A BKV megnyerte az Alstom elleni pert
Másodfokon megnyerte a BKV az Alstom elleni pert. A bíróság elsőfokon még az Alstomnak adott igazat, mely megtiltotta a BKV által lehívott bankgaranciák kifizetését.
Másodfokon megnyerte a BKV az Alstom elleni pert. A bíróság elsőfokon még az Alstomnak adott igazat, mely megtiltotta a BKV által lehívott bankgaranciák kifizetését.
Hutiray Gyula az MTV Ma reggel című műsorában elmondta: a jelenlegi szerelvényállománnyal működik a metró, a további kieséseket kell tartalékkal elkerülhetővé tenni.
A napokban kivonták a forgalomból a legveszélyeztetettebb 43 metrókocsit a 2-es és 3-as vonalról. A főpolgármester szerint elképzelhető az a megoldás is, hogy a csehektől vagy az oroszoktól veszünk használt, de még használható metrókocsikat.
A 2-es és 3-as metróvonalon futó elöregedett metrókocsik műszaki felülvizsgálatáról, díszpolgári címek adományozásáról, valamint a tűzoltók elmaradt pótlékának kifizetéséről dönthet a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén.
A HÉV kocsik is hasonlóan öregek, mint a Budapesten futó metrószerelvények, azonban ezeknél a járműveknél megfelelő karbantartás esetén még fenntartható az üzemszerű működés.
A Budapest Közlekedési Központ (BKK) beruházási igazgatója szerint könnyen előfordulhat, hogy nem sikerül úgy elkezdeni az új járműbeszerzést, hogy a szerelvények 2015-ig forgalomba is álljanak. Ennyi idő alatt nehéz új szerelvényeket legyártani.
A felújítás 3,5 milliárd forintba kerül, ez a BKV 2011-es költségvetésében rendelkezésre áll. Az alkatrészekre közbeszerzést kell kiírni, ezt heteken belül megteszik.
Érdekes „építészeti” program dokumentátorának szegődött egy fotóriporter: forgalomból kiszuperált metrószerelvények Atlanti-óceánba való elsüllyesztését fényképezte. Vajon miként hasznosíthatók a kiöregedett kocsik az óceáni öko-architektúrában?
A Fővárosi Főügyészség vizsgálja a fővárosi metrókocsi-beszerzést – erősítette meg a Magyar Nemzetnek Skoda Gabriella szóvivő.
A BKV és a metrószerelvényeket gyártó francia Alstom között hamarosan megindulhatnak tárgyalások a metrókocsik leszállításáról - értesült a Napi Gazdaság.
A francia Alstommal a metrókocsik beszerzésére kötött szerződés "értelmezésében és minősítésében" kéri Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos segítségét a főváros; erről tárgyalt Tarlós István főpolgármester hétfőn a kormánybiztossal.
Tarlósék folytatják a tárgyalásokat a francia gyártóval, és ha kijavítják a szerelvények hibáit és vasúthatósági engedélyt szereznek, a BKV át fogja venni a szerelvényeket.
Szakértők bevonásával, a BKV-val egyeztetve elemzi az Alstom Transport, hogy a jelenlegi komplex jogi helyzetben hogyan szerezhető meg a metrókocsik típusengedélye.
Ha nem lesz megegyezés az Alstommal, akkor új pályázatot kell kiírni, és azon oroszországi cégek is indulhatnak.
A BKV metrós szakszervezete szerint a 2-es vonalon szolgáló régi szerelvények fejújítását azonnal meg kell kezdeni, mert nagy mértékű plusz futásteljesítményt már nem bírnak ki.
A BKV próbálja megakadályozni, hogy megismétlődjön a néhány héttel ezelőtti baleset, amikor is a Forgách utca és az Árpád híd közti alagútban kiégett egy metrókocsi.
A kedden kiégett metrószerelvény ajtóhibás volt , és a metrókocsi vezetőfülkéjében keletkezhetett tűz.
Kisebb elektromos tűz volt kedd délben egy metrókocsiban Budapesten - közölte a tűzoltóság.
A gyártó azért fordult bírósághoz, hogy a hatóságok tiltsák meg a BKV-nak a metrószerződésben vállalt teljesítési garanciák lehívását.
Az Alstommal meg fogunk egyezni - jelentette ki Tarlós István főpolgármester a HírTV Kontraszt című műsorában vasárnap este.