Szexért cserébe ajánlanak szállást vagy fuvart az Ukrajnából menekült nőknek
A Baptista Szeretetszolgálat az egyre szaporodó esetek láttán felhívást is kiadott, míg a rendőrség nem tud semmiről.
A Baptista Szeretetszolgálat az egyre szaporodó esetek láttán felhívást is kiadott, míg a rendőrség nem tud semmiről.
hvg.hu
A MÁV üdvözölte a szakszervezet döntését.
MTI
Budapesten, a Nyugati pályaudvaron járt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának kommunikációs igazgatója, Joung-ah Ghedini-Williams, aki a hvg.hu-nak adott interjúban elmondta, már 2,2 millióan hagyták el otthonukat Ukrajnában, de ez akár 4 millióra is nőhet. Beszélt arról is, hogy az Ukrajnában maradt munkatársai is óvóhelyeken töltik az estéiket, és felhoztuk annak a regionális ENSZ-igazgatónak a levelét is, amelyben arra utasított, hogy ne használják a háború szót az Ukrajnában történtekre.
Bihari Ádám
Bihari Ádám
Csányi Nikolett
Brüsszel nem akarja, hogy a helyzettel járó teher csak pár országot érintsen.
MTI
MTI
hvg.hu
A háború elől menekülőket önzetlen civilek ezrei karolták fel, érkeznek az adományok. A menekültügyi szakemberek viszont attól tartanak, hogy a befogadó hozzáállás megváltozhat, mert a hasonló sorsú embereket nemrég még megbélyegezte, az őket segítő civil szervezetek nagy részét pedig máig ellenségként kezeli a kormány.
HVG
Már többen hagyták el Ukrajnát, mint ahányan Szíriából az ottani háború első három évében elmenekültek.
hvg.hu
Arianának menekülnie kellett Ukrajnából, de a táborban sem feledkeztek meg a születésnapjáról.
hvg.hu
Mellőznek vagy rövidítenek néhány bonyolult és időigényes eljárást a hétfő este megjelent kormányrendelet szerint.
A Vöröskereszt szerint akár évekig is elhúzódhat az orosz-ukrán háború okozta humanitárius válság.
MTI
MTI
hvg.hu
Ha összejön ugyanennyi, megduplázza az összeget a világhírű brit író.
MTI
A pályaudvarokon várakozó menekültek számára melegedőbuszokat szerveznek, és folyamatosan együttműködnek a karitatív szervezetekkel. Eddig 110 ember, köztük 78 gyermek egészségügyi ellátáshoz jutásáról is gondoskodtak.
MTI
MTI
hvg.hu
Nemcsak maguknak, hanem az összes Ukrajnával szomszédos országnak, így Magyarországnak is.
hvg.hu
Sikerült felvenni a kapcsolatot a gyerek Szlovákiában élő rokonaival. A szüleinek otthon kellett maradniuk.
hvg.hu
A Vöröskereszt gépkocsija vezeti a konvojt, az újabb kísérletet az oroszok még nem erősítették meg. A 400 ezres lakosságú kikötővárosban az élelmiszerek, a gyógyszerek elfogytak, a boltok üresek.
hvg.hu
A menekültek túlnyomó többsége ukrán állampolgár, de vannak ukrajnai tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldiek is, és ők is mentesülnek a hosszadalmas menekültügyi eljárás alól.
MTI
A felesége elsírta magát, amikor egy random vendég rendezte a számlájukat.
hvg.hu
Az országban több egészségügyi intézményt is támadás ért, ezekben sokan meghaltak vagy megsebesültek.
MTI
MTI
hvg.hu
Bár befogadják a brit állampolgárok közeli rokonait, 150 menekültet elküldtek Calais-ból, hogy Brüsszelben vagy Párizsban igényeljenek vízumot.
hvg.hu
A halottak száma akár több százzal is magasabb, de még nincs megerősítve. A menekültek közül 1,45 milliónyian külföldre mentek, de legalább egymillió belső menekült is lehet – közölték az ENSZ illetékes szervezetei.
hvg.hu
Nem minden, az Ukrajnából, a háború elől menekülőket segítő szervezet kap a kormányzati támogatásból, csak azok a nagyobbak, amelyek a Karitatív Tanács tagjai.
MTI