hvg.hu Világ

Több száz menekültet küldene vissza Norvégia Magyarországra

Norvégia a tervek szerint 4-5 ezer menedékkérőt toloncol vissza más európai országokba – jelentette be Erna Solberg norvég miniszterelnök. Magyarországra körülbelül 860 embert küldenének vissza – írja a The Local az Aftenposten beszámolója alapján.

MTI / hvg.hu Világ

Visszaküldés: már nem kivételezik Németország a szíriaiakkal

Németország ismét alkalmazza a szír menedékkérők esetében a dublini előírásoknak azt a részét, amelynek alapján vissza lehet küldeni a menedékkérőket abba a tagállamba, amelyben beléptek az EU területére – mondta kedden Berlinben a német belügyminisztérium egy szóvivője.

MTI Világ

Lehet, Afganisztán sem látná már szívesen a hazatoloncolt afgánokat

Az afgán kormány az erre vonatkozó egyezmény hiányában nem tartja kötelességének azoknak az afgánoknak a visszafogadását, akiknek Németországban elutasították menedékkérelmüket, illetve akiket kiutasítottak a német hatóságok – mondta a kabuli menekültügyi minisztérium szóvivője csütörtökön.

MTI Itthon

Amerikai menedékkérők is érkeztek hozzánk

Hetvennégy országból érkeztek Magyarországra illegális határátlépők, a menedéket kérő illegális bevándorlók száma mintegy ötven százalékkal emelkedett júliustól augusztusig – írta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) adatai alapján a Magyar Hírlap.

MTI Világ

Új rekord: ma 7000 szír menekült érkezett Macedóniába

Hétezer szíriai menedékkérő érkezett hétfőn Macedóniába, ami rekordnak számít, és mintegy 30 ezren vannak a görög szigeteken, csak Leszboszon 20 ezren – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden Genfben.

MTI Világ

Már nem kérnek adományokat a menekülteknek Münchenben, mert van elég

Nagyjából 2500 menedékkérő érkezett Bajorországba vonaton Magyarországról kedd délutánig. Az osztrák határnál fekvő Rosenheimbe körülbelül 600-an, Münchenben körülbelül 1900-an szálltak le a vonatokról. Sok gyerek volt közöttük – jelentette a BR közszolgálati médiatársaság.

MTI Világ

Lövések, robbantás – bekeményítettek a bevándorlóellenesek Németországban

Múlt éjjel felrobbantották az autóját egy baloldali német politikusnak, aki nyíltan támogatja a menedékkérőket. Szászországban lövéseket adtak le egy menedékkérőket befogadó otthonra, a türingiai Greitzben egy csoport fiatal összevert négy szíriai menedékkérőt. A Türingiával szomszédos Szász-Anhalt tartományban kövekkel dobáltak meg egy befogadóállomást.

MTI Világ

Kizsuppolnák a menedékkérőket a volt NDK elnéptelenedő részeire

Németországban a menedékkérők tartományok közötti elosztására kidolgozott eljárás reformját sürgeti Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg tartomány miniszterelnöke, aki szerint az egykori NDK elnéptelenedő térségeibe kellene telepíteni menedékkérőket.

Dercsényi Dávid Itthon

A gépre sem engedték fel Bécsben a magyar cigány kutatót

Azt gondolta, hogy egy vízummentes országba utazáshoz útlevélre, érvényes repülőjegyre és elegendő pénzre van csak szüksége? Ha kicsit barnább a bőre, akkor kellemetlen meglepetés érheti. Ijesztő történetről számolunk be, amely során egy Kanadába készülő kutatót nem engedtek felszállni a repülőgépére, megalázták, és üvöltöztek vele a reptéren.

1 2 3 4 5 6 7 8
Koronavírusos a Madách Színház színésze, egy sor előadás elmarad

Koronavírusos a Madách Színház színésze, egy sor előadás elmarad

Metróként érkezne a vonat a ferihegyi reptérre

Metróként érkezne a vonat a ferihegyi reptérre

Lukasenka leváltotta a belügyminiszterét, aki éles lőszer bevetésével fenyegette a tüntetőket

Lukasenka leváltotta a belügyminiszterét, aki éles lőszer bevetésével fenyegette a tüntetőket

Orbán terepmunkára készül, míg az ellenzék még őrlődik, hogy külön vagy közösen induljon

Orbán terepmunkára készül, míg az ellenzék még őrlődik, hogy külön vagy közösen induljon

Meglepően sok előrendelés érkezett a Huawei Mate 40 telefon 850 ezres Porsche-kiadására

Meglepően sok előrendelés érkezett a Huawei Mate 40 telefon 850 ezres Porsche-kiadására

51 újabb áldozata van a koronavírusnak, 3908 fertőzöttet diagnosztizáltak

51 újabb áldozata van a koronavírusnak, 3908 fertőzöttet diagnosztizáltak

Ha drágállja az új iPhone-okat, mit szól ehhez? Jött egy 14 millió forintos kiadás is

Ha drágállja az új iPhone-okat, mit szól ehhez? Jött egy 14 millió forintos kiadás is

Videós üzenetküldőt indított a Vimeo

Videós üzenetküldőt indított a Vimeo

A címlapról ajánljuk