#médiatörvény


Konferencia az új médiatörvényről
 

Konferencia az új médiatörvényről

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság támogatásával, "Korrektúra 2010" címmel november 23-án és 24-én konferenciát tartanak az új médiatörvényről és annak hatásairól - tudatta a szervező cég csütörtökön.

MTI MTI

MSZP: a médiatörténelem fekete hétfője
 

MSZP: a médiatörténelem fekete hétfője

A magyar médiatörténelem fekete hétfőjének tartja a szocialista Mandur László az Országgyűlés médiatanácsot és közalapítványi kuratóriumot érintő személyi döntéseinek napját. Az MSZP szerint a médiatanács négy tagjából gyakorlatilag egyik sem felel meg a médiatörvény azon kitételének, amely legalább hároméves szakmai gyakorlatot ír elő a testületbe kerülés feltételeként.

MTI MTI




Az LMP Szalai Annamária túlhatalmáról
 

Az LMP Szalai Annamária túlhatalmáról

Az ellenzéki párt számára elfogadhatatlan Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság frissen kinevezett elnöke – derült ki Karácsony Gergelynek, a párt frakcióvezető-helyettesének szerda délután a budapesti Fehér Házban tartott sajtótájékoztatóján. A hvg.hu-nak adott nyilatkozatából kiderült: pártja számára meglehetősen karcsú cél Tarlós István főpolgármesterségének megakadályozása.

Szegő Péter Szegő Péter

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új médiatörvényt
 

Ősszel tárgyalhatja a parlament az új médiatörvényt

A piaci szereplők befolyása nélkül működő, kiszámítható médiatanácsot és emberközpontú médiahatóságot szeretne vezetni Szalai Annamária. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnöke elmondta: ősszel nevezik ki a szakmai önállóságukat megőrző közmédiumok vezetőit, és várhatóan ősszel tárgyalja meg az Országgyűlés a médiaszabályozás részletszabályait tartalmazó új médiatörvényt is.

MTI MTI

Rogán: ősszel jön létre a Közszolgálati Közalapítvány
 

Rogán: ősszel jön létre a Közszolgálati Közalapítvány

Augusztusban megalakul a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH), de csak ősszel jön létre médiatanács és Közszolgálati Közalapítvány, illetve annak kuratóriuma; a közmédiumok új vezetőit, a vezérigazgatókat október elején, közepén nevezhetik ki.

MTI MTI


A MÚOSZ elhalasztaná a zárószavazást a médiatörvényről
 

A MÚOSZ elhalasztaná a zárószavazást a médiatörvényről

Elhalasztaná a médiatörvény zárószavazását a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), és úgy véli, hogy az alkotmányossági aggályokat is felvető törvényelemeket a nyilvánosság bevonásával, a sajtó szabadságának elfogadott európai normái alapján kell újragondolni.

MTI MTI

Jövőre lép hatályba a médiatörvény
 

Jövőre lép hatályba a médiatörvény

Ősszel szavaznak róla, és jövőre lép hatályba a részletszabályokat tartalmazó médiatörvény - mondta Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Fidesz által delegált tagja a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában szerdán.

MTI MTI


Haraszti a Fidesz
 

Haraszti a Fidesz "puccsszerűen végighajszolt" médiacsomagjáról

A Fidesz titokban előkészített és a "puccszerűen végighajszolt" médiacsomagja "alkotmánytól portásig" egy rövid pórázon tartott kormányfüggő médiarendszert tervez meg - nyilatkozza Haraszti Miklós, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) leköszönt sajtószabadság-képviselője a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő számában.

MTI MTI


Ellenzék nélkül küldték tovább a fideszes médiacsomagot
 

Ellenzék nélkül küldték tovább a fideszes médiacsomagot

Az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága hétfői ülésén általános vitára alkalmasnak találta az új médiacsomag azon előterjesztését, amely szerint egy közszolgálati közalapítvány felügyelné a közmédiumokat. A szavazásnál egyetlen ellenzéki képviselő sem volt jelen.

MTI MTI

Médiatörvény: a Fidesz lesöpörte az LMP halasztási javaslatát
 

Médiatörvény: a Fidesz lesöpörte az LMP halasztási javaslatát

Jövő hétfőre kérte a médiát érintő törvénycsomag tárgyalásának elnapolását Karácsony Gergely, a parlament kulturális és sajtóbizottságának LMP-s alelnöke a testület hétfői ülésén, arra hivatkozva, hogy pártja képviselőcsoportjának nem volt elég ideje a tervezet áttanulmányozására.

MTI MTI



Rangos Katalin: egyelőre nem mondok le
 

Rangos Katalin: egyelőre nem mondok le

Rangos Katalin, a Magyar Rádió Közalapítvány (MRK) kuratóriumának az MSZP által delegált elnöke tisztában van vele, hogy az 1996-os, sok tekintetben torzóra sikeredett médiatörvény által életre keltett testület napjai meg vannak számlálva. Egyelőre nem hajlandó lemondani tisztségéről, úgy véli, nem távozhat éppen most, amikor rádióelnök-választás előtt állnak.