja, a kormányon és a Fideszen belül sokan elégedetlenek a jelenlegi felállással, a belügyminiszter viszont ragaszkodik a pozíciójához.
Elfogadta az ombudsman ajánlását a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és utasította beosztottjait, hogy ne hallgassanak bele ellenőrzésképpen az előzetesben lévők és védőik közötti telefonbeszélgetésbe - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala szerdán.
Kétmilliárd dolláros befektetéssel az eddigi legátfogóbb infrastruktúrájú megfigyelőközpontot hozza létre az Egyesült Államok nemzetbiztonsági hivatala. Magánemailek, telefonbeszélgetések, Google-keresések - minden hozzáférhető információt kiértékelnek. A parkolójegyet vagy a könyvesbolti számlát is beleértve. Sőt, kódot is törnek.
Egy német lap szerint a Microsoft beleolvas a Skype-on keresztül zajló beszélgetésekbe, de annyira, hogy még az ott megadott – más szolgáltatásokhoz való – felhasználóneveket és jelszavakat is megfigyelik és használják.
Aggodalmának adott hangot kedden az Associated Press (AP) amerikai hírügynökség újságíróinak lehallgatása miatt az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBESZ) sajtószabadság-képviselője.
Megvalósuló cyberpunk szerepjáték Indiában: egyetlen központi ellenőrző rendszerrel figyelnek majd meg mindenfajta kommunikációt, a telefonbeszélgetéstől a facebookos aktivitásokig. A játékmester az állam, kiszállni két hatos dobással sem lehet.
Biztonsági kutatók szerint gyanúsan sokszor lehet találkozni egy olyan kémprogrammal, amelyet eredetileg hatóságok és kormányzati szervek számára fejlesztettek ki, ennek megfelelően sokféle lehallgatásra alkalmas - írja a Computerworld.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség a leghatalmasabb, legtitkosabb és potenciálisan legtolakodóbb szervezet lesz, ha megépül gigantikusra tervezett adatközpontja Utahban.