Máshogy adóztatják meg a befektetési alapokat
A törvényalkotási bizottság módosító javaslatot nyújtott be a 2015-ös költségvetés tervezetéhez, ebben jelentősen átalakítják a befektetési alapokra tervezett különadó konstrukcióját.
A törvényalkotási bizottság módosító javaslatot nyújtott be a 2015-ös költségvetés tervezetéhez, ebben jelentősen átalakítják a befektetési alapokra tervezett különadó konstrukcióját.
hvg.hu
A parlament honlapján azt írták, hétfőn visszavonták az adócsomaghoz Rogán Antal által beterjesztett módosító javaslatot. Maga az "telekommunikációs adó kiterjesztését" tartalmazó adócsomag egyelőre érintetlen.
hvg.hu
Honlapján reagált a reklámadó módosítására az RTL Klub. A csatorna szerint a törvény célja egyértelműen az, hogy ne maradjon olyan jelentős médium az országban, amelyet a hatalom nem tud befolyásolni.
hvg.hu
Módosítaná az elektronikus hírközléssel és a digitális átállással összefüggő egyes törvényekről szóló javaslatot a parlament kulturális és sajtóbizottsága.
MTI
Pontosítaná a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárával összefüggő alkotmánymódosító javaslatot a fideszes Vas Imre.
MTI
Az Országgyűlés költségvetési bizottsága több módosító javaslatot is benyújtott a 2013. évi központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztéshez.
MTI
Több mint háromszáz módosító javaslat érkezett a péntek délutáni határidőig a jövő évi költségvetési törvényjavaslathoz. Túlnyomó részüket jobbikos és LMP-s képviselők nyújtották be, az őszre alternatív költségvetéssel készülő MSZP nem élt a lehetőséggel. A kormányoldal hétfőre ígérte a háromszázmilliárd forintos tehercsökkentés részleteinek kidolgozását, így bizottsági vagy kapcsolódó módosító javaslatok tartalmazhatják például a 25 év alatti, az 55 év feletti és a képzetlen munkavállalókat foglalkoztatók járulékainak mérséklését és ezek fedezetét, így a tranzakciós illetékből származó bevétel növelését.
MTI
Benyújtotta a kormány a 2013-as központi költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztést az Országgyűlésnek pénteken kora este. A javaslat szerint összesen kilenc jogszabályt módosítanának.
MTI
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfői ülésén a szakiskolai képzésben tanított közismereti tárgyak arányával kapcsolatban a fideszes Pokorni Zoltán zárószavazás előtti módosító indítványát támogatta a Nemzetgazdasági Minisztériuméval szemben.
MTI
Egyértelművé tenné a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényben a monetáris tanács tagjainak felmentési lehetőségeit Rogán Antal, az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának fideszes elnöke. Az erről szóló módosítás az ígéretek szerint az Európai Központi Bank és a Magyar Nemzeti Bank véleményét is figyelembe veszi.
MTI
Matolcsy György pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a bérkompenzáció végrehajtását lehetővé tevő módosító javaslatát; a nemzetgazdasági miniszter másik előterjesztése a költségvetési törvényt módosítaná, segítendő azokat a vállalkozásokat, amelyeknél az 5 százalékos béremelés is gondot okoz.
MTI
Örömmel fogadta a filmezéshez használt lőfegyverekről szóló módosító javaslatot a Brad Pitt-film fegyverszakértője. A törvénybe a filmbeli akciókhoz használatos eszközök is külön bekerülnek.
Csikász Brigitta
Mégsem lesz szuper-titkosszolgálata Pintér Sándor belügyminiszternek. A parlament a fideszes Demeter Ervin módosító indítványának elfogadásával kilőtte az összes különleges jogosítványát a belügyminiszter tervezte Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központnak. Demeter a javaslatában a Kövér László és más fideszes képviselők által megfogalmazott kritikákat gyűjtötte össze.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Meghatározza a "kommunista bűncselekmény" fogalmát az a módosító javaslat, amelyet az emberi jogi bizottság nyújtott be a fideszes Gulyás Gergelynek az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról szóló előterjesztéséhez.
MTI
Kövér László után egy másik fideszes országgyűlési képviselő is nekiment a Pintér Sándor belügyminiszter által megálmodott Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központnak. Gulyás Gergely azt javasolja, hogy a szervezet ne kötelezhessen újságírókat információik átadására.
hvg.hu
Jövő hétfőn dönt a Fidesz-frakció a választójogi törvényhez benyújtott módosító javaslatokról, így Kövér László házelnök azon indítványáról is, amely külhoni egyéni választókerületet hozna létre - mondta Gulyás Gergely szerdán, az alkotmányügyi bizottság ülése után.
MTI
Több mint nyolcvan módosítást javasol az új felsőoktatási törvényhez az ELTE hallgatói önkormányzata (hök), többek között azt indítványozza, hogy állítsák vissza a hallgatói munkavégzéshez kapcsolódó adó- és járulékkedvezményeket. Javasolják továbbá, hogy a hallgatói szerződés és jogviszony tárgya ne egy intézmény, hanem a képzés maga legyen, így a hallgató jogviszonya a képzéshez, a szakhoz kapcsolódna.
MTI
A parlament november 21-én leszavazta azt a módosító javaslatot, ami arról szólt, hogy a független színházak és társulatok pályázati úton a teljes színházi-előadóművészeti támogatás 8 százalékához juthassanak hozzá.
hvg.hu
Egyes rendvédelmi szakszervezeti vezetők szerint csak a vezető beosztású, magas rendfokozatban lévőknek – mintegy 300 főnek – kedvez a Talabér Márta fideszes parlamenti képviselő által benyújtott törvénymódosító javaslat, amely lehetővé tenné, hogy az érintettek a nyugdíj folyósításának kezdetéig szolgálati járandóságot kapjanak.
hvg.hu
A legfontosabb kérdéseket felveti a köznevelési törvény, de nem úgy, ahogyan én ezt jónak látnám - fogalmazott Pokorni Zoltán a köztévé reggeli műsorában. A Fidesz oktatáspolitikusa azt mondta, 50-70 módosító javaslatot nyújt be pártja a törvényhez.
MTI