Csak minden 10. nyugdíjas kaphatja vissza az utána befizetett nyugdíjat
Kiszámolták, hány évig kell élni, hogy pozitív legyen a mérleg, ami a többség számára negatív.
Kiszámolták, hány évig kell élni, hogy pozitív legyen a mérleg, ami a többség számára negatív.
hvg.hu
Bajban vannak a civil fenntartású helyek, a kormány jórészt magukra hagyta őket az inflációval. A rezsi is több lehet, mint az állami támogatás.
Szabó Yvette
Szlavkovits Rita
A lengyel öregséginyugdíj-átlag átlépte a 3000 zlotyt, vagyis mintegy 250 ezer forint, majdnem 20%-kal több, mint idehaza. Sokan mégis évi többszöri emelést követelnek. A nyugdíjkorhatár-emelés pedig tabu.
23 ezer embernek a 40 ezer forintot sem érte el a nyugdíja, de 35 ezren félmilliónál is többet kaptak idén januárban. Egy budapesti átlagnyugdíjas 90 ezer forinttal több nyugdíjat kapott , mint például a kisteleki járásban élő társai, a férfiak pedig átlagosan 32 ezer forinttal többet, mint a nők. A nyugdíjasok száma egyre csökken, igaz, az öregségi nyugdíjasoké stagnál – kijött a KSH idei nyugdíjjelentése.
hvg.hu
A nyugdíjak nemcsak reálértékükből vesztenek, hanem a keresetektől is leszakadnak. Ha ez nem történt volna meg, 208 ezer helyett 262 ezer forint lenne ma az átlagnyugdíj. Közben a nyugdíjasok évről évre hitelezik az államot.
Hiába hangoztatja a kormány azt, hogy a nyugdíjak megőrzik a vásárlóértéküket, valójában a nyugdíjasok hitelezik a költségvetést – az e heti HVG részletesen levezeti, miként.
hvg.hu
Elkészültek végre a 2023-as nyugdíjak meghatározásához szükséges legfrissebb szorzók – derül ki a friss Magyar Közlönyből.
hvg.hu
Mennyire valós a kép, hogy Párizs utcáit estéről estére felgyújtják az Emmanuel Macron nyugdíjreformja ellen tüntetők? Kollégáink visszatértek a francia fővárosból, közéleti podcastunkban pedig elmesélik mindazt, amit ott láttak.
hvg.hu
Kedden délután több tízezer ember kezdett tüntetni a francia fővárosban az ellen, hogy az országban megemelték a nyugdíjkorhatárt. Kollégáink beszámolója szerint a tüntetők Párizsban egy három kilométeres szakaszt tesznek meg – órák alatt. Nagyon lassan haladnak, a szakszervezetek egymás mögött sorakoztak fel. Tudósítóinknak a tüntetők azt mondták: egészen addig fognak tüntetni, amíg nem vonják vissza a nyugdíjreformot.
Ha nem lenne elég nyomás az utcákon, a közösségi média minden apróságért rátesz egy lapáttal.
hvg.hu
Kilencedik alkalommal hirdettek meg általános mozgósítást csütörtökre a szakszervezetek, amelyek továbbra sem fogadják el, hogy Franciaországban immár 64 év a nyugdíjkorhatár a korábbi 62 helyett. Macron csak rendeletileg tudta bevezetni a törvényt, mert a parlament többsége elvetette azt.
Lengyel Miklós
A havonta, vagy más rendszereséggel fizetendő életbiztosítások esetében az átlagos szerződéses időszak 10–12 év, ehhez képest a szerződések mintegy fele nem „éri meg” a tartam végét. A nyugdíjbiztosításoknál – a 2014-től fennálló adókedvezmény miatt – valószínűleg jobb lesz a fennmaradási arány, de itt is van lemorzsolódás. Nem túl jó a helyzet az önkéntes nyugdíjpénztárak esetében sem, hiszen csak a pénztártagok mintegy fele fizet rendszeresen. A Bankmonitor.hu nyugdíjszakértői szerint a szerződések idő előtti megszüntetése azonban komoly költséggel és pénzügyi veszteséggel járhat, ennek mértékével pedig sokan nincsenek tisztában.
Legkevesebb 310 embert őrizetbe is vettek Franciaországban. Pénteken Bordeaux-ban egy pályaudvaron blokkolták a vasúti közlekedést a demonstrálók, míg Párizsban a körgyűrű egy szakaszát foglalták el a tiltakozók.
hvg.hu
Két évvel emelnék a nyugdíjkorhatárt, az emiatt sztrájkolók már több nagyvárost is szemétbe borítottak.
MTI
MTI
hvg.hu
Elsősorban az alacsonyabb kockázatvállalású nyugdíjpénztári portfóliók teljesítettek jobban.
MTI
Mivel megszüntették az automatikus átutalásait is, levágták a telefonvonalát és a fűtését is, ételt is csak a maradék készpénzéből tudott venni.
hvg.hu
A garantált bérminimumról, vagy az átlagnyugdíjról nem is beszélve.
hvg.hu
Megérkezett a legelső hivatalos mediánnyugdíj-adat a Központi Statisztikai Hivataltól. Korábban csak az átlagnyugdíjat tették közzé, de most további információkat is nyilvánosságra hoztak az idősek anyagi helyzetéről. Az új adatbázis várhatóan havi rendszerességgel frissül majd, a korábban megszokott éves frissítés helyett.
Megjelentek a 2022-es népszámlálás előzetes adatai, amelyekből többek között az is kiderül, hogy vészesen öregszik a magyar lakosság. Egy ország hosszú távú nyugdíjfizetési képességére az alacsony születésszámok negatív hatással vannak: a jelenlegi trendek alapján a kevés adófizető egyre kevésbé tudja majd eltartani az idős generációkat.