#Moszkva






Kenyértörés után: Barack Obama Moszkvába látogathat

Vlagyimir Putyin orosz államfő tavaly júniusban, a G20-as csoport mexikói csúcsértekezletén találkozott és tárgyalt négyszemközt, beiktatását követően először az Egyesült Államok elnökével. Az orosz-amerikai csúcsra többszöri visszautasítás után került sor.



Brutálisan csökkent az ingatlanbefektetési piac

Lengyelországban és Oroszországban voltak a legaktívabbak a befektetők 2012-ben, itt az év végi hajrá hozott néhány több százmilliós tranzakciót. Az erős utolsó negyedév ellenére azonban ezeken a piacokon is 20 százalékkal elmaradt az éves forgalom a 2011. évi értéktől. A teljes közép- és kelet-európai befektetési forgalom ennél nagyobb mértékben, 35 százalékkal esett az előző évhez képest, így 2012-ben 7,4 milliárd euróra csökkent a régiós befektetési ingatlanpiac a CBRE éves összesített adatai szerint.


Lemásolják a Hyde Parkot Moszkvában

A londoni Hyde Park mintájára szabad véleménynyilvánítást biztosító helyek létesíthetőek ezentúl az orosz főváros parkjaiban egy hétfőn életbe lépett orosz jogszabály alapján.


Repülőkatasztrófa Moszkvában: négy halott – Frissített

Kicsúszott a leszállópályáról egy utasszállító repülőgép a moszkvai Vnukovó repülőtéren, négy halottról szólnak a jelentések. Az áldozatok valamennyien a személyzet tagjai voltak. A vizsgálatok előzetes eredménye szerint a pilóták a felelősek a balesetért.


Nem hajlandó Moszkvában tárgyalni a szíriai ellenzék vezetője

A szíriai ellenzék vezetője visszautasította pénteken az orosz kormány meghívását, így nem megy tárgyalni Moszkvába. Ahmad Maaz al-Hatib, a Szíriai Forradalmi és Ellenzéki Erők Nemzeti Koalíciójának vezetője az al-Dzsazíra arab hírtelevízióban pénteken azt mondta: kizártnak tart egy ilyen utat, és elvárja, hogy Moszkva kérjen bocsánatot a szíriai kormánynak nyújtott támogatásáért.


Magnyitszkij-ügy: felmentette a bíróság a moszkvai börtön helyettes parancsnokát

Egy moszkvai kerületi bíróság első fokon felmentette pénteken a Szergej Magnyitszkij orosz jogász halála ügyében perbe fogott moszkvai börtönparancsnok-helyettest. Dmitrij Kratovot azzal vádolták, hogy az ő hanyagsága okozta 2009-ben a Butirka börtönben vizsgálati fogságban lévő Magnyitszkij halálát. A Tverszkoj kerületi bíróság a bizonyítékok hiányára alapozta döntését.


Tömegesen fagytak halálra a moszkvai hajléktalanok

A december közepe óta tartó rendkívüli hideg miatt 123 ember meghalt, és több mint ezerhétszázan szenvedtek fagyási sérüléseket, vagy kihűlés miatt kellett kórházba szállítani őket Oroszországban - közölte kedden a Ria Novosztyi orosz hírügynökség.


Gazprom-fejessel tárgyalt Szijjártó

Magyarország az energiabiztonság szempontjából a következő egy-két évben többet fog előrelépni, mint előtte évtizedeken keresztül - mondta a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára csütörtökön telefonon az MTI-nek, miután Moszkvában tárgyalt a Gazprom vezérigazgatójával.







Moszkvát megbénította a hó

Az orosz főváros felszíni közlekedését szerdán megbénította az egy napja tartó havazás, amely az időjárási előrejelzés szerint tartós marad.