#MNB

Visszautalta ügyfeleinek a jogsértően áthárított pénzt a KDB Bank

A KDB Bank maradéktalanul teljesítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakat, a KDB Bank az MNB által kiszabott bírságot befizette, valamint a határidőt betartva visszautalta ügyfeleinek az érintett díjtétel összegét - közölte KDB Bank Európa Zrt. arra reagálva, hogy az MNB első fokon a bankkal szemben is pert nyert a hitelintézet által jogsértően, az ügyfelekre áthárított tranzakciós illeték ügyében.




MNB: az Astra magyar ügyfelei védelem alatt állnak

Az Astra biztosító magyar ügyfeleit számos elem védi, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pedig szorosan együttműködik a román felügyelettel, valamint felügyeli a fogyasztóvédelmi rendelkezések betartását az Astra magyarországi fióktelepénél - mondta Binder István, a jegybank felügyeleti szóvivője.


Az elemzők további kamatcsökkentést várnak

Elemzők további monetáris enyhítést várnak az MNB-től, és arra számítanak, hogy a kamatvágási ciklusnak a külpiaci hangulat romlása vagy a forint hirtelen és tartós gyengülése vethet véget; a kamatcsökkentés 2,5 százalékos alapkamatnál állhat meg.


Újabb történelmi mélypontra vágtak Matolcsyék, bezuhant a forint

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 15 bázisponttal 2,70 százalékra, újabb történelmi mélypontra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. Elemzők 10 bázispontos kamatcsökkentést vártak. A forint euróval szembeni árfolyam a hírre hirtelen gyengülni kezdett, ám negyed három után kicsit visszakorrigált. A monetáris tanács szerint maradt még mozgástér a további kamatcsökkentésre, de a további pályát a márciusi kamatdöntéskor megjelenő inflációs jelentéskor értékelik majd részletesen.



Kedden ismét kamatot csökkenthet az MNB

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa keddi ülésén várhatóan tovább csökkenti az alapkamatot elemzői vélemények szerint. A jegybanki alapkamat szintje 2,85 százalék, kevesebb mint a felére csökkent azóta, hogy 2012 augusztusában enyhítési ciklusba kezdett a jegybank, akkor 7 százalékról indult a kamatcsökkentés.




Matolcsyék újabb újítást vezetnek be az MNB-nél

A hivatalos inflációs adat közzétételének napján közli ezután a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a saját inflációs alapmutatóit az eddigi egynapos követés helyett. Az adatokat, szintén újításként, rövid, leíró jellegű szöveges értékeléssel is kiegészíti – közölte Virág Barnabás, az MNB igazgatója a jegybank szerdai sajtótájékoztatóján.


Londoni elemzők: megállhat a magyar kamatvágás, de emelés nem lesz

A forintgyengülés most már aggasztja a magyar közfinanszírozási szektor és a magánszféra döntéshozóit egyaránt, emiatt valószínűleg hamarosan szünet következik a Magyar Nemzeti Bank enyhítési ciklusában, kamatemelés azonban nem várható – közölték szerdai beszámolójukban londoni pénzügyi elemzők.


Miért is nem veheti meg az MNB a Seuso-kincset?

A magyar kultúra napja előtt eléggé időzítetten indította az MNB az Értéktár elnevezésű műkincs-visszavásárlási programját. Felmerült, hogy a 30 milliárd forintos keretben szerepelhet a megtalálójától rablógyilkosok által elzsákmányolt és hazánkból törvénytelenül kicsempészett Seuso-kincs is, bár az MNB ezt cáfolta. Ez mindenesetre ellentmondana a Magyarország által eddig képviselt hivatalos álláspontnak.


Matolcsy anyagi helyzetét is feltérképezték

Miközben az MNB első emberének friss vagyonbevallása szerint nincs tartozása, mindhárom alelnöke néhány millióval tartozik a bankoknak, ráadásul közülük Windisch Lászlónak gyakorlatilag nincs megtakarítása – írta a napi.hu, amely a vagyonbevallásokból szemezgetett.


Matolcsyék nem veszik meg a Seuso-kincseket

Nem akarják visszavásárolni a Seuso-kincseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) közelmúltban meghirdetett műkincs-visszavásárlási programjának keretében – mondta a program végrehajtásáért felelős testületet vezető Gerhardt Ferenc a Heti Válasznak.


Hasznot húzott az MNB a kamatcsökkentésekből

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) több tényező együttes hatásának eredményeként több tízmilliárdos nyereséggel zárta a tavalyi évet az előzetes adatok szerint, szemben a jegybank 2012. decemberi prognózisával, amely 2013-ra 203 milliárd forintos veszteséget irányzott elő - közölte a jegybank szerdán.


Merrill Lynch: Matolcsyék csak 340 forintos eurónál lépnének

A közép-európai EU-gazdaságok feldolgozószektorának teljesítménye három éve nem volt olyan erőteljes, mint most, és a térség múlt havi gyáripari beszerzésimenedzser-indexei (BMI) általánosságban is "tisztes ütemű" gazdasági kilábalásra vallanak ezekben az országokban – közölték a januárról szóló BMI-adatok hétfői ismertetése után londoni pénzügyi elemzők. Van, aki szerint az MNB csak 340 forint fölé kúszó eurónál fontolná meg a "vészhelyzeti kamatemelést".


Szakad a forint: intervenciót várnak az MNB-től Londonban

Jelenleg nagyobb esélye van a Magyar Nemzeti Bank (MNB) forinterősítő célú intervenciójának, mint a kamatemelésnek, de az esetleges kamatemelés sem járna jelentősebb növekedési áldozattal - vélekedtek egybehangzó pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők. Citybeli vélemények szerint 340 forintos euró alatt nem feltétlenül kell vészhelyzeti MNB-kamatemeléssel számolni.