Majomhimlővel fertőzött páciensek százai menekültek el a kórházakból a Kongói Demokratikus Köztársaság konfliktus sújtotta keleti részén
Dél-Kivu tartomány az egyik gócpontja a betegség valószínűleg veszélyesebb variánsának.
Dél-Kivu tartomány az egyik gócpontja a betegség valószínűleg veszélyesebb variánsának.
A fertőzött személy olyanokkal került kapcsolatba, akik nemrég Közép-Afrikában jártak.
Afrikában idén már több mint 46 ezer megbetegedést észleltek.
A német közegészségügyi intézet szerint a lakosságnak nincs félnivalója.
Az elmúlt héten az új fertőzések száma 200 százalékos emelkedést mutatott. A gyorsabban terjedő új variánst eddig Kongón kívül négy másik afrikai országban, illetve Svédországban mutatták ki.
Afrikának nincs rá pénze, és hiány van vakcinából, amelyből csak egyetlenegyet hitelesített eddig az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
A majomhimlő új változata, a Klade Ib könnyebben terjed, mint a korábbi változatok, és nagyobb valószínűséggel vezethet súlyos megbetegedésekhez. Ennek a változatnak az első Afrikán kívüli felbukkanását a múlt héten Svédországban igazolták.
Az ENSZ egészségügyi szervezete szerint 2 éve már sikerült a majomhimlőt megfékezni Európában, most is sikerülnie kell, bár már valóban heti száz fertőzöttet regisztrálnak a kontinensen.
Afrika több országában is megjelent az mpox (majomhimlő) egy fertőzőbb és halálosabb változata, és már Svédországban is regisztráltak egy esetet. Az Egészségügyi Világszervezet pedig gyors lépéssel reagálta le a történteket. Összeszedtük, mit kell tudni a kórokozóról, a védekezésről és a tünetekről.
A betegség első tünetei az izomfájdalom, gyengeség, fejfájás és a kiütések lehetnek.
Az Egészségügyi Világszervezet mpoxot csinált a monkeypoxból, mert azt minden nyelven könnyen meg lehet jegyezni.
A hivatal szaklapjában szerdán közzétett új kutatás 57, majomhimlő szövődményeivel kórházba került beteg klinikai esetadatait vizsgálta, és megállapította, hogy 82 százalékuk HIV-fertőzött volt.
Nem könnyű megállapítani, hogy valaki majomhimlőben halt-e meg, ugyanis ehhez nem elég a fertőzés meglétét bizonyítani, azt is igazolni kell, hogy az végzett a beteggel és nem egy másik, már meglévő betegsége.
A 43 éves férfi nem szorul kórházi ellátásra, otthonában gyógyul.
Az egészségügyi tisztviselők közös fellépést sürgetnek egy olyan, szerintük veszélyesebb majomhimlő-variáns miatt, ami a Kongói Demokratikus Köztársaságban kezdett terjedni, de akár a világ más részein is megjelenhet.
Az afrikai vadászok betegségéből Európában és Amerikában nemi betegség lett. Szakértőt kérdeztünk, mire kell vigyázni.
Az NNK annyira nem akarta használni a meleg férfi szókapcsolatot, hogy félig angolul igyekezett körülírni.
A fertőzött 30 éves férfi, aki otthonában van karanténban.
Egy magyar forgalmazó három gyártó tesztjéből is rendelt.