Több százezer mélyszegénységben élőről ír a Reuters
A hírügynökség a Berettyóújfaluban működő Igazgyöngy felzárkóztató iskoláról készített riportot, ahol a hátrányos helyzetű családok gyerekeinek kitörésében próbálnak segíteni a pedagógusok.
A hírügynökség a Berettyóújfaluban működő Igazgyöngy felzárkóztató iskoláról készített riportot, ahol a hátrányos helyzetű családok gyerekeinek kitörésében próbálnak segíteni a pedagógusok.
Magyar művész installációját állította ki a londoni Saatchi Galéria Facebook oldalán. A londoni galéria elismerésénél nincs feljebb.
Abszurd pazarlás? Sznobfogó trükk? Mire jó, hogy milliárdos vagyont költenek az ötcsillagos szállodák festményekre és szobrokra?
Közel száz éves, rossz a szeme, ezért megtanulta a Microsoft Paint használatát, azóta is ezzel alkotja képeit Hal Laskon, grafikusművész.
Június elsején közel kilencven ország művészei foglalták el fél évre Velencét. Helyszíni beszámolónk Európa egyik legjelentősebb összművészeti fesztiváljáról, az 55. Biennáléról.
Fischer Ádám vezényletével önkéntesek egy csoportja énekléssel tiltakozott az Emmi épülete előtt a művészeti életben elindított diszkrimináció illetve az oktatási szegregáció ellen.
ZAKO évek óta foglalkozik a hajléktalanokkal, rendszeresen fotózza őket, és grafikusként gyakran beépíti a témát munkáiba. Célja, hogy felhívja a figyelmet a szociális érzéketlenségre. Jelenleg figyelemfelkeltő gerillaposztereket ragaszt a város forgalmas pontjaira, amikből képeslapsorozat is készül majd. Munkáival leginkább a fiatalokat célozza meg, szerinte a szociális érzékenységre való nevelés napjainkban nem tartozik senkire, éppen ezért tartozik személy szerint mindenkire.
A FÜGE által létrehozott Jurányi ház felújított iskolaépületben jártunk és megnéztük, hol tartanak a művészeti munkálatok. Jelenleg 50 szervezet dolgozik a helyen, a termek megteltek, a hangulat pedig olyan, mintha mindig tavasz lenne.
Új életet akar kezdeni a nyolcvanadik életévét betöltő Yoko Ono és olyan dolgokba fog, amilyenekkel eddig nem tudott foglalkozni. John Lennon özvegye új kiállításának csütörtöki megnyitóján beszélt erről a frankfurti Kunsthalle Schirnben.
2012. utolsó teljes munkanapján protestálni gyűltek össze a Műcsarnokban a magyar művészek, műtörténészek és más válogatott kulturmunkások: két ex kultuszminiszter, több művészettörténész és esztéta. Az óévi kulturkampf egységfrontba tömörítette a kortársakat.
Művészetté nyilvánította a számítógépes játékokat a New York-i Modern Művészetek Múzeuma (MoMA) - legalábbis néhányat.
Nem kerültek szóba politikai szempontok, amikor kinevezték tavaly a Műcsarnok ügyvezető igazgatójának – ezt mondta a Népszabadságnak adott interjúban az intézmény vezetője, aki a héten mondott le posztjáról. Gulyás Gábor szerint a debreceni Modemben végzett munkája alapján hívták Budapestre, ő maga nem is akart jelentkezni a pályázatra, pedig „sokan noszogatták, jobb- és baloldalról is”.
Az úgynevezett "mezőgazdasági művészet" nemzetközileg elismert alkotójától, Bukta Imrétől vonultat fel mintegy száz munkát a Műcsarnok új kiállítása, amely vasárnaptól várja a látogatókat.
Stájer Ősz, 2012.Az idei rendezvénynek két mottója is van; az egyik Bertolt Brecht íróasztala felett függött dániai emigrációjában: „Az igazság konkrét”; a másik Geert Wilders holland szélsőjobboldali politikus kijelentése: „A művészet baloldali hobbi.” Az első Szent Ágostontól származik (először Hegel idézte, őt pedig Lenin – Brecht tőle vette át), a második eredetét pedig leginkább a Harmadik Birodalom idején kell keresni.
Nem akarja, hogy vandálnak tekintsék, "művészeti kiáltványnak" szánta cselekedetét - jelentette ki az a hétfőn letartóztatott férfi, aki a hét végén megrongálta Mark Rothko egy festményét a londoni Tate Modern múzeumban.
Joseph Mallord William Turner (1775-1851) angol romantikus festő eredeti festményének bizonyult az a három olajkép, amely fél évszázadon át porosodott a Cardiffi Nemzeti Múzeum raktárában.
A Nyolcak csoport festészetét bemutató kiállítás nyílt kedden Bécsben, a Bank Austria Kunstforumban.
Az egyik legismertebb kortárs képzőművész, emberjogi aktivista, a kínai Aj Vej-vej (Ai Weiwei) New York-i korszakának fotóiból rendez kiállítást az Ernst Múzeum, a tárlat péntektől október 21-ig látogatható.