Valóban zajlott titkos adatgyűjtés Hunvald Györggyel szemben, ennek adatai a nyomozás részét képezik - erősítette meg a Magyar Nemzet hétfői számában megjelenteket a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.
Csaknem egy évvel őrizetbe vétele előtt tudta Hunvald György, a maffiabűntettekkel vádolt volt VII. kerületi MSZP-s polgármester, hogy lehallgatják - közölte a birtokába került nyomozati anyagokra hivatkozva a hétfői Magyar Nemzet, amely egy olyan beszélgetés leiratát is közli, amelyet Hunvald Zoltai Gusztávval folytatott.
A rendészeti jogszabályok módosításáról szóló jogszabályok módosítása heves vitát váltott ki a Parlamentben. A Jobbik csengőfrásztól fél, az MSZP titkosszolgálatokra épülő államot emleget.
A hackerek ma már egy 1500 dollárba (327 ezer forintba) kerülő számítástechnikai berendezéssel és az internetről származó információk segítségével könnyedén lehallgathatják a hagyományos mobiltelefon-beszélgetéseket.
Az újságírók sztrájkja és az ellenzék tiltakozása nyomán az olasz kormánykoalíció hajlik a párbeszédre a lehallgatást szabályozó törvényről, amely hetek óta éles viták tárgyát képezi.
Egy bizonyítékok hiányában megszüntetett nyomozás iratai – például a HVG birtokába jutott telefon-lehallgatási jegyzőkönyvek – bepillantást engednek abba, miként működik az „irányított felszámolás”.
A konzervatív ellenzék azzal vádolja José Luis Rodríguez Zapatero szocialista miniszterelnök kormányát, hogy hozzájárult a pártelnök illegális lehallgatásához. A kormányzó szocialisták felhasználják a bűnügyi rendőrséget, az államügyészséget és a titkosszolgálatot is az ellenzékkel szembeni küzdelemben - közölte Maria Dolores De Cospedal, a Néppárt főtitkára.
Kevés területen változott a magyar politika olyan sokat az elmúlt évtizedben, mint az ellenfelek megnyilvánulásait „leleplező” technológiák alkalmazásában. Míg az ideológiák jószerivel változatlanok (habár Orbán Viktor a Magyar Nemzetben, Lendvai Ildikó a Népszabadságban épp a jobboldali és a baloldali értékrend változásáról cikkezik), az országban számos „megfigyelési ügy” borzolta és borzolja a kedélyeket.
Dávid Ibolya szerint fordított Watergate-botránnyá vált az UD Zrt. ügye Magyarországon, az MDF elnöke kedden azt mondta, hogy bár ő maga megfigyelt, sértett volt, csak gyanúsítottként került az ügyészség látókörébe.
Egyre cifrább botrány kerekedik a Murdoch-sajtóvilágbirodalom telefonlehallgatási ügyéből: a legfrissebb értesülések szerint a globális lap- és médiacsoport egyik brit újságja egy másik brit Murdoch-kiadvány főszerkesztőjének mobiltelefonját is lehallgatta.
Több ezer közéleti személyiség - színészek, tévésztárok, vezető politikusok, sőt a királyi család - telefonjait hallgatta le a legnagyobb vasárnapi brit bulvárlap, a News of the World, amely hatalmas összegeket fizetett újságírói illegális tevékenységének elleplezésére. A Scotland Yard csütörtökön vizsgálatot indított. Az ügyre a tekintélyes brit baloldali napilap, a The Guardian feltáró, oknyomozó riportja derített fényt.
Mint a sajtó hírül adta, május 29-én meghallgatták Szilvásy Györgyöt a Központi Nyomozó Ügyészségen. A volt titokminiszter ellen folyó vizsgálat indoka: "hivatalos személyként, folytatólagosan elkövetett különleges személyes adattal visszaélés” alapos gyanúja. Gyurcsány Ferenc korábbi üzleti fegyverhordozója – aki „gazdájával” együtt csöppent vissza a politikába - nagy túlélő. Rajta van azon kormányhivatalnokok virtuális toplistáján, akik gyanús, vagy lényegét nézve tisztázatlan (de legalábbis etikátlan szagot árasztó) ügyekben valamilyen szinten érintettek lehetnek.
Miként érjük el azt, hogy bizalmas beszélgetéseink tényleg bizalmasak maradjanak? Az MIT két kutatója szerint erre az ún. csendkúp a megoldás - infravörös helyzetérzékelőkkel és hangszórókkal hallhatatlanná tudjuk tenni magunkat hallgatózó irodai munkatársaink előtt, írja a New Scientist.
Újsághirdetésben keresett felelőst a brit kormány GCHQ lehallgatóközpontja Mastering the Internet (MTI) névre keresztelt projektjéhez. Az MTI mögött álló technológiával minden angol emailt és telefonhívást rögzíteni lehet. A kormány tagad, a Times Online pedig szellőztet: informátoraik szerint már több mint egymilliárd font áll a projektben.
Közös erővel meg akarják fejteni az internetes telefonbeszélgetések kódjait európai uniós tagállamok bűnüldöző szervei, hogy lehallgathassák a bűnszervezetek tagjainak beszélgetéseit - közölték pénteken Hágában az EU igazságügyi együttműködési szervezetének, az Eurojustnak a székhelyén.