3 helyett 5 százalékos nyugdíjemelést jelentett be Orbán a Parlamentben
Az infláció jóval magasabb lehet a korábban vártnál, ez indokolja a növelést. Ez azonban politikai szempontból is jól jöhet a választásra készülő kormány számára.
Az infláció jóval magasabb lehet a korábban vártnál, ez indokolja a növelést. Ez azonban politikai szempontból is jól jöhet a választásra készülő kormány számára.
Javaslatcsomagot állított össze az Egyensúly Intézet, amelyben a szociális juttatások rendszerének teljes átalakítására dolgoztak ki lépéseket.
A kormány nem zárja ki, hogy az elszálló infláció miatt módosítja a költségvetést.
A magyarok nagyjából harmada tesz félre pénzt az OTP Öngondoskodási Indexe szerint, főleg a fiatalok próbálnak tudatosan spórolni. A megkérdezettek kétharmada szerint időskorában nem lesz elég számára az állami nyugdíj, ehhez képest sokan vagy csak az állami nyugdíjra hagyatkoznak, vagy nem tudják, hogy miből élnek majd meg.
Meghosszabbították a jelentkezés határidejét.
Már szeptemberben belengette a miniszterelnök, hogy még a választás előtt megkaphatják a teljes összeget az érintettek.
Így a színművész a nyugdíja közel hatszorosát kapja kézhez, ami nélkül – mint mondta – bajban lenne.
A miniszter elmondta, hogy jövőre a 13. havi nyugdíj felét tudják biztosan kifizetni.
Valamennyi elődjére rálicitálva hajt a nyugdíjasok voksaiért Orbán Viktor, aki egyébiránt főúri keggyé tette annak eldöntését, mikor spórol rajtuk, és mikor oszt nekik alamizsnát.
A Groupama Biztosító kutatásában sokan nyilatkoztak úgy, hogy már a harmincas években el kell kezdeni félretenni, mert az állami nyugdíj nem lesz elég.
Új bejelentés nem szerepel a levélben.
A magyarok többsége nem elégedett a jelenlegi nyugdíjrendszerrel, és meg is van rá az okuk.
Bejelentést tett az ügyben a kormányhivatalnál, de még nem kapott magyarázatot a történtekre.
A Jobbik elnöke Orbán nyugdíjemelős videójára reagált.
„Van egy nyugdíjprémium, amit fognak kapni, Feri bátyám. Novemberben egy 80-ast. Ennek már sokan örülnek. És a következő évben pedig február közepén szerintem meg fog kapni egyhavit” - rendhagyó videóval jelentkezett a kormányfő.
Rémisztő helyzetben vannak a magyar idősek, és az évek múlásával csak egyre romlik a helyzet – derült ki egy világszintű kutatásból. Hiú ábrándnak tűnik, hogy valaha is utolérjük Ausztriát, Csehországot vagy akár a régió más országait.
A listán Magyarország is szerepel, az alsó harmadban.
Attól tartanak, hogy baj lesz, ha a kormány hitelből kezd adakozni.
Nagy-Britanniában a legfelsőbb bíróság kötelezte arra az Ubert, hogy biztosítson alkalmazotti státuszt a cégnek dolgozó sofőröknek.