Mit jelezhet az úszómesternek az életmentő mesterséges intelligencia, ha beteszik a medencékhez?
Az úszómester szeme sem lehet ott mindenütt, de már neki is segít a mesterséges intelligencia.
Az úszómester szeme sem lehet ott mindenütt, de már neki is segít a mesterséges intelligencia.
HVG
Nem ritka, hogy mesterségesintelligencia-alapú „segítőkkel”, chatbotokkal vesszük fel a kapcsolatot, mielőtt a hús-vér emberekhez kerülnénk a problémánkkal.
HVG
A NASA egy, a ChatGPT-hez hasonlóan működő rendszert fejleszt, hogy az segítsen majd az űrhajósoknak.
hvg.hu
Legalábbis az Egyesült Államokban ez a helyzet. Ha ez bekövetkezne, akkor döntő fordulatot hozna a munkaerőpiacon hiszen soha annyi nő nem volt állásban az USA-ban, mint idén májusban.
Lengyel Miklós
Sokoldalúbbá vált a Google képfelismerő technológiája, a Google Lens, mostantól anyajegyeket és furának tűnő kiütéseket is képes azonosítani, sőt a test egyéb bőrgyógyászati elváltozásait is.
hvg.hu
Hogy segítsünk az embereknek az MI általi munkahelyvesztés kezelésében, először is meg kell értenünk, milyen képességeket és feladatokatnem tud az MI elvégezni. Ezután felgyorsíthatjuk ezeknek az ellenálló munkahelyeknek a létrehozását, pályaválasztási tanácsadást nyújthatunk, és több embert képezhetünk ki ezekre - véli Li Kaj-fu, a Google China korábbi elnöke. Részlet a Mesterséges intelligencia 2041 című könyvből.
HVG Könyvek
Bár kényelmes az interneten vásárolni ruhákat, a felpróbálás lehetősége azonban égetően hiányzik ilyenkor. A Google a mesterséges intelligenciát vetette be, hogy amennyire lehet, házhoz vigye a próbafülkét, s megoldja azt a problémát, hogy a ruha a valóságban másképpen néz ki, mint ahogyan azt a netes képek mutatták.
hvg.hu
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint az SMS kézbesítési jelentések felhasználhatók a címzett tartózkodási helyének azonosítására. Ezt egy kidolgozott (de természetesen nem rossz célra használt), Freaky Leaky SMS-nek elnevezett támadással is bizonyították.
hvg.hu
A nagy technológiai vállalatoktól függetlenül fejlesztett nyelvi modellt mutatott be az Inflection AI, ami méretéhez képest kimondottan jó képességekkel felruházott mesterséges intelligencia.
hvg.hu
A hagyományos kézírás és a digitális világ előnyeit ötvözi a Nowa Pen, amivel úgy írhatunk papírra, tintával, hogy közben az írásunk digitális változata is elkészül.
hvg.hu
Az Airbus egy A350-1000 típusú gépet épített át, hogy kipróbálja, milyen, ha szenzorokkal tűzdeli tele a repülőgépet és nagyobb teret ad a mesterséges intelligenciának.
hvg.hu
Számos újdonságot felvonultat az Opera böngésző új kiadása, ami a hagyományos változattól külön tölthető le, és a jövőben várhatóan majd teljesen felváltja a régi verziót. Az Opera One a mesterségesintelligencia-integráció mellett egy teljesen új felületet is hoz.
hvg.hu
Tovább terjeszkedne az OpenAI, egy saját, alkalmazásboltra hasonlító piactérrel azt is lehetővé tennék a fejlesztők számára, hogy árusítsák egy adott területre szabott MI-modelljüket.
hvg.hu
Európában is nagy számban szereztek meg egy kártevő segítségével ChatGPT-s bejelentkezési adatokat rosszindulatú felek, ami problémákhoz vezethet, ha az elmentett beszélgetésekhez illetéktelenek férnek hozzá.
hvg.hu
Ami a ChatGPT a szövegnek vagy a DALL-E a művészeteknek, az a Voicebox a hangnak. A Meta nemrégiben bejelentett mesterségesintelligencia-alapú beszédgeneráló eszközének képességei lenyűgözők, viszont még a Meta is túlságosan veszélyesnek tartja ahhoz, hogy rászabadítsa a világra. Ez most vagy egy remek marketingfogás, vagy elgondolkodhatunk a jövőn, ami előtt állunk.
hvg.hu
Több száz munkahelyet szüntet meg a Springer német médiavállalat az ország legnagyobb tömeglapjánál, a Bildnél, és a munka nagy részének elvégzéséről mesterséges intelligenciára alapozva gondoskodik – írták német lapok kedden.
MTI
A Deutsche Welle tudósítója a helyszínen győződött meg arról, hogy a drónok és robotok milyen fontos szerepet játszanak a hírszerzésben az ukrán haderőnél.
Lengyel Miklós
Hamarosan megkönnyebbülhetnek, akik eddig – esetleg némi lelkifurdalással – olvasatlanul írták alá vagy ikszelték be az „Elolvastam és egyetértek az általános szerződési feltételekkel” kezdetű rubrikát egy honlapon, egy vásárláskor vagy valamilyen szerződésen.
HVG
Alapvetően tiltva van a szoftverek illegális aktiválásának segítése a chatbotokban, azonban a jelek szerint kerülőúton még mindig generálnak a felhasználóknak olyan kódokat, amelyek sok esetben működnek is.
hvg.hu
Azt hihetnénk, hogy ha egy vállalatnak van valamilyen különleges fejlesztése, akkor azt szeretné, ha azt az alkalmazottai minél többet használnák. Úgy tűnik, a mesterséges intelligencia kivétel: mindenesetre a Google komoly figyelmeztetéseket fogalmazott meg dolgozóinak a mesterséges intelligencia használatával kapcsolatban.
hvg.hu