Az SZTE alapítványi elnöke a kuratórium pénzköltéséről: „A terveket nem szokás közzétenni”

Hvg.hu: A Momentumos Mihálik Edvin szegedi ellenzéki képviselő nyomán írta meg a sajtó, a hvg.hu is, hogy a politikus kikérte a modellváltó egyetem finanszírozási szerződését az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól, és arra volt kíváncsi, hogy mire költötte az egyetemet fenntartó Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány a pénzt, amelyet lényegében a saját működésére kapott. Mire költötte?

Szabó Gábor: A honlapunkon közzé fogjuk tenni a törvényben előírt kötelezettségek szerint a kuratóriumi tagok kumulatív díjazását, illetve ugyancsak kumulatív módon további személyi és közvetlen működési kiadásokat. Ennyi költség vetődött fel az alapítvány részéről, az erre az évre arányosan megítélt pénzből erre költöttünk, költünk. Az idei évben másra nem költ az alapítvány, a maradványt az egyetem stratégiai céljaira fogjuk felhasználni. Arról, hogy konkrétan mire, nem szándékozok beszélni, mivel a terveket nem szokás közzétenni. Nem véletlen, hogy az üzleti titok egyik klasszikus példáját a stratégiai tervek képezik.

Hvg.hu: A KEKVA, azaz a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló törvény erre vonatkozóan is meghatároz konkrétumokat, mint például oktatás, kutatás, hallgatók vagy kutatók támogatása.

Sz. G.: Igen, be fogjuk tartani a törvényt. Azt is nyugodtan kérdezze meg, hogy szándékunkban áll-e ellopni valamit. Nem, nincs szándékunkban ellopni semmit.

Azért ha már szóba jött, idézzük fel a KEKVA-törvény egy rövid szakaszát, mely szerint az állam „védi a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok, mint sajátos magánjogi jogalanyok jogintézményét és magánjogi autonómiáját”. Leszögezve, hogy működésünk magánjogi alapokon történik, én természetesen elfogadom azt, hogy a „közfeladatot ellátó, közérdekű” státusz következményeként a gazdálkodásunkra vonatkozóan is vannak speciális megkötések, és úgy gondolom, hogy a transzparencia tekintetében is példát kell mutatnunk. Ezért például az állammal kötött finanszírozási szerződésünket ki is adtuk azoknak, akik ezt kérték. Ezért azzal, hogy valaki megkérdezi, hogy bizonyos pénzekkel mi történt, nincs semmi bajom. De, hogy nekem arról kelljen beszélni, hogy mire fogjuk költeni, azzal már van. Ez abszolút nem tartozik senkire. Ezen az alapon nekünk nem lehet üzleti titkunk? Nem lehet olyan ötletünk, amit más nem talált még ki? Kötelesek vagyunk elmondani, hogy mit fogunk csinálni jövőre a pénzzel? Itt azért had vessem meg a lábam, mert ilyet civilizált országban fel sem vetnek. Ez olyan, mint Amerikában nem szokás egymás fizetéséről érdeklődni, ez hozzátartozik a viselkedés kultúrához.

Hvg.hu: Közpénzt költenek.

Sz. G.: Jó hogy előhozta, mert ezt a közpénz dolgot érdemes egy kissé közelebbről szemügyre venni. Az állammal megkötött finanszírozási szerződésünk mögött valóban közpénz van. Azaz állam közpénz terhére megrendeli a terméket, ami a mi esetünkben oktatás, kutatás, betegellátás stb. Tudom, hogy brutális dolog terméknek nevezni a felsőoktatás összességét, de most az egyszerűség kedvéért maradjunk ennél. A közpénz felhasználásának ellenőrzése arra vonatkozhat, hogy az állam által kifizetett pénz és a megrendelt termék arányban áll-e egymással. Az, hogy állam mit, mennyiért rendelt meg, éppen az a finanszírozási szerződés tartalmazza, amelynek nyilvánosságát korábban sem vitattam. Fontos azt is látni, hogy a folyamatban van egy beépített ellenőrzés azáltal, hogy ha nem teljesülnek a mutatók, akkor nem kapjuk meg a pénzt. Az Egyetem vezetésének és a kuratóriumnak az a felelőssége, hogy olyan pályára vezesse az intézményt, hogy a teljesítménymutatói úgy javuljanak, hogy a szerződésben foglalt forrásokat teljes mértékben megkaphassa. Itt egy másik fontos ponthoz érkeztünk: miénk a felelősség.

A krónikusan alulfinanszírozott magyar felsőoktatás a folyamatos pénzhiány mellett a „fogd a pénzt és fuss” elv alapján működött. Emlékszem, 2012-13-ban volt olyan felsőoktatási intézmény, amely szeptemberben már nem tudott volna bért fizetni. Kaptak egy állami mentőövet, de lényegében minden maradt a régiben. Én nem gondolom, hogy ha mi felelőtlen gazdálkodással bajba kerülünk, akkor bárki megment bennünket. Más téren is új megvilágításba kellene helyezni az elmondottakat. Az ugyan igaz, hogy a felsőoktatási intézmények alapvetően egy irányba eveznek, de elég rendesen kezdünk egymásnak versenytársai lenni. Most kezd vérre menővé válni a történet. A megállapodásban rögzítettek olyan bónuszokat, vagyis többletfinanszírozást, amelyekhez az indikátorok teljesítésével lehet hozzájutni. Sokkal inkább kiválóság alapúvá vált a felsőoktatás. A teljesítményindikátorokat, amelyek benne vannak a szerződésben, amelyet az intézmények az ITM-mel kötöttek, nem fogja tudni mindenki teljesíteni.

Két dologért felelősséggel tartozunk: az adófizetők pénze, és azért, hogy a szegedi egyetem a lehető legsikeresebb legyen az adott körülmények között. Nincsenek olyan rettenetesen nagy titkok, de vannak olyan tervek, amelyeket nem szeretnénk egyelőre megosztani a nyilvánossággal. Más intézmény sem osztja meg velünk a terveit.