Meghallgathatja, hogyan hívott mentőt egy 5 éves kislány az édesanyjához
A rendőrség arra kéri a szülőket, tanítsák meg a gyerekeket a segélyhívó helyes használatára.
A rendőrség arra kéri a szülőket, tanítsák meg a gyerekeket a segélyhívó helyes használatára.
A klasszikussá vált mentőhívás egyik szereplője azóta mentőtiszt lett.
Egy balassagyarmati gíroszost annyira feldühített, hogy valaki feljelentett egy mentőst, amiért ebédet mert venni, hogy saját ellenakciót indított.
A feljelentésben kifogásolt hamburger ügyére maga az Országos Mentőszolgálat főigazgatója reagált. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók felé.
Az elhunytat az önkormányzat saját halottjának tekinti.
A mentődolgozók szövetségének elnöke levélben kérte ezt a kormányfőtől és az Emmi tárcavezetőjétől, Kásler Miklóstól.
A szűk lépcsőházban nem fért el a hordágy. A férfit egy héttel korábban engedték ki a kórházból, ahova a szíve miatt került, de ahol elkapta a koronavírust.
A Blaha Lujza téren ütköztek egy autóval, miközben egy szívbeteghez siettek volna, de végül ők kerültek kórházba. A helyszínen nagy a torlódás.
Csak a forgalommal szemben tudnak kihajtani a Markó utcából.
Futurisztikus, önvezető mentőautós rendszert álmodott meg a Krakkói Képzőművészeti Egyetem két hallgatója. A szerkezet több jelenlegi problémára is megoldást kínálna.
Nem csak a mentők érkeztek Budapesten egy infarktus miatt félreálló nő autójához, a közterület-felügyelők is megjelentek. Büntettek.
A maró hatású sav előbb a kocsi utasterébe, majd az útra folyt. A kiérkezők mentők belélegezték a gázt.
Levélben köszönte meg a sofőr, hogy időben figyelmeztették az életveszélyes mutatványra.
Tavaly január végén vált elérhetővé Vodafone Magyarország Alapítvány és az Országos Mentőszolgálat ÉletMentő applikációja, melynek társadalmi hasznosságát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az elmúlt egy évben 530 ezren töltötték le és már közel 3000 esetben nyújtott segítséget – közölte a két szervezet.
Mostantól a "Mentőre vár" feliratot láthatják egy BKK-s járművön, ha valaki rosszul lett.
A nő vizsga közben lett rosszul, gyorsan a segítségére siettek.
Ha kötelező oltásról még szó sincs, egyre több jel utal arra, hogy elkezdik az oltásban sorra kerülőket az oltópontok felé terelni különböző eszközökkel. A mentőszolgálatnál például már nyilatkoznia kell azoknak a dolgozóknak, akik nem oltatják be magukat.
Balesetekhez, rosszullétekhez, verekedésekhez is ki kellett vonulniuk a mentőknek szilveszterkor, összesen 3050-szer riasztották őket.
A Hunyadvár utcai épület egyik első emeleti lakásában csaptak fel a lángok.
Nem akarta egy férfi Vértesszőlősön, hogy kórházba vigyék, emiatt eltörte a mentőápoló kezét.