Volt már olyan, aki a hídról hívott minket, hogy ugrani fog

A társadalom úgy tesz, mintha szégyellni való lenne, hogy valaki megöregszik és meghal, ez a szégyenérzet pedig előbb-utóbb utoléri az időseket, akik az egészségügyi ellátórendszer bugyraiban egyébként is nagyon erősen szembesülnek a kiszolgáltatottságukkal – mondta Horgas Judit, a DélUtán Alapítvány telefonos lelkisegély-szolgálatának munkatársa. A hozzájuk fordulók között sokan teljesen magányosak, súlyos betegséggel küzdenek, nem kapják meg a nekik járó szociális ellátást, és eljutnak odáig, hogy eleve megkérdőjelezik az élet értelmét. Szerinte hatalmas dolog, ha valaki megteszi az első lépést, és beszélni mer valakivel gyakran kétségbeejtő helyzetéről. „Mi vagyunk az első ajtó, de nehéz út vezet az ajtó kinyitásáig. Elképesztően fontos, hogy aki ott áll abban az ajtóban, miként fogadja, mit mond neki.”

Társas és totális magány, sosemvolt saját életek

Az 1998 óta létező, ingyenesen hívható, önkéntesekkel működtetett segélyvonal célcsoportját kezdetben a hatvanévesek és a felettiek jelentették, a gazdasági válság óta már a negyvenes korosztály is hívhatja őket. Horgas Judit azt mondja, a segítségkérők két nagyobb csoportjával találkoznak: egyrészt kifejezetten idős emberekkel, akik főként kistelepüléseken élnek, de városból is kapnak hívásokat ettől a korosztálytól.

Közös jellemzőjük a magány.

„Sokan teljesen egyedül maradnak család, rokonok nélkül. Az is gyakori, hogy a szeretteik valamiért nincsenek jelen fizikailag az életükben, például mert külföldön vannak, vagy mert annyira megromlott köztük a viszony, hogy nem tartják a kapcsolatot. Sokan közülük súlyos betegséggel és/vagy pszichiátriai betegséggel küzdenek.”