Három szóval alaposan megtrollkodta az órák óta álló Facebookot a Twitter
Odaszólással kedveskedett az utóbbi idők legkomolyabb Facebook-leállásának idején saját platformján a Twitter.
Odaszólással kedveskedett az utóbbi idők legkomolyabb Facebook-leállásának idején saját platformján a Twitter.
Hétfőn késő délután globálisan elérhetetlenné váltak a Facebookhoz tartozó szolgáltatások: a közösségi oldal, annak két üzenetküldője és képmegosztója sem működik.
Szombat estétől vasárnap estéig tervezett műszaki karbantartást végeznek a Telekom szakemberei. Az érintett időszakban lényegében semmilyen csatornán semmit nem lehet majd elintézni a szolgáltatónál.
Eddig több ezer felhasználó jelezte világszerte, hogy nem működik megfelelően az Instagram alkalmazás. A hiba a magyar felhasználókat is érinti.
A leállás a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjére esik. Kunetz Zsombor úgy gondolja, átáll a kórház a zarándokok ellátására.
A cég még nem végzett a napokkal korábban kezdődött átállási munkával, ami a számlázási és az ügyfélkezelési folyamatokhoz kapcsolódik.
Probléma lépett fel szombat délután a Digi szolgáltatásában. Úgy tűnik, a baj országos.
Karbantartás lesz, egy 46 éves gerinctávvezetéken fognak dolgozni.
A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató akadozó rendszerről beszélt, olvasóink leállásról számoltak be.
Július végén lesz az öt napos szünet a mobilszolgáltatónál.
A világ leglátogatottabb oldalai váltak elérhetetlenné kedden délben.
Nem működik a decemberben indult Hundub, amit az elmúlt hónapok nagy csendje alapján talán egyébként sem sokan akarnának elérni.
Az operatív törzs pénteki tájékoztatóján terheléses támadással magyarázták az EESZT összeomlását. Változás történt az oltási protokollban is.
Hirtelen jött bejelentés, szűk határidő, összeomló kormányzati regisztrációs oldal. Ennyi kellett ahhoz, hogy beinduljon az internet népművészeinek fantáziája.
Felhasználói jelzések alapján az ország több részén akadozik a Vodafone mobilhálózata.
Csütörtök éjjel, nagyjából fél órával éjfél előtt hiba ütötte fel a fejét a Facebook-birodalom szolgáltatásaiban. 15 perc alatt sikerült elhárítani.
Technikai problémák adódtak az HBO streamingszolgáltatásában, közölte péntek este a műsorszóró.
Pénteken este fél hét körül probléma ütötte fel a fejét a Facebook-birodalom több szolgáltatásában.
Csütörtök délután 5 óra körül világszerte hiba lépett fel a Facebook üzenetküldő szolgáltatásának működésében.