Megrázó képet festenek egy telefonos lelkisegély-szolgálat önkénteseinek a tapasztalatai arról, hogy milyen a mai magyar társadalomban megöregedni, idősnek lenni. Sokan már a negyvenes éveikben kénytelenek súlyos csomagot cipelni. Mit mond a telefonos segítő annak, aki öngyilkosságra készül? Mikor váltak bűnbakká az idősek? Mit jelent valójában a sikeres öregedés?
Hatalmas lelki teher hárul az egészségügyi és szociális dolgozókra a járványhelyzetben, sokan mégsem mernek segítséget kérni. Az érintetteknek egyre több helyen hoznak létre elsősegély-vonalakat, ahol a telefonálók nagy része a kimerültségre és az állandó bizonytalanságra panaszkodik, miközben azt hiszik, mások jobban bírják.
Sokkal többet kaptam a hívóktól, mint amennyit én adtam nekik – vallja Buza Domonkos, a budapesti Éjjel-nappal Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (É.L.E.T.) egyik alapítója és önkéntes munkatársa, aki negyvenhat éve dolgozik azon, hogy a krízisben lévő, öngyilkosságon gondolkodó hívóknak segítséget nyújtson. Milyen készségek kellenek ahhoz, hogy valaki ügyeletes lehessen? És mit tehet az önkéntes, ha úgy érzi, nem tudott segíteni? Interjú.
A Háttér Társaság működtet egy információs és lelkisegély-szolgálatot, operátoraik a hét minden napján fogadják a hívásokat, elsősorban LMBTQI-témákban. Van olyan hívó, aki nem szól bele a telefonba, csak sír, van, akiből dől a szó. Előfordult már, hogy önkielégítést végzett egy telefonáló, de olyan is volt már, hogy öngyilkosságot fontolgatott a hozzájuk forduló.
