#média



Elfogultsággal vádolt kerületi lapok

A IV., a VII. és a VIII. kerületi önkormányzat is visszautasította, hogy az MSZP elfogultsággal vádolja helyi lapjaikat. Újpest és Józsefváros vezetői szerint jobb lett volna, ha Molnár Zsolt szocialista politikus előbb beleolvasott volna azokba a lapokba, melyekről nyilatkozott.


Mi a baj a fideszesek hátával?

Az Országgyűlés elnöke kitiltotta az újságírókat abból a páholyból, amely a parlamenti képviselők közvetlen közelében van és ahonnan csak „a fideszesek háta látszik”. Más, a sajtó munkáját nehezítő intézkedések is életbe léptek február közepén. Kollégákat és politikusokat kértünk a parlamenti változások kommentálására.



Egyiptomi médiacsata: mit mutat a kamera?

Közismert egyiptomi tévészerkesztő és műsorvezető nyilvános lemondása tiltakozásként a kormányzat beavatkozása ellen; külföldi tudósítók őrizetbe vétele a biztonsági erők részéről, vagy éppen bántalmazásuk huligánok révén; a pánarab médiaszolgáltatók és a nyugati tévék ostorozása a kormánytisztviselők által. A BBC csokorba gyűjtötte a kairói médiahelyzettel kapcsolatos különböző tényeket, majd feltette a kérdést: mindez vajon már Hoszni Mubarak egyiptomi elnök végnapjainak ómene?


Policy Solutions: a médiatörvény mindent vitt

Tizenkilenc napon át vezető hír volt Magyarországon a médiatörvénnyel kapcsolatos konfliktus - áll a Policy Solutions belpolitikai napirend-elemzésében. Ezzel a Fidesz összes pozitív januári intézkedését beárnyékolta.


EP-munkacsoport kevesli a médiatörvény technikai felülvizsgálatát

Az Európai Parlament (EP) médiaügyekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportja - az úgynevezett média intergroup - több tagja elégedetlenségét hangoztatta csütörtökön amiatt, hogy Neelie Kroes EU-biztos csupán technikai szempontú aggályokat vetett fel a magyar médiatörvénnyel kapcsolatban, és nem vette számításba az unió "demokratikus értékeinek" kritériumait.


UNESCO-konferencia: példátlan rendelkezések a magyar médiatörvényben

Arra még soha nem volt példa egy uniós országban, hogy egyetlen médiahatóság felügyelje a teljes médiát, beleértve az írott sajtót, az audiovizuális és az on-line tájékoztatást is - mondta csütörtökön a magyar médiatörvény kapcsán Orbán Sándor, a Délkelet-európai Médiaközpontok Hálózatának igazgatója (South East European Network for Professionalization of Media, SEENPM) az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) a sajtószabadságról rendezett nemzetközi médiakonferenciáján Párizsban.




Frekvenciát kapott a Katolikus Rádió és a Lánchíd Rádió

A Médiatanács úgy döntött, hogy létrehoz egy, a közszolgálati média alapdokumentumaként működő, úgynevezett Közszolgálati Kódexet – hangzott el Kiricsi Karolának, a Médiatanács szóvivőnőjének szerda délutáni sajtótájékoztatóján. Kiricsi szerint februártól a Klubrádió továbbra is sugározhat Budapesten az eddigi frekvenciáján.




Impotens a médiahatóság a Kuruc.infóval szemben

Noha Szalai Annamária azt állította, hogy az általa vezetett médiahatóság szükség esetén az uszító hangvételéről hírhedt, nagy olvasottságú Kuruc.info ellen is fel tud lépni, ez erősen kétséges. Egyes szakértők szerint a tiltás amúgy sem lenne megoldás, sőt, az ominózus portálra nem sajtótermékként kellene tekinteni.




Bomlaszthatja a Fideszt a sokat bírált médiatörvény

A Fidesz eddig inkább mélyítette a médiatörvény miatti bírálatok okozta válságot, mintsem kezelte volna. Ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy nem diplomatikusan reagáltak a vádakra, hanem inkább a hazai választóknak "játszottak" - állítják azok a politikai elemzők, akiket a negatív sajtóreakciók lehetséges belpolitikai következményeiről kérdeztünk.



Átszabott médiarendszer

A megcsonkolt közmédiumok az új médiatörvény első áldozatai, a magánsajtót egyelőre bornírt hadüzenetekkel kóstolgatja a hatóság. A nemzetközi tiltakozás formájában a magyar EU-elnökség is össztűz alá került.