Rétvári szerint a gyerekek érdekéből indultak ki, amikor megalkották a tanárok kirúgásának új szabályait
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete cinikusnak, embertelennek és megfélemlítést célzónak nevezte az új kormányrendeletet.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete cinikusnak, embertelennek és megfélemlítést célzónak nevezte az új kormányrendeletet.
Janisch Attila fakadt ki, miután András Ferenc, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új tanára azt mondta, benne ugyan fel sem merült korábban, hogy ott tanítson, de a hely úgyis „rezervátum” volt.
Arról kérdezték a külügyminisztert, ha annyira aggódik a magyar hallgatók sorsa miatt, hajlandó lenne-e lemondani kuratóriumi tagságáról a Széchenyi István Egyetemért Alapítványban.
Cinikusnak, embertelennek és megfélemlítést célzónak nevezte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete az új kormányrendeletet.
Már csak néhány nap, és itt vannak a központi felvételi vizsgák. Cikkünkben az évről évre felmerülő legfontosabb kérdésekre keressük a válaszokat, és a jó gyakorlatokat.
Alig egy hónappal azelőtt, hogy a végzős diákoknak le kell adniuk egyetemi jelentkezésüket a hazai egyetemekre, kiderült, 21 intézmény eshet el az Erasmus+ és a Horizont Európa programok nyújtotta lehetőségektől. Ellátogattunk az Educatio oktatási szakkiállításra és pályaválasztás előtt állókat kérdeztünk arról, hogyan érinti őket a külföldi ösztöndíjak veszélybe kerülése.
December 31-én járt volna le a próbaideje, egy nappal korábban megszüntették a munkaviszonyát.
"Még a kialakult helyzetben is van arra lehetőség, hogy az érintettek ne essenek el a két európai program által nyújtott támogatásoktól" - fogalmaznak közleményükben.
Az egyetemet fenntartó alapítvány kurátorai már egyeztettek arról, hogy végső esetben az intézmény maga fogja finanszírozni a hallgatók Erasmus-útjait. Kérdés, hogy a fogadó külföldi egyetemek mennyire lennének erre nyitottak.
Tanársztrájkkal kezdődött a múlt év, s így lesz az idén is. A kormány a pedagógusok teljesítménymérésétől, a tanárok a kormány hozzáállásának változásától remélik a javulást. Utóbbinak halvány jelei sincsenek. Közben a magyar diákok negyede funkcionális analfabéta.
Az épületben a téli szünetben cserélték a radiátorszelepeket, az egész rendszert légteleníteni kellene, mielőtt újra fűteni is tudnak.
Február közepéig összesen 37 embert küldenek el.
Videó tanúsítja, hogy a vezetőség szobái előtt átázott a Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium épülete. A lapunknak nyilatkozó tanár szerint: amióta ő ott dolgozik, rendszeresek a beázások az iskolában.
Egyelőre még nincsenek veszélyben, de 2024-től nagy érvágást jelentene a magyar egyetemisták nagy része számára az a brüsszeli döntés, amely az alapítványi fenntartású felsőoktatási intézményeket kizárja az Erasmus+ és a Horizont Európa kutatói programokból. Az intézkedésben semmi meglepő nincs, és a kormányt sem érte váratlanul, hiszen az Európai Tanács decemberi döntésén alapul, viszont már nem sok idő van, hogy helyrehozzák. Az érintettek addig teljesen tanácstalanok, és első hallásra borzalmasnak nevezték a történteket.