#művészet




Trump és a művészetek – úton az „elfajzott művek” felé?
 

Trump és a művészetek – úton az „elfajzott művek” felé?

A világ figyelme most főként arra irányul, hogyan kérdőjelezik meg a régi-új amerikai elnök első rendeletei a nemzetközi politikai és gazdasági kapcsolatok évtizedek alatt kialakult rendszerét. Eközben Trump és az új amerikai adminisztráció sokszor hajmeresztő lépései a kulturális szférát sem hagyják érintetlenül. Igaz, a hatás e területen elsősorban az USA-n belül érvényesül, de azért máris vannak komoly nemzetközi konzekvenciái is.




Hídépítők a vezetésben: Így formálja egymást egy jogvédő és egy művészeti innovátor
 

Hídépítők a vezetésben: Így formálja egymást egy jogvédő és egy művészeti innovátor

Kiss Györgyi Rita szakközgazdász, marketing-, kommunikációs és PR szakember, szervezet- és vezetőfejlesztő, gestalt alapú személyiségfejlesztő, az Artistkids ügyvezetője, alapítója. Hisz benne, hogy a művészeten keresztül nemcsak a világot és a kultúrát ismerhetik meg a gyerekek, de hatékony lehetőség személyiségük kibontakoztatásához, fejlesztéséhez is. Szabó György közgazdász, tanár, a LegitiMo (korábbi DAS) Jogvédelmi Biztosító vezérigazgatója. Hisz a társadalmi felelősségvállalásban, a folyamatos önfejlesztésben, az égig érő álmokban és abban, hogy az igazság nem lehet pénz vagy szerencse kérdése. Kettejüket a Bridge Budapest Árnyékprogramja kötötte össze azzal a céllal, hogy hidat képezzenek az üzleti és civil szféra között. A program során látszólag két távoli terület vezetői kapcsolódnak és inspirálódnak egymás vezetői tudásából, dilemmáiból és tapasztalataiból.

Bridge Budapest Bridge Budapest

Műkritikus. Egy súlyosan veszélyeztetett állatfaj
 

Műkritikus. Egy súlyosan veszélyeztetett állatfaj

A Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICA) nemrég tette közzé 2024-es globális felmérésének eredményeit, amely a művészeti kritika területén dolgozók helyzetét vizsgálta. A kutatás célja az volt, hogy átfogó képet nyújtson a szakmában dolgozók demográfiai összetételéről, munkakörülményeiről, fizetési struktúráiról, valamint szakmai motivációiról. A világ 59 országából érkezett válaszok betekintést nyújtanak a szakma globális kihívásaiba és lehetőségeibe. Ugyan a válaszadók arányában a magyar részvétel kimutathatatlanul alacsony, de a globális felmérés számai így is sejtetik, hogy jelentős szakadék tátong a nyugat-európai és észak-amerikai válaszadók helyzete, valamint a hazai körülmények között.

Kozák Zsuzsanna Kozák Zsuzsanna




Nagyot néztek a közgazdászok, amikor rájöttek, hogy a művész nem lesz hatékonyabb, ha kétszer gyorsabban dolgozik
 

Nagyot néztek a közgazdászok, amikor rájöttek, hogy a művész nem lesz hatékonyabb, ha kétszer gyorsabban dolgozik

Ha annyira a haszon számít, hogy magyarázhatják meg azt a közgazdászok, hogy művészet létezik, amióta csak emberek élnek, és hogy mindig is létezni fog? Abszurdnak hangzik a kérdés, de amikor komoly válaszokat kezdtek el keresni rá, sok mindent megtudtunk arról, hogyan kellene a művészeket fizetni, mi az állam szerepe, és miért van szükség arra is, hogy sokan úgy dobják bele magukat a művészetbe, hogy igazán jók nem lesznek benne.


MC Lakatos Hunor és Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidász műveit is láthatjuk a Cigánybűnözők csoport provokatív kiállításán
 

MC Lakatos Hunor és Gróf Nagybányai Horthy Rolex Leonidász műveit is láthatjuk a Cigánybűnözők csoport provokatív kiállításán

Az ironikus hangvétel kortárs kiállítás esetében nem ritka, de A művészet is cigánybűnözés című anyag esetében a „maró gúny” kifejezés talán megfelelőbb lenne. Oláh Norberttel, aki meghatározó szerepet játszik a Bura Galériában nemrég nyílt, romadadaistának deklarált projekt létrejöttében, Bihari Ágnes beszélgetett.

Bihari Ágnes Bihari Ágnes


A műgyűjtés olyan szenvedély, amelynek nehéz megálljt parancsolni – beszélgetés Tóth Csabával
 

A műgyűjtés olyan szenvedély, amelynek nehéz megálljt parancsolni – beszélgetés Tóth Csabával

Tóth Csaba jogászként végzett, ügyvédként kezdett dolgozni, majd televíziós társaságok jogi és produceri feladatait látta el, de később a játékfilmkészítés területén is sikeresen megvetette a lábát. 2022-ben megválasztották a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete elnökének, emellett a Mosoly Alapítvány  kuratóriumának is tagja, de ami miatt A mű szerzője, Elek Judit Katalin felkereste, az a – szintén tekintélyes – műgyűjtői tevékenysége. Otthonában beszélgettünk vele, több tucat kiemelkedő kvalitású kortárs műalkotás között.

unknown unknown

Vigyázat! Kortárs képzőművészek a Néprajzi Múzeumban!
 

Vigyázat! Kortárs képzőművészek a Néprajzi Múzeumban!

A tervezettnél több mint egy hónappal korábban, április 28-án zár be a Néprajzi Múzeum A kétely felfüggesztése című formabontó és rendkívül kedvező visszhangra talált kiállítása. Társlapunk, A mű szerzője, Bihari Ágnes az utolsó tárlatvezetések egyikén kérdezte a kiállítás társkurátorát, a magyar múzeumi szakma úttörő egyéniségét, Frazon Zsófiát.

Bihari Ágnes Bihari Ágnes


Badiucao karikaturista: A Kínai Kommunista Pártnál jobb PR-ügynökséget nem is kívánhatnék
 

Badiucao karikaturista: A Kínai Kommunista Pártnál jobb PR-ügynökséget nem is kívánhatnék

„Én Sziszüphosz vagyok, a cselekvésben magában találom meg a célt”, mondja magáról a 37 éves kínai művész, aki politikai érdeklődését onnan datálja, hogy (egyébként egy véletlennek köszönhetően) megnézett egy, az 1989-es Tienanmen téri vérengzésről készült dokumentumfilmet. Az egyetem után Ausztráliába emigrált, művészi és személyes pályája azóta is fordulatos, néhol zaklatott és közéleti konfliktusoktól szegélyezett. HVG-portré.