#mesterséges intelligencia


Dobja a Bing nevet a Microsoft mesterséges intelligenciája

Egy elnevezés alá helyezi mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatásait a Microsoft. Ezentúl a Bing chatbot, mint minden más MI-eszközt, a Copilot név alatt kell keresni. A cél, hogy így keljenek versenyre a félig-meddig házon belüli riválisukkal, a ChatGPT-vel.


2023 legjobb találmányai: vakcina a méheknek, az újrafeltalált kerék és a műhold, ami fentről kiszúrja, egészségesek-e a fák levelei

Napjaink egyik legfontosabb hívószava a fenntarthatóság, mely mögött azonban gyakran semmi valódi tartalom nem áll. Nem így az amerikai TIME magazin gyűjtésében szereplő megoldásoknál. A lap összeállította az év 200 legjobb találmányának listáját – a merítésből most azokat mutatjuk be, amelyek a fenntarthatóság terén kiemelkedők.




2023 legjobb találmányai: a zuhany, amely hatszor újrahasználja a fürdővizet

Az éghajlatváltozás hatásai közepette kiemelt figyelmet kapnak az újrahasznosítás terén tett felfedezések és találmányok. Egyetlen PET-palack esetében is számít, hogy az hulladékként végzi, vagy valami más készül belőle. Az amerikai TIME magazin összegyűjtötte az idei év 200 legjobb találmányát, melyekből most bemutatjuk az újrahasznosítás terén kiemelt hét terméket.








Megváltozik a Google kereső

A Google több mint 120 országban tette elérhetővé a mesterséges intelligenciával felturbózott internetes keresőjét. Az újítás hamarosan a magyar felhasználók számára is elérhetővé válhat.


10 évvel előre jelezheti a szívrohamot egy új módszer

Több mint 40 ezer beteget vontak be brit kutatók abba a vizsgálatba, amelyben azt akarták kideríteni, milyen hatással van a mesterséges intelligencia a szív-CT eredményének elemzésére. Mint kiderült, a technológia hozzásegítheti az orvosokat a korábban elképzelhetetlenül korai előrejelzésbe.





2023 legjobb találmányai: a mesterséges intelligenciával működő cipő, a wifis madáretető és a füstmentes kerti grill

Munka vagy a háztartási teendők után mindig jó a szabadban lenni kicsit – és naná, hogy eközben is különböző kütyükkel üthetjük el az időt, de a környezetünket is feldobhatja egy-két eszköz. Az amerikai TIME magazin idén is összeállította az év 200 legjobb találmányának listáját, ezekből most azokat mutatjuk be, amelyek a kültéri elfoglaltságok terén lehetnek hasznosak.