Így fosztanak ki egy alvó utast a 151-es buszon
A jármű biztonsági kamerája mindent felvett, két nőt keres a rendőrség.
A jármű biztonsági kamerája mindent felvett, két nőt keres a rendőrség.
A rendőrség szerint hétfő hajnalban 3 óra és 3 óra 30 között vitték el egy cég telephelyéről az autódarut. Azóta állítólag Németország keleti részén, Erfurtban látták felbukkanni.
Orvosi időpontokról, sírásról, munkahelyi alvásról, pártállásról és a közösség médiahasználatról kamuzunk a leggyakrabban, a nemek között azonban nagy különbségek vannak.
Lehet, hogy egy másik díjat is ellopott korábban.
Egy illatszeres üzletlánc boltjait járták végig és onnan lopkodtak.
A beruházók és az államtól bérelt földek kormányzati kegyeltjei fontosabbak a lakossági igényeknél. A napenergia-termelés hirtelen dömpingszerűre váltó támogatási politikájából legalábbis ez következik. Cserébe viszont sok baj forrása lesz.
Steve Wozniak, az Apple egykori társalapítója 7 darab bitcoint akart eladni, de átvágták. A vevő eleve lopott kártyával fizetett volna, így a pénzt még behajtani sem lehet.
Több millió forint értékben, rendszeresen lopott motorkerékpárokat a fiatal.
Egy 50 év körüli nőt keresnek a rendőrök. Múlt péntek délután nyúlta le a pénztárcát.
Rablás, kifosztás bűntettében és lopás vétségében mondta ki a Debreceni Törvényszék jogerősen bűnösnek azt a négy tizen- és huszonéves fiatalt, akik két trafikot és két kisboltot raboltak ki késekkel felfegyverkezve.
Hűtlen kezelés és a számvitel rendjének megsértése miatt is nyomoznak az orosházi diákélelmezési intézménynél, már két ízben is feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen.
Újabb példa arra, miért kell nagyon óvatosnak lenne netes ismerkedéskor.
Szabadnapos rendőr vette észre, hogy a fiú társaival elfut egy ellopott hátizsákkal.
A fiú a gyakorlati ideje alatt lopta meg azokat, akiktől tanulhatott volna.
A férfi a vád szerint 70 ezer forintnak megfelelő értékű eurót emelt el egy férfi poggyászából a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A kínai hatóságok azt követelik, hogy szabjanak ki súlyos büntetést arra az amerikai férfira, aki letörte és ellopta egy philadelphiai kiállításról egy 2000 éves kínai agyagkatona hüvelykujját.
A gyanúsított lakásában tartott házkutatáson nagy mennyiségű - feltehetően több bűncselekményből származó - értéktárgyat találtak a rendőrök.
Napról napra egyre több csomagrakodó munkás jelent beteget azóta, hogy a Repülőtéri Rendőr Főigazgatóság minden járat ki- és berakodását ellenőrzi.
Szigorodnak a vélelmezett áramlopás esetére vonatkozó eljárási szabályok, a február 19-étől érvényes Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) rendelete a fogyasztót is védi – mondta Baranovszky György, a Budapesti Békéltető Testület (BTT) elnöke.
A rendőrök elfogták azt a fiatal nőt, aki úgy tett, mintha munkát vállalna egy budapesti étteremben, közben csak meg akarta lopni a leendő kollégáit.