Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az egykori bizánci templomból lesz mecset.
Mecsetté nyilvánította a világörökség részét képező, eredetileg bizánci templomként működő isztambuli Kariye múzeumot Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken.
A hivatalos közlöny szerint a török vallásügyi hivatal (Diyanet) vette át az intézmény üzemeltetését, miként az a júliusban nagymecsetté nyilvánított, szintén bizánci kori székesegyház, a Hagia Sophia esetében is történt. A júliusi lépés miatt felháborodását fejezte ki Görögország, az Egyesült Államok és számos keresztény egyházi vezető.
A Kariye templomot 1511-ben, hat évtizeddel Konstantinápoly - a mai Isztambul - elfoglalása után alakíttatta mecsetté az Oszmán Birodalom vezetése. Múzeummá 1945-ben, már a Török Köztársaság minisztertanácsának döntése értelmében nyilvánították.
Miként a Hagia Sophia, úgy a Kariye múzeum muszlim imahellyé alakításáról is a török legfelsőbb közigazgatási bíróság (Danistay) határozott. A testület az utóbbira vonatkozó döntést azonban már tavaly novemberben meghozta, semmisnek minősítve az 1945-ös lépést.
A Hagia Sophia státuszának megváltoztatását illetően Ankara azzal érvelt, hogy a mecsetté alakítás "a török nemzet akaratának felelt meg". A török vezetés ugyanakkor arról biztosította a nemzetközi közösséget, hogy az épület a nem-muszlimok előtt is nyitva fog állni.
A Hagia Sophia nagymecsetben az első imát július 24-én tartották több ezer hívő - köztük Erdogan - részvételével.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.