Széteshetett a japánok új műholdja
A kutatóeszköz körül kisebb darabok észlelhetők, és nincs kapcsolat.
A kutatóeszköz körül kisebb darabok észlelhetők, és nincs kapcsolat.
Meghibásodott a navigációs rendszer a Metyeor-M-1 nevű orosz meteorológiai műholdon, ezért az eszkök most irányítás nélkül kering.
Az új módszerrel nemcsak az űrszemét mennyisége csökkenne, de alkalmazása jóval olcsóbb is lenne, mint fellőni egy új műholdat.
Némi szkepszissel fogadja a nemzetközi közösség az észak-koreai diktatúra űrtechnológiáját. Az amerikai védelmi minisztérium szerint a Kvangmjongszong-4 elnevezésű műhold "bukdácsol a pályáján", ami azt jelenti, hogy a Föld légkörének megfigyelésére szánt eszköz nem megfelelően működik.
Észak-Korea bejelentette vasárnap, hogy a hajnalban elindított nagy hatótávolságú rakétával sikeresen pályára állította a műholdat, amelynek a világűrbe juttatását napokkal ezelőtt előre jelezte.
Módosította az állítólagos műhold felbocsátásának lehetséges időpontjait Észak-Korea. Február 7-e és 14-e között hajthatják végre a műveletet – közölte szombaton a japán és a dél-koreai kormány.
Észak-Korea vélhetően műhold fellövésére készült, és egy feltehetően hidrogénbomba alkotóelemét előállító nukleáris létesítményt is épít.
Májusban lövi fel az első szlovák műholdat a SpaceX amerikai magánvállalat egy Falcon-9 típusú hordozórakétával a kaliforniai Vandenberg légi támaszpontról.
A távol-keleti ország fellőtte a Gaofen-4-et, ami tulajdonképpen olyan, mint egy föld körül keringő HD kamera.
Amerikai védelmi minisztériumi források szerint egy műhold a szombati tragédiával azonos időben és helyen erős hőhatást érzékelt, ami utalhat robbanásra. A robbanást bomba, de akár az üzemanyagtartály begyulladása is okozhatta – sok még a kérdés. Egy a biztos, hogy nem érte rakétatalálat a gépet.
Egyelőre találgatják, pontosan mi lehetett a fényes pont, ami végighúzott az égen Bangkok felett, majd felrobbant. Több videó is készült a tűzgömbről.
Félmilliárd dollárt szedett össze a OneWeb brit vállalkozás, amely egy 648 műholdból álló hálózattal akar olcsó internet- és telefonszolgáltatást biztosítani világszerte. Valamennyi műhold súlya kisebb lesz 150 kilogrammnál. Az első műholdakat 2017-ben kezdik fellőni.
Egy amerikai hordozórakéta sikeresen Föld körüli pályára állította keddre virradóra Türkmenisztán első műholdját.
Bár a nemzetközi űrállomás rendelkezik önjavító robottal, a legtöbb mesterségesen feljuttatott szerkezetnek nincs ilyesmije. Mi a helyzet akkor, ha már az utolsókat rúgja egy műhold?
A négy, egyenként több mint 1,2 tonna tömegű műholdat egy Atlas típusú rakéta emelte magasba. Mindegyiken száz érzékelő van. Az 1,1 milliárd dolláros program előreláthatólag két évig tart.
A radarrendszer egy hiányossága miatt az amerikai SpaceX űrhajózási cég vasárnap az utolsó pillanatban elhalasztotta egy napkitörés-figyelő műhold fellövését.
Saját tervezésű és építésű műholdat küldött az űrbe Irán - közölte Hoszein Degán védelmi miniszter kedden.
Misszióját sikeresen végrehajtva péntekről szombatra virradó éjjel a Föld légkörébe érve elégett a Masat-1, Magyarország első műholdja – közölte a missziót irányító kutatócsapat szombaton.
A becslések szerint péntek 22 óra és szombat 15 óra között semmisül meg, ég el a Föld légkörébe érő Masat-1, Magyarország első műholdja, amely sikeres missziót hajtott végre.
Az eredeti célkitűzés az volt, hogy sikeres feljutás után legalább 3 hónapot töltsön a világűrben a MASAT-1, de már több mint 1000 napja működik. A misszió azonban nemsokára véget ér: várhatóan január végén zuhan le a műhold.