Másodfokon enyhítettek Simon Gábor büntetésén egyik ügyében
Az ítélet még januárban született meg, de akkor nem került nyilvánosságra. Másik, költségvetési csalásos ügyében még nem született ítélet.
Az ítélet még januárban született meg, de akkor nem került nyilvánosságra. Másik, költségvetési csalásos ügyében még nem született ítélet.
hvg.hu
Ovb-je és kampányigazgatósága is van már az MSZP-nek.
hvg.hu
Ha átveszik a párt módosítóit, megszavazzák a plakáttörvényt – üzente közleményben az Együtt. Két képviselőjük csatlakozása a kormánypártokhoz elég is lenne, hogy pénteken elfogadják a kétharmados törvényt. Nem elrugaszkodottak a feltételeik. A párt elnöke szerint csak akkor szavazzák meg, ha az ellenzék egésze támogatja azt.
hvg.hu
Az MSZP szerint a szükségesnél százezerrel kevesebb gyermek kap a szünidőben ingyenes étkezést.
MTI
A szocialisták miniszterelnök-jelöltje nemet mond minden együttműködésre a kormánypártokkal, pedig az MSZP képviselői már a Fidesszel alkudoztak a Lex Csicskáról – tudta meg a hvg.hu. Ez már a második eset, hogy Botka László helyreteszi a frakciót.
Windisch Judit
Tanulmányozza a Fidesz az MSZP-s javaslatokat a plakáttörvény átírásáról. Két ellenzéki szavazatra lenne szükség, hogy összejöjjön a kétharmad.
MTI
MTI
hvg.hu
Nem akárki került előzetes letartóztatásba: Czeglédy Csaba az MSZP egyik fontos politikusa. Ügyvédként védi a párt vezetőit peres ügyeikben, kiharcolja a szocialistáknak muníciót biztosító papírok nyilvánosságát, és a 2018-as kampányt is ő vezeti Vas megyében. Viszont senki sem mondhatja, hogy a mostani meggyanúsítása előzmény nélküli. Czeglédynek már volt vesztes büntetőpere. Míg a kormánypártok Simon Gábort csinálnának belőle, a szocialistáknál sokan mártírnak látják.
Windisch Judit
A hoppon maradt diákok az iskolaszövetkezettel kapcsolatos csalási ügy miatt maradtak pénz nélkül. Több ezren lehetnek az érintettek. Sokan közülük arra készülnek, hogy a legközelebbi műszakban nem veszik fel a munkát.
hvg.hu
A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy egy karrierdiplomata kapta meg a moldovai nagyköveti posztot.
hvg.hu
Miközben az ügyészség javasolta Czeglédy Csaba előzetes letartóztatását, részletek derültek ki a hárommilliárdos csalási ügyről. Nem hat, hanem kilenc gyanúsított van, és diákmunka-közvetítés során csalhattak el milliárdokat.
MTI
Az ellenzéki pártok mind egyet értenek abban, hogy az egészségüggyel valamit kezdeni kell. Ahogy nagyjából abban is összhang van közöttük, hogyan kéne nekifogni a reformoknak: több pénzt az orvosoknak, visszahozni a társadalombiztosítást, átláthatóságot a kórházakban.
Mizsur András
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje megerősítette, hogy a párt politikusát őrizetbe vették, és etikai vizsgálatot rendelt el. Felvetette azonban, hogy ez is egy lehet "a korábbi évek és a közelmúlt politikailag megrendelt rendőrségi akciói közül".
MTI
MTI
hvg.hu
Ha minden ellenzéki nemmel szavaz, nem megy át a Fidesz kétharmados javaslata, csakhogy egy ellenzéki kiesett.
hvg.hu
Ha minden képviselő jelen lesz a szerda délelőtti szavazáson, és le is szavazza a Fideszt, akkor nem sikerül korlátozniuk a plakátolást.
hvg.hu
Az MSZP szabályosan gazdálkodik, ám 2014-ben nem pénzbeli hozzájárulást fogadott el kedvezményes bérleti díj, ingyen használható ingatlan formájában.
MTI
A Fidesz a médiára, a Jobbik autóbérlésre, az MSZP tanulmányokra költ szívesen – derül ki a parlamenti frakciók 2015 és 2017 közötti kiadásainak listájából, amit a Hír TV szerzett meg.
hvg.hu
Több sebből vérzik az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program a szocialista párt szerint.
hvg.hu
A Jobbik-közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz–KDNP-t utálják a leginkább az emberek.
hvg.hu
A Fidesz közleményben tagadta, hogy a letelepedésikötvény-program újraindítását terveznék.
hvg.hu