Tarlós 40 millió eurót alkudott a Siemens-megállapodásban
Előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében – közölte Tarlós István szerdán.
Előzetes megállapodást kötött a Siemensszel a főváros a 4-es metró szerelvényeinek késedelméből fakadó kár- és kötbérigény ügyében – közölte Tarlós István szerdán.
MTI
Bár az utóbbi napokban lehetett egy-két kardcsörtető nyilatkozatot hallani Fidesz-vezetők részéről az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban, kormányzati és fideszes forrásaink sem számítanak újabb verbális konfliktusra sem a Valutaalappal, sem az Európai Bizottsággal. Mint egyikük fogalmazott, „soha ilyen kompromisszum-kész nem volt még a kormány”. Közben már a Fideszben is visszaesésről beszélnek éves szinten.
hvg.hu
Két héten belül javaslatot tesz a Fidesz arra, hogy milyen jelöltállítási rendszer váltsa fel az ajánlószelvény-gyűjtést az országgyűlési választáson - mondta a kormánypárt parlamenti frakcióvezetője a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap. Rogán Antal a lehetőségek között említette, hogy a parlamenti pártok képviselőinek eleve ne kelljen semmilyen ajánlást összegyűjteniük az induláshoz.
MTI
A Szentszék és az Apple elektronikai vállalat megállapodást kötött arról, hogy elérhetővé teszik a pápa tanításait digitális formában táblagépen és okostelefonon.
MTI
Észak-Korea és Irán megállapodott abban, hogy "stratégiai tervek" megvalósításában erősíti együttműködését - közölte a két ország viszonyát jól ismerő, neve elhallgatásával nyilatkozó diplomáciai forrás a Kyodo japán hírügynökséggel.
MTI
A spanyol kormány szándéknyilatkozatot ír alá a tervezett banki mentőcsomagról az Európai Unióval valamikor június 21-e és 28-a között – közölte a spanyol pénzügyminisztérium szóvivője kedden.
MTI
Az Európai Bizottság várhatóan nem fogja elégségesnek találni az IMF/EU-hitelprogramról szóló hivatalos tárgyalások elkezdéséhez csak a magyar jegybanktörvény módosítását - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint növekszik annak a kockázata, hogy a megállapodás áttolódik a második félévre.
MTI
Az afgán fél dönt ezentúl az afgán otthonok ellen intézett éjszakai katonai rajtaütések kérdésében - erről írtak alá megállapodást vasárnap Kabulban az amerikai és az afgán kormány képviselői.
MTI
Azt még nem tudni, hogy az Orbán-kormány blöfföl és időt húz-e az IMF/EU-megállapodással kapcsolatban. Az viszont viszonylag egyértelmű, mi történik az országgal, ha létrejön a megállapodás.
Tallián Miklós
A magyar kormány nevében Gazdasági Együttműködési Megállapodást (GEM) írt alá kedden Algírban Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Rachid Benaissa algériai agrárminiszter a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 50. évfordulóján - közölte kedden a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM).
MTI
Megállapodott a Fővárosi Önkormányzat a BKV munkavállalóival és a szakszervezetekkel a közlekedési társaság dolgozóinak juttatásairól pénteken - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A szakszervezetek vállalták, hogy júliusig nem jelentenek be újabb követeléseket.
MTI
A dél-szudáni kormány tűzszüneti megállapodást írt alá az afrikai ország legnagyobb lázadócsoportjával. Megegyeztek arról, hogy a hivatásos dél-szudáni hadseregbe integrálnak 1800 lázadót, akik George Athor irányítása alatt harcoltak. Athor két hónappal ezelőtt halt meg a kormányerőkkel vívott összecsapások közben.
MTI
Térítésmentesen juttat ingatlant a kormány a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanácsnak, amellyel néhány napja írt alá Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes együttműködési megállapodást. A szerződés részleteiről egyelőre nem tudni, így arról sem, milyen ingatlanról lehet szó. Az ügylet részleteiről egyetlen érintettől sem kaptunk érdemi tájékoztatást.
hvg.hu
Görögország és Finnország hosszas vita után megállapodott abban, hogy az északi állam milyen pénzügyi biztosítékok fejében hajlandó részt vállalni az újabb görög mentőcsomagból.
MTI
Rekordösszegű, 26 milliárd dollár értékű megállapodás született az egyik oldalon szövetségi és szövetségi állami hivatalok, a másikon pedig öt amerikai nagybank között. Ez rendezi a pénzintézetek jelzálogkölcsön-visszaéléseivel kapcsolatos eljárásokat, beleértve ebbe a "hibás" jelzálog érvényesítését és a kölcsönszerződés-módosítások iránti kérelmek "helytelen" kezelését.
MTI
A Vatikánnal foglalkozó olasz sajtó szerint lezáráshoz közeledhet a pápai állam és Izrael közötti megállapodás az egyház szentföldi tulajdonát érintő adóügyi kérdésekről.
MTI
"Úgy hiszem, lesz megállapodás" – ezt mondta az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) tervezési, elemzési és kockázatkezelési főosztályának vezetője a keddi bécsi Euromoney konferencián a Nemzetközi Valutaalappal tervezett tárgyalással kapcsolatban. Réz András szerint "elegendő" idő áll rendelkezésre a megállapodáshoz.
MTI
Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki előrejelzése szerint "jó esély van arra", hogy már az idei első negyedévben megszületik a megállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között egy készenléti támogatási csomagról.
MTI
Ausztriában még mindig nem egyezett meg a két kormánypárt a költségvetési takarékossági csomagról, de keddi sajtóhírek szerint egyre pontosabban körvonalazódnak az álláspontok. Az osztrák kormányfő pártja, a szociáldemokraták (SPÖ) változatlanul új adókat szorgalmaznak, köztük az örökösödési adó újbóli bevezetését. Koalíciós partnerük, az Osztrák Néppárt (ÖVP) az állami kiadások csökkentésére összpontosít.
MTI
Bár a francia lapok már szerdán arról írtak, hogy órákon belül a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának vezetőedzője lesz Carlo Ancelotti, még csütörtökön sem született egyezség a felek között.
MTI