Ököllel ütötte a mentőket, dobálta az orvosi táskákat egy beteg
Többször meg akarta ütni a rajta segítő ápolót.
Többször meg akarta ütni a rajta segítő ápolót.
MTI
A Párbeszéd törvényjavaslatban kezdeményezi, hogy hatvan százalékkal emeljék fel az Országos Mentőszolgálat dolgozóinak bérét, és oldják fel a létszámstopot, amit sajtóhírek szerint bevezettek a szervezetnél. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hétfőn közleményben tagadta, hogy a mentősöknél létszámstop van.
hvg.hu
A mentők állítják: a nőt megvizsgálták a baleset helyszínén, és nem mutatott életjeleket. A halottasház egyik alkalmazottja azonban észrevette, hogy a hozzájuk beszállított nő lélegzik.
MTI
Szélsebesen repült körbe a hír, hogy az Átlátszó szerint június 21-től létszámstopot vezetett be az Emmi a tárcához tartozó számos közintézménynél, köztük a mentőknél, múzeumoknál, színházaknál. Úgy tudják, erről levelet is kaptak az érintettek, de az Emmi nem válaszolt a lapnak. Most közleményt adott ki.
hvg.hu
Egy férfi hívta a mentősöket éjszaka mozdulatlanul fekvő barátnőjéhez. A lány azonban felébresztése után ordítozni kezdett, szidalmazta, majd megpofozta a segítségül kiérkező mentősnőt.
hvg.hu
A mentők videokampánnyal próbálják felhívni a figyelmet arra, hogy a munkájukat csak akkor tudják végezni, ha a közlekedők jó fejek, és odafigyelnek.
hvg.hu
Videókban mutatják meg a mentők, hogyan segíthetik a munkájukat a sofőrök és a járókelők.
hvg.hu
A lány nem tudta, hogy terhes, pedig előző nap háziorvosnál is volt a hasi fájdalmai miatt.
hvg.hu
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és súlyos testi sértés a vád.
MTI
MTI
hvg.hu
A torna szervezői és a klubok egymásra mutogatnak.
hvg.hu
A City Brain nevű platformnak hála a felére csökkent a mentőautók bevetési ideje a kelet-kínai Hangcsouban. És ez csak az egyik előnye az új forgalomirányító rendszernek.
MTI
Az özvegy szerint már odaköltözésükkor jelezték, hogy a fa akadályozza a feljutást szívbeteg férjéhez, de az önkormányzat ennek ellenére sem foglalkozott az üggyel.
hvg.hu
A mentők végül értesítették a lány szüleit, akik hazavitték a bajbajutottat.
hvg.hu
Hiába hívták a mentőket, a helyszínen életét vesztette.
hvg.hu
A Nézz le rám, ó, istenem című dal másfél órán át zengett egy budapesti lakásban. Kiderült: az ott lakó idős nőt baleset érte.
hvg.hu
Négyen kerültek kórházba a fővárosban - olvasható a katasztrófavédelem honlapján.
hvg.hu
Tisztítószereket és egy többfunkciós porszívót adtak a mentősöknek.
MTI
MTI
hvg.hu