MTI Itthon

Megint nevet váltott a Sláger TV

Július 1-től már magyar joghatóság alá tartozik a Sláger TV, és már úgy hívják, hogy Magyar Sláger TV. 2009-ben Nóta TV néven indult.

hvg.hu Gazdaság

Megbüntették a TV2-t és a Duna TV-t a kormányhirdetések miatt

A médiatanács nem tartotta kirekesztőnek, ezért jogsértés hiányában megszüntette a hatósági eljárást a Magyar Hírlapban még tavaly megjelent Boross Péter-interjú ügyében - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közleményében. A TV2-t és s Duna TV-t viszont megbüntették olyan társadalmi célú kormányhirdetések miatt, amelyeket nem az azokra érvényes szabályok szerint sugároztak.

MTI Itthon

A DK felszántaná a mostani médiahatóságot

A Demokratikus Koalíció szerint jelenlegi formájában nincs szükség a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságra, a szervezetre fordított költségvetési összeget inkább más célra, például a gyermekszegénység felszámolására kellene költeni – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Oláh Lajos független képviselő.

hvg.hu Gazdaság

A UPC és az Invitel is fizethet: büntetett az NMHH

Az Invitel egyoldalúan módosította az egyéni előfizetői szerződéseket, a UPC pedig egy évig nem módosította az amúgy jogsértő általános szerződési feltételeket – ezért büntetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hivatal.

hvg.hu Gazdaság

Továbbra is bizonytalan az új mobilhálózat sorsa

Egyelőre nem tudni, hol tart az állami MVM Net a 450 MHz-es frekvenciahálózat kiépítésével. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyszer már megbírságolta a társaságot, mert nem haladt a munkával. Most újabb határidő járt le. A Világgazdaság kérdezte a céget, behozta-e a lemaradásait, de nem sikerült megtudnia. A lap szerint úgy tűnik azonban, hogy a cég frekvenciahasználati jogosultsága egyelőre nincs veszélyben.

hvg.hu Plázs

Uniós eljárás is indul az Éden Hotel-es zaklatás miatt

Mivel az Éden Hotelben közzétett szexuális kényszerítés két csatornán is futott, a médiahatóság mindjárt két eljárást is indít az ügyben. Ezek egyikébe az Európai Uniót is be kell vonni, mert a Super Tv2 brit joghatóság alá tartozik.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Egész népét tanította. Na de mire!

Egész népét tanította. Na de mire!

Egyetlen ismert járműre sem hasonlít a világ legdrágább szabadidő-autója

Egyetlen ismert járműre sem hasonlít a világ legdrágább szabadidő-autója

Az Apple 2022-ben és 2023-ban is teljesen új terméket készül bemutatni

Az Apple 2022-ben és 2023-ban is teljesen új terméket készül bemutatni

Karambol az Árpád hídnál, egy rendőr megsérült

Karambol az Árpád hídnál, egy rendőr megsérült

A Porsche megmutatta a 650 lóerős új 911 Turbo S-t

A Porsche megmutatta a 650 lóerős új 911 Turbo S-t

Rákérdeztek a kormánynál, hogy mit jelent a létszámstop az egészségügyben, de nem jött válasz

Rákérdeztek a kormánynál, hogy mit jelent a létszámstop az egészségügyben, de nem jött válasz

Lázár János: Engem rendszeresen leparasztoznak, de hízelgésnek veszem

Lázár János: Engem rendszeresen leparasztoznak, de hízelgésnek veszem

A végrehajtás hírére kifizette Juhász Pétert a Pesti Srácok

A végrehajtás hírére kifizette Juhász Pétert a Pesti Srácok

A fideszes képviselő és a kabinetvezető is alpári módon reagált a szekszárdi kudarcra

A fideszes képviselő és a kabinetvezető is alpári módon reagált a szekszárdi kudarcra

Lejtőn a Mészáros körüli tőzsdei birodalom, oligarchák feszültek egymásnak

Lejtőn a Mészáros körüli tőzsdei birodalom, oligarchák feszültek egymásnak

Nem tetszett a kígyónak a klipforgatás: belemart a rapper kezébe (videó)

Nem tetszett a kígyónak a klipforgatás: belemart a rapper kezébe (videó)

A címlapról ajánljuk