Varázslatos képeket mutatott a NASA arról, milyen a tél a Marson
A Marson is van havazás, ráadásul a vizes-jeges mellett szén-dioxid-alapú is. A NASA közzétett néhány fotót a vörös bolygó zord teléről.
A Marson is van havazás, ráadásul a vizes-jeges mellett szén-dioxid-alapú is. A NASA közzétett néhány fotót a vörös bolygó zord teléről.
hvg.hu
A NASA bejelentette: sikeres volt a Perseverance első komoly küldetése, vagyis nemcsak sikerült mintát gyűjteni a Marsból, de el is helyezte azt egy tartályban, ami már földön heverve várja, hogy visszatérhessen a Földre.
hvg.hu
A Mars szeizmikus aktivitására vadászó InSight szonda december 15-én lépett utoljára kapcsolatba a földi bázissal, azóta pedig elnémult.
MTI
A NASA InSight nevű műszere egy utolsó fotóval búcsúzott a Földtől, a napelemei ugyanis már nem tudják feltölteni az akkumulátorát.
hvg.hu
A Mars Arabia Terra nevű északi régiójában a 600 méter átmérőnél nagyobb kráterek belsejében furcsa szerkezeteket lehet látni.
hvg.hu
A kutatóknak 2021 szeptemberében óriási szerencséjük volt, a Perseverance marsjáró felett ugyanis egy forgószél haladt el.
hvg.hu
A Perseverance marsjáró éppen mintavételezett, amikor véletlenül elkészített egy műalkotást.
hvg.hu
Az Arizonai Egyetem tudósainak modellezése szerint a Mars a Föld és a Vénusz után a harmadik olyan bolygó, aminek aktív magja van.
hvg.hu
A kutatók szerint nem opció, hogy röntgengépet vigyenek magukkal az űrhajósok a Marsra, ezért olyan megoldást kell kitalálni, ami a marsi körülmények között működik.
hvg.hu
A tudósok a Viking–1 marsi szonda adatai alapján úgy vélik, 3,4 milliárd éve egy akkora aszteroida találta el a Marsot, amekkora a Földön kipusztította a dinoszauruszokat.
hvg.hu
A Perseverance a Jezero kráterről készített fotót a Marson, amikor egy különös objektum jelent meg az „égen”.
hvg.hu
Az elkövetkezendő tíz év legfényesebb és legnagyobb Marsa lesz látható egész decemberben az égbolton. A vörös bolygó december 1-jén ér földközelbe, majd december 8-án kerül szembenállásba a Nappal az égbolton. Szabad szemmel nézve csak a Jupiter látszik majd nála fényesebbnek.
MTI
A NASA tudósai szerint 3 milliárd évvel ezelőtt valóban egy vízzel teli tó volt a Marsnak azon részén, ahol a Perseverance landolt.
hvg.hu
Nemrég a Mars nagyobbik holdja, a Phobos haladt el a Nap és a vörös bolygó között, így részleges napfogyatkozást idézett elő.
hvg.hu
A Mars Phobos nevű holdja néhány tízmillió év múlva megsemmisül. Most kiderült, emiatt találni a felszínén furcsa csíkokat.
hvg.hu
Egy új tanulmány alapján úgy tűnik, az élet kialakulásának feltételei egy időben ideálisabbak voltak a Marson, mint a Földön.
hvg.hu
A Mars Express nevű űrszonda szerint olyan felhők képződtek a Mars felszínén, mint amilyenek a Földön jönnek létre. A különbség csak az, hogy előbbiek porból vannak.
hvg.hu
A NASA újfajta hőpajzsot fejlesztett, amivel a jövőbeni marsi landolásokat szeretné biztonságossá tenni.
hvg.hu
Az InSight éveken át mérte a bolygó szeizmikus aktivitását, mostanra azonban annyi energiája maradt csak, hogy a legérzékenyebb műszerekkel hallgatózzon.
hvg.hu
A NASA InSight szondája rögzítette annak az égitestnek a hangját, ami 24 méter mély krátert ütött a Mars felszínébe.
hvg.hu