42 milliót költött március utolsó hetében a Megafon Magyar Péter lejáratására
A közmédia ezúttal nem csak lejáratóanyaggal, de hirdetéssel is beszállt a kampányba.
A közmédia ezúttal nem csak lejáratóanyaggal, de hirdetéssel is beszállt a kampányba.
Az elnök szerint az ÁSZ nem nyomozószerv, ezért nem is tudhat informális együttműködésről.
Kommentháborúba kezdtek a felek.
Egy másik esetet is felidézett, ahol egy kárpátaljai család és Orbán Viktor voltak a történet főszereplői.
Szarvas Szilveszter közösségi oldala költötte a legtöbbet.
László Andrást az utóbbi időben a Megafon környékén látni, ugyanakkor sem ő, sem a Megafon nem ismerte még el, hogy közük lenne egymáshoz.
Legalább nyolcmilliárd forint érkezett az elmúlt években a kormánypárti influenszereket foglalkoztató, illetve a Fidesz érdekében kampányokat folytató szervezetekhez úgy, hogy az összeg forrásáról semmi sem deríthető ki – írja a 24.hu. Csak a Megafon egyetlen év alatt kétszer annyi pénzhez jut így, mint amennyi a teljes ellenzék állami kampánytámogatása volt.
Kíváncsian várják, hogy a fideszes propagandistákra is érvényesek-e a hatályos magyar törvények.
A korábbi támogatásokat ismeretlen forrásokból kapta az Aktuális Média.
Legalábbis ennek a férfinek a kezében, aki előbb a Katyusát, aztán a Mint a mókust énekelte egy kávézó teraszáról az Egyetem téren kevéssel Gyurcsány Ferenc március 15-i színrelépése előtt.
Baloldali, globalista, sorosista, hazaáruló zöld érdekeket szolgálnak az akkumulátorgyár ellen tüntető mikepércsi és debreceni anyukák - állítja a kormánypárti sajtó és a megmondóemberek az elmúlt napokban. Az akkugyár ügye a Fidesz-szavazókat is elérte, a kormány pedig azonnal reagált, mielőtt maguktól arra jutnak, hogy a beruházások nem az ő érdekeiket szolgálják.
Felháborító, hogy egyes portálok indoktrinálni akarják az embereket, és akár képzéseket is indítanak ehhez – véli Deák Dániel, a kormányzati narratívákkal a közösségi médián szőnyegbombázó, és NER-influenszer képzéseket szervező Megafon oszlopos tagja.
„Úgy gondolom, egy tehetséges embernek nem kell hirdetés ahhoz, hogy nézettséget szerezzen.”
„A baloldal megsemmisült” – írta például Deák Dániel.
A százmilliókból futtatott kormánypárti influenszer szerint az ukrán elnök bele akarja rángatni Magyarországot a háborúba.
Legalább ötvenmillió forintot költöttek el a Fidesz politikusai és influenszerei Facebookon az utóbbi tíz napban hirdetésekre. Karácsony Gergely már a múlté, a propagandamédia és a megmondóemberek új célpontot találtak: Márki-Zay Pétert.
A Patrióta nevet kapott csatornát szeptemberre már jelentős nézettségig akarják vinni a kormánypárti influenszereket gyűjtő Megafonnál. Rákay állítja, semmilyen állami pénz nincs benne, ahogy ő is az államtól függetlenül lett jómódú.
Elmarasztaló ítéletet hozott jogerősen a 2015 őszén a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt indult per vádlottjainak ügyében a Szegedi Törvényszék. A terrorcselekménnyel vádolt Ahmed K. ügyében még csak elsőfokú ítélet született.
Összesen 804 ezer forinttal csökkentette az Országgyűlés csütörtökön annak a négy LMP-s képviselőnek a tiszteletdíját, aki a paksi erőmű bővítéséről szóló megállapodás ellen tiltakozott az ülésteremben egy héttel ezelőtt.
Bármennyire is hasonló a kiejtésük, a megafon és az „ájfón” nem igazán rendelkezik közös vonásokkal.