Csaba László: az idei évre kitűzött hiánycél nagyon szigorú és feszes
Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: idén alapvetően a nemzetgazdasági egyensúly megőrzése a cél, és ez minden mást maga alá rendel.
Csaba László közgazdász az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: idén alapvetően a nemzetgazdasági egyensúly megőrzése a cél, és ez minden mást maga alá rendel.
InfoRádió
Ingyen kap autókat a kormány, hogy legyen mivel szállítani az uniós elnökség hat hónapja alatt ideérkező külföldi politikusokat. Nemcsak autókat, hanem például ásványvizet is felajánlottak a kormánynak, hogy legyen mivel megkínálni a diplomatákat - hangzott el az RTL Híradóban.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Egészen biztosan nem írjuk be a 2010-es évet a magyar gazdaság aranykönyvébe, de annyit biztosan elmondhatunk, hogy elindultunk kifelé a válságból, a gazdaság, ha lassan is, de növekedésnek indult, s képesnek látszunk helyzetünk stabilizálására. Ez az esztendő azonban elsősorban a gazdaságpolitika körüli vitákról lesz emlékezetes. Végigtekintettünk mind a tizenkét hónapon.
hvg.hu
Az első tíz hónap eladásai 2,7 százalékkal estek vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, a csökkenés lassult, az első kilenc hónapban még 2,9 százalék volt.
MTI
Januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint. A miniszterrel a szerdai Napi Gazdaság közöl interjút.
MTI
Az NGM szerint a rendelkezésre álló bevallási adatok és pénzforgalmi információk alapján a korábban megfogalmazott bevételi elvárás várhatóan teljesülni fog.
MTI
Simor András MNB elnök a The Wall Street Journal Europe (WSJE) internetes kiadásának adott interjút.
MTI
Az erről szóló javaslatot az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága nyújtotta be zárószavazás előtt a jövő évi törvényjavaslathoz.
MTI
A kormányoldal tervei szerint az új tanács új jogosítványokat kap, ezeket a zárószavazás előtt újraszabnák.
MTI
Kövér László szombaton a Zala megyei Nagylengyelben, a Szombathelyi Egyházmegyei Karitász szociális központjának avatásán úgy fogalmazott: Magyarország gazdasági életének újbóli beindítása elképzelhetetlen a falvak gazdaságának beindítása, a közszolgáltatások újraszervezése nélkül.
MTI
A magyar gazdaság – ahogy most látszik – már középtávon is jelentős finanszírozási nehézségekkel találhatja szembe magát, amit részben a hitelesség hiánya miatt megnövekedett piaci kockázatok, részben a struktúraátalakítási lépések elmaradása okozhat. Ha úgy tetszik, a piac nem vette meg az eddigi gazdaságpolitikát. Igaz, a kormány februárra ígéri az igazi (de eddig ismeretlen) reformokat. Bajban vagyunk-e? Mit gondolnak a közgazdászok?
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke csütörtökön a gazdasági monopóliumok megtörését, a szakképzési rendszer átalakítását és az iparkamarák szerepének erősítését szorgalmazta.
MTI
Évente csaknem 20 milliárdot hoz a nemzetgazdaságnak a farmakológia.
MTI
Róna Péter a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetségének (GTTSZ) csütörtöki konferenciáján úgy fogalmazott: a jövő évi költségvetés nem szolgálja sem a növekedést, sem a foglalkoztatás bővülését. Úgy véli, az elvonás nő, a belső egyensúly romlik, a különadót pedig önkényes, rossz megoldás.
MTI
Az MSZP a többi között azt javasolja a kormánynak, hogy csökkentse üzemanyagok jövedéki adóját január 1-jéig, törölje el azokat az adókedvezményeket, amelyeket kizárólag a nagy jövedelműek kapnak, és a társasági adó helyett a társadalombiztosítási járulékokat csökkentse.
MTI
Hiányolta például, hogy a büdzséből nem olvasható ki a kormány tényleges versenyképesség növelő stratégiája sem, amely, mint mondta az adócsökkentésnél sokkal összetettebb kérdés.
MTI
A kiigazítatlan adatok alapján a gazdasági teljesítmény öt negyedéven át tartó csökkenése már 2010 első negyedévében megállt, a harmadik negyedévi GDP-emelkedés elsősorban az ipari termelés, illetve a külkereskedelmi egyenleg növekedésének eredménye.
MTI
Bizony a Moody's értékelése határozza meg, hogy például melyik állampapírból mennyit vehetnek a legnagyobb befektetők. A leminősítés nagyon sokba kerülhet - olvasható a Véleményvezér blogon.
hvg.hu
A Magyar Nemzeti Bank által bejelentett kamatemelés után közölt Magyarországról kommentárt pénzügyi rovatában szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
MTI
Magyarország kockázatos játéka címmel terjedelmes cikket közölt kedden a Die Welt, mely szerint reformok helyett Budapest a külföldi cégekkel szembeni konfrontációt erőlteti.
MTI